„Három firenzei bemegy a kocsmába...” – milyen vicceket meséltek a középkori Itáliában?

2017. április 3. 12:39

Ha két szóban kellene összefoglalni a középkori humort, akkor azt mondhatnánk, hogy trágár és kegyetlen. A korszakban született viccek többsége a szex és a testiség témájában született, szereplői pedig gyakran voltak ostoba férjek, rossz feleségek, sőt néha nagyon is konkrét személyek. Megjelenik bennük a helyi plébános, történelmi szereplők vagy akár maga a király is.

Korábban

Három firenzei bemegy a kocsmába...

A középkor egyik legismertebb viccgyűjteménye egy olasz tudóstól, Poggio Bracciolinitől (1390–1459) származik. A Medievalists cikkéből kiderül, hogy Poggio karrierjének legnagyobb részét a pápaság szolgálatában töltötte és számos könyvet írt különféle területeken. Életében Európa egyik legzseniálisabb elméjének tartották. A különféle vicceket összegyűjtő munkájában így szól a humor szükségességéről: „Helyénvaló, sőt majdhogynem a filozófusok által ajánlott szükséglet, hogy az elménket, amelyet annyi gond és aggodalom terhel, néha-néha pihentessük a folyamatos munkától, és jókedvre és vidámságra ösztönözzük néhány humoros történettel.”

Íme néhány tréfás és elmés történet, amelyet a reneszánsz tudós őrzött meg számunkra:

Egy firenzei ismerősöm egyszer egy lovat akart vásárolni Rómában. Az árus 25 arany dukátot kért a lóért, amit ő azonban sokallt, így alkudozni kezdett: felajánlotta, hogy kifizet 15 dukátot, a többivel pedig tartozni fog. Az árus belement az üzletbe, majd a következő nap felkereste a firenzeit, hogy behajtsa rajta az adósságát. Ő azonban visszautasította, mondván: „Muszáj megtartanunk az egyezségünket! Megállapodtunk abban, hogy az adósod leszek, ha fizetnék, akkor viszont már nem lennék az.”

Volt egyszer egy Francesco Qartnense nevű firenzei kereskedő, aki Genovában élt feleségével és gyermekeivel. A gyerekei meglehetősen soványak voltak, szemben a genovai gyerekekkel, akik általában erősek és egészségesek voltak. Egy nap megkérdezték tőle, hogy miért olyan gyenge fizikumúak a gyerekei a fiatal genovaiakhoz képest. „A magyarázat nagyon egyszerű” – felelte – „Én egyedül csináltam a gyerekeimet, míg nektek sokan segédkeznek ebben.” Tudvalevő ugyanis, hogy miután megházasodtak, a genovaiak hamar ismét tengerre szálltak és akár hosszú évekre is otthon – és más férfiak gondoskodására – hagyják feleségeiket.

Firenzében egy kissé együgyű fiatal asszony éppen vajúdott. Már régóta nagy fájdalmakat állt ki, amikor a bába, kezében egy gyetyával közelebb hajolt a lány testének titkos részéhez, hogy megbizonyosodjon róla, hogy valóban jön már a gyermek. „Nézd meg a másik oldalon is” – mondta erre a szegény teremtés – „a férjem néha azt az utat választja.”

Három firenzei egy napon épp arról beszélgetett, hogy mi tenné őket boldoggá. Az egyik pápa szeretett volna lenni, a másik király, a harmadik pedig valami más. Egy közelükben álló bőbeszédű gyermek meghallotta őket és azt mondta: „Én dinnye szeretnék lenni.” Mire ez a három csodálkozva kérdezte: „Hát mégis miért szeretnél az lenni?” Erre a kölyök így felelt: ”Mert akkor mindenki megszagolhatná a seggemet.” Ekkoriban ugyanis szokás volt, hogy dinnye vásárlásakor megszagolták a gyümölcs alját, ezzel ellenőrizve, hogy jó-e még.

következő oldal 1 / 2