A shrewsburyi csata: a Lancaster-ház túlélésének ára
1403 nyarán a shrewsburyi csata nemcsak IV. Henrik uralmát mentette meg, hanem az idő előtti polgárháborút is megakadályozott. A lázadás hátterében a hataloméhes Percy-család állt, akiket a király korábbi bőkezűsége tett veszélyes ellenféllé.
A Lancaster-ház fenyegetettsége
A Percy család veresége a shrewsburyi csatában elhárította IV. Henrik uralmára leselkedő legsúlyosabb egzisztenciális veszélyt. A felkelés váratlanul robbant ki, és – kortársak is egyetértettek – nem volt igazolható indoka. A fő érvet a Percy család arra alapozta, hogy 1399-ben Henrik azt ígérte: csak saját örökségét követeli, és nem tart igényt a koronára. A Percyek állítása szerint ők éppen ezen ígéret alapján támogatták. Később azonban Henrik mégis elfoglalta a trónt II. Richárdtól.
Ez az érvelés azonban üresnek hatott, hiszen ők maguk szívesen elfogadták az új uralkodó által nekik juttatott hatalmat, sőt elégedetlenek voltak annak mértékével.
A király bőkezűsége miatt a Percyek komoly hatalmat kaptak Anglia északi részén. Northumberland grófja és fia, Henry "Hotspur" Percy nemcsak a skót határ mentén, hanem Észak-Walesben is kulcsszerephez jutott. Hotspur különösen kivívta a király bizalmát katonai sikereivel, többek között Owain Glyn Dŵr walesi felkelő ellen, illetve a skótokkal szemben aratott győzelmével 1402-ben Homildon Hillnél.
Ez a győzelem azonban új igényeket szült. A király megtagadta a Percy családtól a fogságba esett skót parancsnok, Archibald Douglas váltságdíját, mivel ezt túlzásnak érezte. A helyzetet súlyosbította, hogy Hotspur sógora, Sir Edmund Mortimer Glyn Dŵr fogságába esett a pillethi csatában, de a király az ő kiváltását sem engedélyezte. Henrik gyanította, hogy Mortimer átállt a lázadókhoz, ez később be is bizonyosodott, mikor feleségül vette Glyn Dŵr lányát.
A lázadás kitörése
E sérelmek nyomán 1403. július 9-én Hotspur fellázadt Cheshire megyében. Henrik épp ekkor tartott északra, hogy a skótok ellen támogassa a Percyket – ironikus módon azokat, akik közben már ellene szervezkedtek.
A lázadás hírére Henrik Nottinghamből észak helyett nyugatra fordult. Tanácsadója, George Dunbar, egy skót nemes, a Douglasek ősellensége, azt javasolta, hogy vállalja az azonnali összecsapást ahelyett, hogy visszavonulna Londonba. A Lancaster-ház különösen erős volt Közép-Angliában, így több előkelő is a király mellé állt, mint 1399-ben.
Hotspur nem véletlenül választotta Cheshire-t a lázadás kiindulópontjának. A megye II. Richárd egykori híveinek fellegvára volt, így számíthatott arra, hogy a helyi nemesség és veterán katonák támogatják ügyét. Emellett földrajzilag is kedvező helyzetben volt: közel esett Waleshez, ahol a Glyn Dŵr vezette felkelés már zajlott, így reális lehetőségként merült fel a walesi északi csapatokkal való összefogás.
Végül, innen elérhető közelségben volt Shrewsbury is – Henrik herceg székhelye –, amely stratégiai célpontként szolgált volna a trónörökös elfogására. A királynak akkor vissza kellett volna fordulnia, miközben London védtelen marad.
A lázadás időzítése azonban szerencsétlen volt, mert július 12-én Glyn Dŵr csapatai vereséget szenvedtek Sir Thomas Carew pembrokeshire-i csapataitól Carmarthen közelében. Ez jelentősen csökkentette Hotspur potenciális walesi támogatását. Carew később Mortimer birtokainak egy részét kapta jutalmul.
A csata előestéje
A gyors királyi felvonulás miatt Hotspur feladta Shrewsbury bevételének tervét, és a város melletti mezőn csatarendbe állt. Bár Henrik javára állt a helyzet, a csata mégis kiélezett küzdelem volt.
A Gregory-krónika szerint ez volt "az egyik legsúlyosabb csata, ami valaha Angliában zajlott, és nem volt szerencsés". A csata rövid ideig, alig két óráig tartott, de az áldozatok száma igen magas volt – főként a király oldalán. A St. Albans-i krónikás, Thomas Walsingham szerint az emberek „úgy hullottak, mint a levelek ősszel”.
A királypártiak legnagyobb vesztesége Edmund, Stafford grófja volt. Ha Hotspur nem halt volna meg a csatában, akár a győzelmet is megszerezhette volna.
Ez is érdekelhet
Sőt: ha maga a király esik el, a polgárháború – amely később a rózsák háborújában csúcsosodott ki – talán már 1403-ban kezdetét veszi. A yorkista örökös, Edmund Mortimer – Hotspur feleségének unokaöccse – jogcímmel és kapcsolatokkal is rendelkezett volna.
A shrewsburyi csata így nemcsak egy lázadás elfojtása volt, hanem korszakos fordulópont, amely hosszú évekre biztosította IV. Henrik hatalmát és elodázta a dinasztikus háborút.
