A kutya háziasításának nyomai az Ibériai-félszigeten

Spanyol tudósok egy csoportja csontvázmaradványokon található harapásnyomokat azonosított, hogy ezeken keresztül vizsgálja az ember és az első háziasított kutyák kapcsolatát.

Az emberiség által háziasított kutya évezredek óta kísér minket, és a vadászattól az őrzésen át a társasági és szállítási feladatokig sokféle funkciót lát el. Spanyol tudósok egy csoportja kutatást végzett Peña Moñuz (Guadalajara) lelőhelyén, hogy csontvázmaradványokon található harapásnyomokat azonosítson, és ezeken keresztül vizsgálja a közösségek és az első háziasított kutyák kapcsolatát. Az eredmények a kutyák háziasításának egyik első közvetett bizonyítékát jelentik az Ibériai-félszigeten, és új módszertani eszközt biztosítanak a régészeti kutatás számára.

Az eredet problematikája

A kutya háziasítását az elmúlt évtizedekben sokan tanulmányozták. A genetikai, izotópos és morfometriai kutatások különböző hipotéziseket állítottak fel a faj eredetével kapcsolatban. A folyamat kezdetét a más-más régiókban vezették le, sőt a világ különböző részein párhuzamos háziasítást is feltételeztek. Az intenzív munka ellenére azonban nem jutottak konszenzusra arról, hogy mikor és hol háziasították először a kutyát.

Az Ibériai-félsziget esetében a régészeti kontextusban talált kutyamaradványok ritkák és töredékesek. Ez nagyon megnehezítette jelenlétük egyértelmű kronológiájának megállapítását, valamint a vadon élő farkasok és a háziasított kutyák megkülönböztetését.

Farkas vagy kutya?

Az egyik fő akadály a farkasok és a kutyák anatómiai hasonlósága. A fosszilis leletekben a csontok finom morfológiai eltéréseket mutatnak, amelyek gyakran megakadályozzák az egyértelmű osztályozást. Bár a genetikai elemzéssel sikerült néhány esetet megoldani, az ősi DNS-t nem mindig lehet jó körülmények között kinyerni. A kutatók ezért kiegészítő módszereket kerestek a kutyák lelőhelyeken való jelenlétének kimutatására.

Ebben a forgatókönyvben a taphonomia (a paleontológia azon területe, amely a szervezetben bekövetkező változásokat elemzi a haláltól a kövületté válásig) innovatív eszközzé vált. Lehetővé teszi, hogy tanulmányozzuk a csontokon lévő harapásnyomokat, és nagy pontossággal osztályozzuk őket, egészen addig a pontig, hogy megállapíthassuk, farkasok, kutyák vagy más ragadozók tevékenységének eredményei.

Peña Moñuz lelőhelye

Peña Moñuz település Olmeda de Cobeta (Guadalajara) településen található, egy mészkőplatón, 1240 méteres magasságban. A hely stratégiai helyzete és összetett védelmi építészete a vaskorban betöltött jelentőségéről árulkodik. A radiokarbonos dátumok a Kr. e. 4. és 2. század közé teszik a fő lakhelyet.

A 2006 óta a helyszínen végzett ásatások során különböző funkcionális területeket, például malmokat, kohászati műhelyeket és raktárhelyiségeket, valamint jelentős mennyiségű állati maradványt azonosítottak. Utóbbiak többsége háziállatoknak, különösen kecskéknek, szarvasmarháknak és sertéseknek felel meg. Ló- és kutyacsontokat is találtak, bár kisebb számban.

A csontok tanúsága

E bizonyítékok zooarcheológiai elemzése a tej, a gyapjú és a hús hasznosítására irányuló vágási szokásokat tárt fel. Ezenkívül számos csonton húsevő állatokra utaló fognyomokat találtak, ami felveti annak lehetőségét, hogy a településhez kapcsolódó belsőségfogyasztásban vagy dögevő gyakorlatban kutyák is részt vehettek.

A kutatócsoport 15 kecske, tehén és sertés hosszú csontján 26 jelet vizsgált meg. A jelek a fogak csontra gyakorolt nyomása által keletkezett bemélyedéseknek feleltek meg, amely jelek típusa mind a vadon élő, mind a háziállatoknál stabil. A megbízható azonosítás érdekében a nyomokat összehasonlították a különböző húsevők (farkasok, kutyák, rókák, hiénák, medvék, oroszlánok, leopárdok, jaguárok) kísérletileg előállított, illetve vadasparkokban begyűjtött mintáival.

A 3D-s elemzés előnyei

A nyomokat egy DAVID SLS-2 strukturált fényszkennerrel digitalizálták, ami lehetővé tette a 3D modellek létrehozását. Ezt követően minden egyes nyomnál 25 referenciapontot határoztak meg, amelyeket geometriai morfometria és többváltozós statisztika (PCA és MANOVA) segítségével elemeztek. Ez a módszer nagyobb pontosságot biztosít, mint a hagyományos metrikus elemzések.

Az elemzések azt mutatták, hogy a Peña Moñuzból származó csontvázmaradványokon található jelek nem farkasok, rókák, macskafélék vagy hiénák tevékenységének felelnek meg. Nem hasonlítottak emberi harapásra sem. A statisztikai összehasonlítás egyértelmű egyezést mutatott a Canis familiaris csoporttal, azaz a házi kutyával. Ugyanakkor a farkasokkal és más ragadozókkal való hasonlóságok jóval a szignifikanciahatár alá estek.

Labrador-félék

A következő lépés az volt, hogy a csontleletben található nyomokat összehasonlították a különböző modern fajták által termelt nyomokkal. Az eredmények nagyobb hasonlóságot mutattak a labrador fajtájú kutyákéval. Ez nem azt jelenti, hogy a fajta már a vaskorban is létezett, hanem azt, hogy az állat hasonló fog- és testmorfológiával rendelkezett. Valószínűleg egy 25 és 35 kilogramm közötti súlyú, közepes méretű kutyáról volt szó, vagyis egy olyan tipológiáról, amely messze állt a keltibériaiakkal kapcsolatba hozott nagytestű masztiffoktól.

Ez a lelet az egyik első közvetett bizonyíték arra, hogy az Ibériai-félsziget keleti fennsíkján a vaskorban házi kutyák voltak jelen. Szerepük nemcsak az őrzéshez vagy vadászathoz kapcsolódhatott, hanem az állati maradványok fogyasztásához is a településen belül, ami az emberek és a kutyák közötti mindennapi interakciót tükrözi.

Házi kutya

Eddig a kutyák azonosítása a lelőhelyeken főként egész csontokra vagy koponyákra támaszkodott. Csakhogy az ilyen maradványok ritkák. A Peña Moñuzban végzett munka mérföldkövet jelent az Ibériai-félszigeten élő kutyák jelenlétének kutatásában. Szigorú taphonomiai elemzéssel a tudósoknak sikerült nagy valószínűséggel házi kutyáknak tulajdonítaniuk a táplálékul szolgáló állatok csontjain talált harapásnyomokat, amelyeket a Kr. e. 4. és 2. század közötti időszakra datáltak. Ez az eredmény nemcsak a kutya jelenlétét dokumentálja egy keltiberiai településen, hanem egy ígéretes módszertani utat is megnyit, amelynek segítségével más régészeti kontextusokban is fel lehet fedezni a háziasítás közvetett bizonyítékait.