A botrányok és bűnök középkori költője, François Villon
2023. április 8. 10:20 MTI
592 éve, 1431. április 8-án született François Villon, a középkor legnagyobb francia költője. Kalandos életéről keveset tudunk, azt is jobbára bírói ítéletekből és saját verseiből, ezekre rakódtak aztán a közszájon forgó legendák.
Villont ábrázoló 15. századi metszet
Korábban
Annyi bizonyos, hogy szegénységben élt, többször került összeütközésbe a törvénnyel, és 34 évesen hirtelen eltűnt, további sorsáról semmit sem tudunk.
Alig több mint 3300 verssort hagyott maga után, mégis a francia irodalom egyik legkiválóbb költőjének tartják. Még eredeti nevét sem tudjuk pontosan: vélhetőleg François de Montcorbier-nek hívták, a Villon nevet gyámapja, a neveltetéséről gondoskodó apát után vette fel.
A párizsi egyetem diákja volt, de saját bevallása szerint nem vette túl komolyan a tanulást. Rengeteg csínytevésben és verekedésben vett részt, és számtalanszor szembekerült a hatóságokkal, mégis sikerült diplomát szereznie 1452-ben.
1455-ben egy kocsmai verekedés során megölt egy papot, emiatt menekülnie kellett Párizsból. Barátai és nevelőapja közbenjárására felmentették a vádak alól, de nem sokkal később betörést hajtott végre a párizsi Navarre Kollégiumban, valószínűleg a Kagylósok (Coquille) bandájával. Újra menekülnie kellett, ekkor született a Hagyaték című verse.
A következő évei vándorlással teltek, ekkor írta Kis Testamentumát. Megfordult Charles d'Orléans, a költő herceg udvarában is, három verse a herceg kéziratos albumába is bekerült.
Federico Cantu ábrázolása a költőről (Kép forrása: Wikipédia / Thelmadatter / CC BY-SA 4.0)
Ezek között található a Villon éneke a Blois-ban hirdetett költői versenyre című költeménye, amely egy hat versből álló verssorozat harmadik darabja, a legendássá vált verssorral: „Szomjan halok a forrás vize mellett”.
Az udvarból egy költőtárssal keletkezett konfliktusa miatt kellett menekülnie, s valamiért ismét börtönbe került. Innen a XI. Lajos trónra lépése után meghirdetett amnesztia szabadította ki, s visszatért Párizsba.
Ekkor született főműve, A Nagy Testamentum, a 173 nyolcsoros strófából (oktávából) álló költeményfüzérben életéről is számot adott. Párizsban újabb verekedésekbe keveredett, szerencséje cserbenhagyta, és mint visszaeső bűnöst a kínvallatás után halálra ítélték, akasztására várva írta híres négysorosát.
Végül mégis kegyelmet kapott, de 10 évre kitiltották a városból. 1463. január 8-án elhagyta Párizst és nyoma veszett, további sorsáról semmit nem tudunk.
Villon a középkor utolsó nagy költője, balladáiban, kisebb verseiben és Testamentumaiban a feudalizmus alkonyát örökítette meg. Két Testamentuma tipikus középkori mű, felvonultatja barátait és haragosait, vall a korról, életről és halálról.
Jelentősek balladái is, tőle származik a „Hol van már a tavalyi hó” szállóige. Magyarra sokan és sokszor fordították, a legismertebbek és legnépszerűbbek Faludy György fordításai. Pontosabban átköltései, mert a magyar poéta szabadon kezelte, sok helyen újraírta elődjét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége 17:05
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata 15:05
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet 12:20
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek 10:34
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap