A lepra gyógymódját kereső ápolónő botrányok övezte útja a szibériai ismeretlenbe

Kate Marsdent ápolóként szerzett tapasztalatai indították arra, hogy a lepra gyógymódját keresse. Egy bizonytalan hitelű pletykát követve, ezernyi veszélyt leküzdve jutott el 1891-ben a szibériai Sosnovkába. Bár különféle botrányok sorozata miatt ő maga csak rövid ideig fürödhetett a dicsfényben, az útjáról írt beszámoló ráirányította a társadalom figyelmét a leprások szenvedéseire.

Út az ismeretlenbe

Kate Marsden 1859-ben született Londonban egy közjegyző lányaként. 16 éves korától fogva ápolóként dolgozott előbb a londoni kórházban, majd később csatlakozott a korszakban megalakult Vöröskereszt mozgalomhoz. Az 1877-78-as orosz-török háború idején Bulgáriába utazott, hogy a sebesült orosz katonákat ápolja, amit Marija Fjodorovna cárné egy kitüntetéssel hálált meg. Ekkor a bolgár harcmezőkön találkozott első alkalommal leprában szenvedő betegekkel, ami meghatározó élménynek bizonyult későbbi életére nézve.

Marsden ugyanis valóságos keresztes hadjáratot indított a szörnyű betegség ellen. Az 1880-as években kérvényt nyújtott be, hogy ellátogathasson a Hawaii-szigeteki Molokaira, ahol egy leprások számára kialakított telep működött. Megszállottan kereste a kapcsolatot a zseniális francia orvossal, Louis Pasteurrel, akiről azt feltételezte, hogy kifejlesztett egy, a leprát gyógyító vakcinát. Aztán egy alkalommal, amikor Isztanbulban járt, egy rejtélyes gyógynövényről kapott hírt, amely a szóbeszéd szerint valóban megoldást kínálhat a leprától szenvedők számára.

Az egyetlen probléma csak az volt, hogy a kérdéses növény egyedül a „világ végén”, Szibéria legtávolabbi, jeges vidékein nőtt a beszámolók szerint. Marsdent azonban nem tántorította el sem a távolság, sem a járhatatlan utak – a transszibériai vasútvonal építését éppen Marsden útja után egy évvel kezdték meg –, és nem ijesztették el a tajga embertelen időjárási viszonyai sem. Ahogy később írt: „ha az Északi-sarkra kellett volna mennem, azt is megpróbáltam volna.” 1891 februárjában egy oroszul beszélő barátja, Ada Field társaságában nekivágott élete legnagyobb kalandjának, hogy elhozza Európába a lepra gyógymódját.

A páros vonattal indult el Moszkvából, majd később szánon folytatta az útját egészen Omszkig, amely település már Szibériában, annak délnyugati részén fekszik. Mivel útitársa itt megbetegedett, Marsden egyedül folytatta útját. Egy lovaskocsival érte el a Léna folyót, ahol egy bárkára szállt, amely egészen Jakutszkig szállította őt. Innen lóháton indult tovább útjának célja felé, a nagyjából 500 km-re fekvő Sosnovka település felé. Útja során megtapasztalta a szibériai tajga minden csodáját és veszélyét. Átkelt mocsarakon, vásárolt fagyasztott tejet, óvatosan kikerülte az útjába eső medvéket és meghallgatta a helyiek történeteit arról, hogy az erdőkben százával kidőlt fák rejtélye mögött a boszorkányok mesterkedései állnak. Útját a cári udvar jelentős anyagi támogatásban részesítette, miközben rendszeresen ételt osztott a szibériai fogolytáborok lakói között.

Végül megérkezett Sosnovkába, amely település körül a leprások elszigetelt kis közösségekben éltek. Az itt tapasztalt borzalmak minden korábbi élményét felülmúlták. A leprásokat apró, túlzsúfolt kunyhókba kényszerítették és még a legalapvetőbb ruházattal és élelmiszerrel sem látták el őket. Marsden naplójában beszámolt egy 14 éves kisfiúról, aki esténként visszalopakodott a városba, hogy édesanyjával lehessen és egy, már a lepratelepen született kislányról, aki bár nem volt fertőzött, nem engedték, hogy elhagyja a karantént.

Dicsőséges hazatérés és keserű bukás

Marsden gondosan feljegyezte a látottakat és begyűjtötte az állítólagos gyógynövényt is, majd elindult hazafelé. Összesen 11 hónap után érkezett vissza Moszkvába, ahol a cári család ünnepelt hősként fogadta. Az angol újságok versenyeztek érte, míg a Brit Királyi Földrajztudományi Társaság tagjai közé választotta, amely a korban nők számára csak nagyon ritkán adatott meg. Naplóját kiadta és kampányt indított a szibériai leprások megsegítésére.

Gyorsan jött hírneve azonban nem tartott sokáig, életét – és törekvéseit – hamarosan botrányok sora árnyékolta be. Marsden korábban viszonyt folytatott egy idősebb asszonnyal, egy bizonyos Ellen Hewettel, akivel beutazták Európát. Kapcsolatuk azonban Marsden részéről nem őszinte érzelmeken, hanem sokkal inkább anyagi érdekeken alapult, Hewett vagyona nélkül ugyanis Marsden nem engedhette volna meg magának világjáró életmódját. Amikor Hewett ráébredt, hogy Marsden kihasználja őt, szakított fiatal barátnőjével és bosszút esküdött ellene.

Hewett minden információt összegyűjtött, amivel kompromittálni tudta Marsdent, akinek gyakran felelőtlen élete meglehetősen sok alapanyagot nyújtott ehhez. Előfordult például, hogy eladta egy barátja bútorait, de az értük kapott pénzt sosem adta vissza. Egy másik esetben két biztosítást is kötött, mielőtt egy rejtélyes „baleset” hónapokra megakadályozta őt abban, hogy továbbra is ápolóként dolgozzon. Hewett pedig nem volt rest mindezen stikliket a nyilvánosság elé tárni és többek között azzal is megvádolni Marsdent, hogy a leprások számára szervezett pénzgyűjtése is csak egy jól álcázott szélhámosság, amely a saját gazdagodását szolgálja.

A vádaskodás felkeltette egy amerikai írónő, Isabel Hapgood figyelmét is, aki – bár máig nem tudni pontosan miért – ugyancsak valóságos leszámolást indított Marsden ellen. Hat éven keresztül minden követ megmozgatott, hogy megcáfolja az ápolónő szibériai útjáról készült beszámoló elemeit. Törekvéseit csak segítette, hogy Marsden nem volt hajlandó átadni az általa hazahozott gyógynövényt az azt követelő tekintélyes Chemist and Druggist’s tudományos folyóirat kutatói számára. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy amit Sosnovka mellett talált, az valójában egy kutcsutka nevű növény volt, amelynek gyógyító hatását már korábban cáfolták európai és orosz tudósok is, és pusztán a néphagyomány szerint orvosolta a leprát.

A botrányok hatására Marsden támogatói sorra vonták vissza adományaikat és miután fény derült a felfedezőnő leszbikus mivoltára, teljesen kiszorult az angol társadalmi életből. Elévülhetetlen érdemeket szerzett azonban abban, hogy ráirányította a társadalom figyelmét a leprások szenvedéseire, szibériai útját pedig az érintettek sosem feledték. Oroszországban egy hatalmas gyémántot neveztek el utána, míg Sosnovka városában – ahol 2014 óta szobra is áll – egy múzeum őrzi emlékét. Vállalkozásának legkorrektebb értékelését talán pont kutatótársai adták a hazahozott gyógynövény hatását kétségbe vonó Chemist and Druggist’s cikkében: „A tény, hogy az expedíció túlzott várakozásokkal indult és végül nem hozott orvosi eredményt, nem ad jogot arra, hogy bárki is kétségbe vonja Marsden bátorságát és kitartását.”