A spanyolnáthával is fel tudta venni a harcot a vérplazmás kezelés

2020. április 2. 14:41 Múlt-kor

A 20. század folyamán a diftéria, a spanyolnátha, a kanyaró és a hantavírus ellen is a legkorábbi sikeresen bevetett eljárás az úgynevezett vérplazmás kezelés volt, amely ugyan hatékonyságban nem érhet fel egy vakcinával, azonban jelentősen képes növelni a túlélés esélyét a fertőzöttekben.

Korábban

A gyógyultak segítenek a betegeken

1934-ben egy pennsylvaniai magániskolában az intézmény orvosa, J. Roswell Gallagher új, igen kockázatosnak tűnő megoldással próbált meg küzdeni a diákok közt kitörő kanyarójárvány ellen: egy nemrég súlyos kanyarófertőzésen már átesett diáktól vett vért, és az ebből nyert vérplazmát juttatta 62 másik fiú véráramába, akik a legmagasabb fertőzési kockázatnak voltak kitéve.

A fiúk közül végül csak hárman kapták el a betegséget, és ők is csupán enyhe tüneteket produkáltak.

Habár a konkrét módszer újdonság volt, a tudomány számára az elv nem volt ismeretlen. A legelső orvosi Nobel-díjat 1901-ben éppen az az Emil von Behring kapta, aki a gyermekekre különösen halálos diftéria ellenszerét fejlesztette ki.

Úttörő módszerének lényege az volt, hogy a betegek immunrendszerét a betegségen már átesett állatok véréből vett antitestekkel erősítette meg, közvetlen injekcióval.

A vérplazmájás kezelés működése

Von Behring antitestes kezelése nem nevezhető vakcinának, azonban a gyógyultak vérplazmájával való kezelés első példájának tekinthető – amelynek jelenleg szakmai körökben az új koronavírus elleni küzdelemben való felhasználását is fontolgatják.

A gyógyult egyének plazmája másképp lép kapcsolatba az immunrendszerrel, mint a védőoltások. Amikor az ember vakcinát kap, immunrendszere maga termel antitesteket, amelyekkel a célba vett patogént a jövőben is képes lesz leküzdeni. Ezt nevezi az orvostudomány aktív immunitásnak.

A gyógyultaktól vett vérplazma úgynevezett passzív immunitást nyújt. A szervezet ebben az esetben nem állít elő saját antitesteket, helyette „kölcsönveszi” a másik, a fertőzést már leküzdött egyén (vagy állat) által előállítottakat.

A vakcinával ellentétben ez nem nyújt életre szóló védelmet, de a „kölcsönvett” antitestek óriási mértékben lecsökkenthetik a felépüléshez szükséges időt, és a különbséget jelenthetik élet és halál között.

következő oldal 1 / 3