A közvélemény teljes közönye fogadta a Wright testvérek történelmi repülését

156 éve, 1867. április 16-án született Wilbur Wright amerikai feltaláló, aki Orville testvérével együtt először emelkedett a levegőbe a Wright Flyer névre keresztelt motoros repülőgéppel.

Óriások vállán állva

Wilbur Wright az Indiana állambeli Milville településen látta meg a napvilágot az angol és holland származású Milton Wright és a német, valamint svájci felmenőkkel rendelkező Susan Catherine Koerner gyermekeként . Apja egy protestáns kisegyház püspöke volt, akinek még hat gyermeke született, közülük Orville vált Wilbur elválaszthatatlan munkatársává. Gyakran utazó apjuktól 1878-ban egy - a helikopterre emlékeztető - röptető játékot kaptak ajándékba, és miután az tönkrement, építettek maguknak egy másikat. Később erre a gyerekkori élményre vezették vissza repülés iránti rajongásukat.

A kiváló műszaki érzékkel megáldott fiúk a középiskolát elvégezték, de diplomát egyikük sem szerzett, inkább a maguk erejéből tanultak tovább. Előbb nyomdagépeket terveztek és készítettek, majd kerékpárjavító műhelyt nyitottak: a bicikliket nemcsak árulták, hanem gyártották is.

1896-ban három fontos fejlemény is történt a repülésben: Samuel Langley, a Smithsonian Intézet titkára sikeresen reptetett egy pilóta nélküli, gőzmotorral felszerelt repülőgépet, a francia–amerikai Octave Chanute a Michigan-tó partján több feltalálóval együtt tesztelt különféle siklórepülőket, illetve a „mozgalom” hőse, Otto Lilienthal egyik repülése közben balesetet szenvedett, és életét vesztette. A Wright fivérek későbbi elbeszélése szerint utóbbi volt az, ami után komolyabban elkezdtek gondolkodni saját repülő szerkezetük kifejlesztésén.

Habár a testvérek mindig egységes arculatot mutattak a külvilág felé, és egyenlően osztoztak fejlesztéseik érdemein, kortársaik szerint aligha férhet kétség ahhoz, hogy az idősebb testvér, Wilbur volt a vezéregyéniség.

Lilienthal sorsának dacára a Wright fivérek egyetértettek módszertanával: úgy gondolták, a repülőgép irányításának mechanikáját siklórepülőn kell kifejleszteni, és csak ezután érdemes foglalkozni a meghajtással. Az irányítást egyenesen a fő megoldandó kérdésnek tartották – úgy vélték, Lilienthal és mások eredményei alapján a szárnyakról és a felhajtóerőről, illetve a kor más feltalálóinak köszönhetően a motorokról is elegendő tudás állt rendelkezésre a meghajtással bíró repülőgép kifejlesztéséhez.

A repüléssel foglalkozó kortársaik ezzel ellentétesen gondolkodtak: a francia Clément Ader, valamint az amerikai Hiram Maxim és Samuel Langley rendre kipróbálatlan (vagy semmiféle) irányítórendszerrel felszerelt szerkezetekhez rögzítettek különböző motorokat, amelyeket aztán emberi irányítással szándékoztak tesztelni.

A Wright fivérek 1900 és 1902 között három kétfedelű siklógépet építettek, a harmadikat kormányozhatóvá tették. Az észak-karolinai Kitty Hawk városkában és a közeli Kill Devil Hillsnél kiváló szélviszonyok között, a világ és a versenytársak szemétől távol több százszor ki is próbálták szerkezeteiket. A világon az elsők között építettek kis szélcsatornát, amelyben gépmodelleket, különböző szárnyalakokat teszteltek.

Végül 1902 októberében született meg a Wright-siklórepülő véglegesnek tekinthető formája, amely három tengely mentén tette lehetővé az irányítást: a szárnyak görbítésével dönthették a szerkezetet jobbra vagy balra, az elöl rögzített emelőkormány segítségével emelhették vagy süllyeszthették az „orrot”, míg az újításként a szerkezet hátuljához hozzáadott oldalkormány elősegítette, hogy valóban a megfelelő irányba forduljon a szerkezet. Minden készen állt tehát arra, hogy a pilóta által teljes körűen irányítható siklórepülő motort kapjon.

Történelmet író motor

1903-ra építették meg az első motorral és légcsavarral hajtott gépüket, a Wright Flyert (későbbi nevén Kitty Hawkot). A kétfedelű, faszerkezetű, impregnált vászonnal bevont szárnyakat vékony oszlopokkal és merevítő huzalokkal szilárdították. A gép dülöngélő mozgását az alsó szárnysíkban hason fekvő pilóta irányította, részben a szárnyak előtt elhelyezett vízszintes vezérsík, azaz a magassági kormány mozgatásával, részben testsúlyának áthelyezésével.

Ám ez utóbbi nemcsak a gép súlypontját változtatta meg, hanem egy kötélzet segítségével deformálta, „megcsavarta" a szárnyakat is, azaz felfedezték a mai csűrőlapos megoldást. Az általuk konstruált 12 lóerős, négyhengeres-négyütemű motor akkoriban lepkesúlyúnak számított, mert egy lóerőre alig három kilogramm tömeg esett.

Bár a légcsavarok hajtásláncai a kerékpárokéhoz hasonlítottak, az ilyen igénybevételhez való láncokat a fivérek nem tudtak saját műhelyükben előállítani, így azokat egy autóalkatrész-gyártóval készíttették el. A Wright Flyer névre keresztelt repülőgép összesen kevesebb, mint 1000 dollárból (mai áron körülbelül 30 000 dollárból, azaz csaknem tizenkétmillió forintból) készült el – ehhez képest 1898-ban Langley sikertelen „aerodrómját” 50 000 dollárral támogatta meg az amerikai hadsereg.

1903. december 14-én – éppen a Montgolfier fivérek 1782-es első hőlégballonos repülésének 121. évfordulóján – egy pénzfeldobás győzteseként Orville hajthatta végre az első repülést a Wright Flyerrel. Bár a repülőgép felemelkedett a 18 méteres indítósínről, mindössze három másodpercet töltött a levegőben, és földet érve kissé meg is sérült.

A Flyer érdemben először 1903. december 17-én, 10 óra 35 perckor emelkedett a levegőbe Kill Devil Hillsnél. Mindkét testvér kétszer, felváltva rajtolt, először Orville, utána Wilbur repült. Az első kísérlet 12 másodpercig, az utolsó 59 másodpercig tartott, először 36 métert, utoljára 260 métert sikerült megtenni a levegőben. A negyedik alkalommal Wilburnek sikerült hosszabb ideig pontosan irányítani a motoros gépet.

A kísérletnek alig öt szemtanúja volt, és a sajtó teljes közönye övezte, sőt a tekintélyes Scientific American folyóirat „kacsának" minősítette a hírt. Az eseményt ma az első tartósan kormányzott motoros repülésként tartják számon, bár mind a mai napig sokan kardoskodnak amellett, hogy a német-amerikai Gustave Whitehead 1901. augusztus 14-én, a Wright-fivéreket megelőzve hajtott végre sikeres motoros repülést.

A Wright testvéreknek a Flyer továbbfejlesztett változatával 1905-ben Dayton közelében már több mint fél órát sikerült a levegőben maradniuk, és 40 kilométert repültek 50 km/h sebességgel. A 8 és fél méter hosszú, két és fél méter magas Flyer III fesztávolsága 12 méter, tömege 323 kilogramm volt, két propellerét egy 20 lóerős, négyhengeres motor hajtotta. Ez volt a világ első gyakorlatban is működő repülőgépe, amely könnyedén fordult, orsózott, körözött és repült nyolcasokat. A szerkezet ma a washingtoni Smithsonian Intézetben látható.

A két feltaláló 1906-ban (immáron a szabadalom birtokában) lépett a nyilvánosság elé. Híresek lettek, távolsági és magassági rekordokat állítottak fel, légi bukfenccel ejtették ámulatba a közönséget az Egyesült Államokban és Európában. Wilbur, aki olykor már egyfolytában két órát is a levegőben tartózkodott, még utasokat is vitt sétarepülésre. Találmányuk értékesítése azonban nehezebbnek bizonyult, mint kifejlesztése. A csűrőlapok miatt jogi vitába keveredtek, és bár a bírósági hercehurca győzelmükkel ért véget, nimbuszukból sokat vesztettek.

A testvérek agglegények maradtak. Wilbur tréfásan azt mondogatta, hogy nincs ideje feleségre is, repülésre is. Alig negyvenöt évesen, 1912. május 30-án tífuszban halt meg. Orville repülőgépmotorokat gyártó vállalkozó lett, és harminchat évvel túlélte fivérét, 1948. január 30-án hunyt el. Kill Devil Hillsben, ahol először emelkedtek a levegőbe, ma emlékmű áll.