A buják betegségének tartották és üldözték a leprásokat a középkorban
2025. január 10. 09:05 Múlt-kor
Korábban
A király nevében
V. Fülöp június 21-én kiadott parancsával elrendelte mindazon leprások letartóztatását, kínvallatását és megégetését, akik vizeket mérgeztek meg. Csak a tizennégy évnél fiatalabbak kaptak kegyelmet – őket származásuk helyén kellett bebörtönözni. A királyi jóváhagyás azonban megfosztotta a leprások üldözőit egyik motivációjuktól, a pénz reményétől. Fülöp a vizek mérgezését a korona elleni bűnnek nyilvánította, magának követelve az eljárás alá vont leprások javait.
Ahogy a leprások elleni erőszak folytatódott, a zsidók elleni erőszak újra felerősödött: Samuel Usque krónikás ötezer zsidó megégetéséről számol be, Chinon városának feljegyzései pedig világosan beszámolnak róla, hogy százhatvan zsidót égettek meg egy gödörben a helyi törvényszék jóváhagyásával.
V. Fülöp francia király
Bár Fülöp tagadta a zsidók bűnrészességét, a mendemondák szerint a király olvasta egy leprás vallomását, amely francia és spanyol zsidókat is gyanúba kevert. Ez a vallomás, ha létezett is valaha, nem maradt fenn, de mások, például a pamiers-i Guillaume Agasse-é azt állították, hogy a leprások elhagyták a keresztény hitet, és Granada muszlim uralkodójának, valamint „Babilon szultánjának” szolgálatába szegődtek, akik a zsidókkal akarták megmérgeztetni a keresztények kútjait, de a zsidók a leprásokat bérelték fel erre.
Hemzsegtek az előjelek és mendemondák: június 26-án a Nap vérvörösbe borult, másnap pedig állítólag egy levelet találtak egy toulouse-i zsidónál, amely leírta az egész tervet, és még több pénzt kért a granadai szultántól. A terv sikere esetén a muzulmánok Jeruzsálemet ígérték a zsidóknak, de csak, ha megszerezték cserébe Párizst.
A pápa elfogadta ezt a „bizonyítékot”, akárcsak Anjou grófja, és további arab nyelvű leveleket találtak zsidóknál, amelyek állítólag muszlim gazdáik utasításait tartalmazták. Egy Mâconban előkerült levél biztosította a francia zsidókat, hogy „testvérek vagyunk egyazon törvényben”, és még több méreg érkezését ígérte.
Végül Fülöp eltökéltsége is megingott, és hozzájárult a zsidók letartóztatásához és vallatásához kútmérgezés gyanújával. Jean de Saint-Victor történetíró szerint így zárult a sajnálatos ügy: „Mivel sok zsidó bűnösnek találtatott, a királyság különféle részeiben válogatás nélkül megégettettek, de Párizsban csak a bűnösök; a többiek pedig mind örökös száműzetésre ítéltettek…”
Zsidók százait égették meg elevenen
A leprások sorsáról nehezebb biztosat megtudni: az üldöztetésükről és megégetésükről szóló feljegyzések szórványosak, és ahogy a zsidók is gyanúba keveredtek, az irántuk való érdeklődés alábbhagyott. Az azonban ismert, hogy a különféle hatóságok – a korona, a helyi erők és a papság – a következő két év során a javaik fölött osztozkodtak, és a leprások szabad mozgása erősen korlátozott volt Franciaországban és Spanyolországban is.
Polgárok és hatóságok egyaránt résen álltak, lepragyanús egyéneket keresve. A guardamari Masquefas családot megvádolták, hogy mind veleszületetten leprások; egy „ocsmány vénasszonyt” Jacában lepra gyanújával letartóztattak, és szokássá vált a másikat leprásnak nyilvánítva bosszút állni.
A következő nagy üldöztetés mintája – a boszorkányoké – készen állt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút 15:06
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején 14:23
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget 14:01
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település 13:33
- Visszanyerte eredeti színeit Perugino korai Madonnája 12:41
- Újra fókuszba került Ian Fleming világháborús hírszerző kommandója 11:49
- Kísérleti régészettel vizsgálják a dániai vaskori gödörsávokat 11:02
- Százéves a legkorábbi fennmaradt animációs játékfilm 10:22



















