A lembergi fogadalom 370. évfordulójára emlékeztek Lengyelországban

Háromszázhetven éve, az északi háború és a lengyelországi svéd invázió idején, 1656. április 1-jén tette le történelmi jelentőségű fogadalmát II. János Kázmér lengyel király a lembergi (lvivi) Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az uralkodó az aktus során Szűz Máriát Lengyelország királynőjévé nyilvánította, és mélyreható társadalmi reformokat ígért, amelyek évszázadokra meghatározták a lengyel nemzeti identitást.

A svéd invázió idején 1656. április 1-jén, II. János Kázmér, a svédországi Vasa-házból származó király a lwówi Boldogságos Szűz Mária Mennybemenetele-székesegyházban ünnepélyes fogadalmat tett. A misét Pietro Vidoni nuncius celebrálta, a király pedig a Kegyelem Szűzanyájának képe előtt mondta el esküjét.

Ez az esemény a lengyel történelem egyik legsúlyosabb válságának idején zajlott. Az ország katonailag összeomlott, a társadalom pedig megrendült. A svédek és az oroszok szinte teljesen elfoglalták a területet.

Paweł Skibiński történész szerint a királyi eskü célja az volt, hogy ne csak a nemességet, hanem az egész társadalmat mozgósítsa az ellenállásra.

Az uralkodó a Lengyel–Litván Nemzetközösséget Szűz Mária oltalmába helyezte, és őt a Lengyel Korona királynőjévé nevezte ki.

„Téged választalak védelmezőmnek és királyságom királynőjének. Különleges gondviselésedre és védelmedre bízom magam, Lengyel Királyságot, a Litván Hercegséget, Ruténföldet, Poroszországot, Mazóviát, Szamogitiát, Livóniát és Csernyihiv hercegségét, mindkét nemzet hadseregét és az egész népet” – mondta János Kázmér.

Az uralkodó megígérte, hogy terjeszti Mária tiszteletét, és engedélyt kér a Szentszéktől egy hivatalos ünnep bevezetésére. Egyúttal társadalmi reformokat is kilátásba helyezett.

„Vállalom, hogy a békekötés után minden erőfeszítést megteszek, hogy az elnyomott lakosság mentes legyen minden kegyetlenségtől” – áll a fogadalomban.

A király után Andrzej Trzebicki krakkói püspök, a korona alkancellárja a szenátorok és a nemesség nevében is felolvasta az esküt. A jelenlévők közösen ismételték meg a fogadalom szavait.

Ez a gesztus világossá tette, hogy a lwówi fogadalmak nem pusztán személyes vallási aktust jelentettek. Az egész politikai közösség vállalt kötelezettséget.

Skibiński hangsúlyozta, hogy a nem katolikus közösségek sem utasították el a Mária-tiszteletet. A görögkatolikusok és az ortodoxok is elfogadták a Megváltó Anyjának tiszteletét.

A történész szerint később Stefan Wyszyński és II. János Pál is ezt a hagyományt a lengyel identitás egyik alapjaként értelmezte.

Beteljesületlen ígéretek

A fogadalmak egyik legfontosabb eleme a társadalmi igazságosság ígérete volt. A király azonban ezt nem váltotta valóra.

A jobbágyság helyzete nem javult, és a parasztok nem kerültek királyi bíróságok védelme alá. Ennek ellenére a fogadalom mélyen beépült a nemzeti emlékezetbe, és később gyakran hivatkoztak rá.

A szöveg szerzősége nem teljesen tisztázott. Bár egyesek Bobola Szent Andrásnak tulajdonítják, a történészek többsége Andrzej Leszczyński prímást tartja a szöveg fő szerkesztőjének.

A fogadalmak hatása évszázadokon át fennmaradt. 1908-ban Józef Bilczewski lwówi érsek kezdeményezte a Lengyel Korona Királynője ünnep bevezetését. X. Pius pápa ezt engedélyezte, majd XV. Benedek később az egész országra kiterjesztette. Az egyház ezzel liturgikus formába emelte, hivatalos ünneppé és egyházi gyakorlattá tette a fogadalmat. 1925-ben XI. Pius pápa jóváhagyta, hogy az ünnepet május 3-án tartsák, összekapcsolva az 1791-es alkotmánnyal.

A második világháború után a lengyel püspökök megújították a felajánlást. 1956-ban ismét megerősítették a lwówi fogadalmakat, majd 1966-ban Stefan Wyszyński bíboros az egész nemzetet Mária szolgálatába ajánlotta, ezzel a fogadalmak új értelmet kaptak, és a nemzeti identitás, valamint az erkölcsi megújulás kifejezésévé váltak. A hangsúly a társadalmi felelősségre, a család védelmére és a közösségi szolidaritásra került.