8 találmány, amit a középkornak köszönhetünk

A Nyugat-Római Birodalom bukása utáni századok Európáját a gazdasági és kulturális visszaesés miatt gyakran, ám könnyelműen jellemezzük a "sötét" jelzővel. Valójában ez az időszak fontos találmányok és felfedezések korszaka is volt.

Nehézeke

A korábban használt faekét az 5-6. században kezdte felváltani az ún. nehézeke, amely forradalmasította az európai mezőgazdaságot. Míg a korábbi szerszámok törékenyek és alkalmatlanok voltak a termékeny, ám nedvessége miatt jóval keményebb észak-európai földek feltöréséhez, addig a kerékkel felszerelt nehézeke sokkal mélyebben és könnyebben tudta felforgatni a talajt. Az új eketípus valószínűleg szláv területeken jelent meg először, majd elterjedt a Rajna menti vidékeken és Itália északi felében is; első írásos említése 643-ból való. A jó minőségű földeken jóval több gabonát lehetett termelni, így a szerszám szélesebb körű elterjedése és használata maga után vonta a népességnövekedést is.

Árapályt kihasználó vízimalom

A portugál Olhão városának ma is működő malma

A vízimalmokat már az ókori görögök is használták az i. e. 3. században, azonban a tenger apály-dagály változásaira épülő malmok csak jóval később jelentek meg. A zsilippel felszerelt gátat a tengerpartra vagy még jobb esetben a folyó torkolatához építették. Amikor a dagály megérkezett, egy kapun keresztül a víz beáramlott a malomtóba, a kaput pedig becsukták, amikor a vízszint esni kezdett. Az apály óráiban a kapu résnyire történő megnyitásával a tárolóból visszacsurgó vizet a malomkerék mozgatására használták fel. Az ilyen típusú vízimalom legkorábbi felhasználására 787-ből vannak régészeti nyomok a mai Észak-Írországhoz tartozó Nendrum kolostora melletti tengerpartról, ahol az árapály segítségével 830 milliméter átmérőjű malomköveket mozgattak.

Homokóra

A zseniális találmány azon kevés időmérési módszerek egyike volt, amely a tengeren és rossz időjárási körülmények közepette is megbízható volt. A kutatók azt feltételezik, hogy használata egészen a 8-9. századig nyúlik vissza, a 11. századtól kezdődően pedig a mágneses iránytű mellett a második legfontosabb tájékozódási eszköz lehetett. A legkorábbi kézzel fogható, homokórára utaló emlékünk azonban a 14. századból származik: az időmérő eszköz Ambrogio Lorenzetti 1328-as festményén (ld. fenti kép) tűnt fel, míg a legkorábbi írásos forrás is ugyanebből az időszakból való, amikor egy hajórakomány listáján tűnt fel a homokóra neve. A 15. századtól kezdve szédületes gyorsasággal terjedt el a kontinensen: a papoktól kezdve a szakácsokon át a tengerészekig szinte mindenki kihasználta adottságait. A Földet megkerülő Magellán például minden hajóján 18-18 darab homokórát tartott.

Szemüveg

Roger Bacon (1214-1292) angol gondolkodóhoz köthető az - 1268-ban kelt - első olyan feljegyzés, amely arról szól, hogy a különböző üveglencséket optikai célokra is fel lehetne használni. A keretek közé szerelt lencséket a 13. század végén már mind Európában, mind Kínában használtak, s tulajdonképpen azóta is vita tárgya, hogy a Nyugat vette át a látásjavító találmányt a Kelettől, vagy fordítva. Az első európai szemüveg Itáliában jelent meg, s a firenzei Alessandro di Spinához köthető. A források szerint gyorsan divatba jött az új találmány, s Velence 1301-es céhszabályzatában már szigorúan szabályozták adásvételének lehetőségeit.

A szemüveg első ismert ábrázolása

A szemüveg először Tommaso da Modena festményén tűnt fel 1352-ben. Domenico Ghirlandaio 1480-ban készült műve nyomán, amelyen Szent Jeromos egy asztal mellett ül, ahol egy szemüveg is látható, a késő antik egyháztanító a szemüvegkészítők patrónusává vált. A legkorábbi szemüvegekben domború lencsék voltak, így - főként olvasásnál - a távollátókat segítették, a rövidlátóknak készült homorú (konkáv) lencse első ábrázolása Raffaellóhoz köthető, aki a távoli dolgokat homályosan látó X. Leó pápát örökítette meg festményén 1517-ben.

Mechanikus óra

A világ legrégebbi, ma is működő mechanikus óraszerkezete

A mai faliórák pontos eredete a múlt homályába vész, az első mechanikus készüléket a kolostorok szerzetesei a 13. században találhatták fel, s azt a célt szolgálta, hogy jelezze a barátoknak, mely időpontokban kell imára kulcsolni kezüket. Az első mechanikus órák a mai toronyórákhoz hasonlóan nagy tömegűek voltak, s legtöbbször egy-egy templomtoronyba szerelték őket. A legkorábbi eszközök óránként jeleztek, s nem voltak mutatóik vagy számlapjuk. A legrégebbi, még ma is működő középkori mechanikus óra az angliai Salisbury katedrálisában áll 1386 óta. Az angolban az órát jelentő "clock" szó egyébként a kelta eredetű clocca és clogan szavakból eredeztethető, amelyek jelentése harang, ami a harangszó és az óra közös, 13. századi asszociációjára utal.

Fonókerék

A kézi fonáshoz használt, lábbal hajtható eszközt minden bizonnyal Indiában fedezték fel, azonban eredete igen homályos. A Közel-Keleten keresztül 1280 körül érkezett Európába, ahol felváltotta a kézzel történő fonást. A nagy kerékkel megpörgetett orsónak kettős feladata volt: ha a fonalat az orsó üreges tengelyében vezetik, akkor sodorja a fonalat, amikor pedig az orsó tengelyével közel derékszögben vezetik, akkor feltekercseli magára a fonalat. A fonalat e két irány között kézzel mozgatták.

Szeszes ital

A lepárlás első bizonyítéka Babilonból az i. e. 4. évezred elejéből való. Speciálisan kialakított agyagedényeket használtak, hogy természetes hűtés során egy kis mennyiségű desztillált alkoholt vonjanak ki, amelyet később parfümökhöz használtak. Azonban nem valószínű, hogy ez a kis eszköz jelentős szerepet játszott volna a szeszfőzőkészülék kialakulásának történetében. Az ún. fagyos lepárlás mongóliai módszere az i. sz. 7. században terjedt el Közép-Ázsiában. Az első lépés az alkoholtartalmú italok lefagyasztása volt, hogy eltávolítsák a vízkristályokat. A szerkezet hűtött kollektorral való felszerelése muszlim alkimisták találmánya volt a 8-9. században.

Karantén

A tengeri kereskedelem 14-15. századi fellendülése, valamint a felismerés, hogy az 1347-es nagy pestisjárvány betegségét a levantei vidékekről érkező hajósok hurcolták be Európába, Velencében a karantén bevezetését eredményezte. A korabeli törvények úgy rendelkeztek, hogy az észak-itáliai városállam kikötőjébe érkező hajókat bizonyos ideig külön kell választani, hogy az esetleges betegségek tüneteit még időben felismerjék, valamint hogy kiszűrjék a ragályt hordozó személyeket, illetve árukat. Eredetileg ez az időszak 30 napig tartott (olaszul: trentina), majd 40 napra nőtt (quarantina); azért esett erre a számra a választás, mert Jézus, valamint Mózes is ennyi időt töltött elszigetelve a sivatagban. Velence 1423-ban állította fel az első lazarettót, vagyis karanténterületet a város melletti szigeten, a velencei rendszer pedig később példaként szolgált a többi európai országnak.

Málta Manoel szigetének lazarettója