A 19. század szexbombája, aki ujja köré csavarta a férfiakat, majd hozzáment az elnökhöz

Julia Gardiner Tylerre, John Tyler amerikai elnök második feleségére, aki egy rövid ideig, pontosan 1844-től 1845-ig volt az Egyesült Államok First Ladyje, a legnagyobb jóindulattal sem lehetett azt mondani, hogy egy szégyellős virágszálként élte volna életét. Az erős akaratú, makacs nő rövid „hivatali ideje” alatt fontos politikai és társadalmi szerepet játszott a Fehér Házban. Hírnevét nemcsak közéleti szerepvállalásával, de botrányaival, többek közt a nálánál harminc évvel idősebb John Tyler elnökkel kötött házasságával is öregbítette.

Long Island rózsája

Julia Gardiner 1820. május 4-én egy befolyásos és gazdag család lányaként látta meg a napvilágot. Apja, David Gardiner földbirtokos ügyvédként és New York állam szenátoraként a helyi elithez tartozott. A család nem messze Long Islandtől egy saját tulajdonban lévő, a család nevét viselő szigeten élt.

Julia gyönyörű, előkelő és kifinomult szépségként lépett a felsőbb körök társasági életének színpadjára. A reményteli kezdést azonban hamarosan botrány követte, hiszen a 19 éves lány az elit társadalmi konvencióit felrúgva „modellnek” állt, és egy a középosztályt kiszolgáló ruházati áruház „reklámarca” lett. A skandallumot okozó hirdetésben Julia egy idősebb, középkorú férfi oldalán finom kézitáskával és elegáns esernyővel a kezében pózol, alatta pedig felirat díszelgett: „Long Island rózsája”.

Egy jó hírű és vagyonos család leányaként „modellkedni” az 1830-as évek Amerikájában finoman szólva zavarba ejtő cselekedetnek minősült. Julia szülei valósággal őrjöngtek. A hirdetés széles körben publikálásra került, a szülők pedig hogy elkerüljék a nagyobb botrányt, egy hosszabb európai utazásra vitték Long Island zabolátlan rózsáját, remélve, hogy a tengerentúli távollét alatt elcsitulnak majd a skandallum által gerjesztett hullámok, és helyreállhat a nonkonformista hölgyemény hírneve.

A szülők hiába reménykedtek, imáik nem találtak meghallgatásra, Julia visszailleszkedése a New York-i elit köreibe nem sikerült valami fényesen, botrányt botrány követett. Az élettel teli ifjú hölgy szépségének tudatában ugyanis intenzív flörtölésbe kezdett. A kacér Julia 1841 telén gyakorta kapott házassági ajánlatokat, és az pletyka járta, hogy számos befolyásos fiatalemberrel viszonyt is kezdett.

Az udvarlók között ott volt az Egyesült Államok akkori elnökének fia, ifjabb John Tyler is. Az ifjabb Tyler és Julia kapcsolata végül kimerült egy rövid udvarlásban. A fiatalember helyére azonban nem sokkal később új jelentkező érkezett, aki nem volt más, mint az apja, az időközben megözvegyült idősebb Tyler.

A problémát megoldó tragédia

Az elnök vérszemet kapott és kitartó udvarlásba kezdett, sőt 1843-ban megkérte imádottja kezét, aki kikosarazta őt. A probléma a Julia és az elnök között lévő harminc év korkülönbséggel lehetett. A lány ekkor még nem tartotta attraktívnak az idősödő férfit. Tyler nem adta fel és még abban az évben többször megkörnyékezte a fiatal nőt, aki végül igent mondott azzal a feltétellel, hogy az esküvő időpontját nem fektetik le, hiszen Tyler hivatalosan még gyászolta 1842 februárjában elhunyt feleségét.

Hogy végképp bebiztosítsa magát, Tyler 1844 februárjában egy kellemes sétahajókázásra hívta a Gardiner családot a Potomac folyón. Amíg a USS Princeton békésen szelte a habokat az elnök feltehetően mindent elkövetett, hogy végleg meghódítsa kedvese szívét, és szorosabbra fűzze kapcsolatát a szülőkkel. Az álomhajókázásnak azonban egy szörnyű tragédia vetett véget. A USS Princeton fedélzetén 1844. február 28-án ugyanis fegyverbemutatóra került sor. Elsütötték a világ legnagyobb haditengerészeti ágyújaként nyilvántartott, „The Peacemaker” (békéltető) nevezetű löveget, amely a bemutató közben felrobbant és kioltotta Julia apjának, David Gardinernek és hat másik embernek az életét.

Nem tudni, mennyit nyomott a latban a februári tragédiába torkolló sétahajókázás romantikus része, de annyi bizonyos, hogy a több évtizedes korkülönbség, amely gátat vetett egy bimbódzó kapcsolat kialakulásának, a szomorú esemény következtében gyakorlatilag jelentéktelenné zsugorodott. Julia nem tudta feldolgozni apja halálát, összeroppant, ráadásul David Gardiner elhunytával a család anyagi helyzete és társadalmi pozíciója is megingott. Az elnök jelenléte és támogatása viszont hatalmas lelki támaszt jelentett az ifjú hölgynek, aki végül 1844 júniusában beadta a derekát és nőül ment Tylerhez.

Az elnök második házassága valóságos skandallum volt. Az emberek rosszallóan csóválták a fejüket, Juliát egy kacér nőnek tartották, nem beszélve arról, hogy az elnök a felesége halála után túl hamar házasodott újra. Tyler és Julia házasságát ezért nem is harangozták be, az emberek csak a nagy esemény napján tudhatták meg, hogy a Fehér Háznak új First Ladyje lesz.

A rosszallások ellenére Julia hamar beletanult az Egyesült Államok első asszonyának szerepébe, sőt valósággal lubickolt benne. Julia szerette a pompát; „uralkodása” alatt a Fehér Ház monarchikus jegyekkel gazdagodott. Megjelentek az udvarhölgyek, gyakorivá váltak a pompázatos fogadások és bálok. Az újdonsült First Lady egy sor ünnepélyes szertartást honosított meg, amely távozása után is hosszú időre megmaradt a gyakorlatban. Ilyen volt a James Anderson által 1812-ben komponált, „Hail to the Chief” (Dicsőség a vezérnek) című dal, amely Juliának köszönhetően az amerikai elnök tiszteletére lejátszott indulóvá vált, és gyakorta felcsendült, amikor Tyler hivatalos minőségben megjelent a színen.

Miután férje hivatali ideje 1845-ben véget ért, Juliának el kellett hagynia a Fehér Házat. A személyéhez köthető skandallumok azonban ekkor sem értek véget. Bár az észak szülöttje volt, a polgárháború küszöbén álló Amerikában 1853-ban egy, a New York Timesban megjelent cikkében vehemensen védte a rabszolgaság intézményét, és egyértelmű szimpátiáját fejezte ki a déli államok iránt.

Férje 1862-ben bekövetkezett halálát követően Julia visszatért New Yorkba, ahol a helyi uniós veteránokat azzal bőszítette fel, hogy lakásán egy konföderációs zászlót tartott. Az özvegy azzal az indítványával is nagy port kavart, amelynek révén szerette volna elérni, hogy a megözvegyült elnökfeleségek rendszeres nyugdíjban részesüljenek. (A kezdeményezése végül sikerrel járt.)

Botrányai ellenére Juliára az emberek tisztelettel és csodálattal tekintettek. Az asszony élete végéig a New York-i közélet egyik meghatározó alakja maradt, és továbbra sem rejtette véka alá véleményét, még akkor sem, ha azzal magára haragíthatta egész Amerikát.