Hogyan kampányoltak a római politikusok?
2014. április 9. 12:02 Hegyi W. György
A köztársaság valamelyik magas pozícióját megcélzó arisztokrata a választási kampánya során igyekezett minél több római polgárral találkozni akár Rómában a Forumon, akár a vidéki körzeteket (tribusokat) bejárva. Az ősök hosszú sorával büszkélkedő előkelő szertartásosan kezet rázott az egyszerű polgárral, és a nevén szólította őt. Az ókori embereknek sokkal jobb volt a memóriájuk, mint a miénk, de több ezer nevet és arcot azért ők sem tudtak megjegyezni. A hivatalra pályázó arisztokrata mögött egy rabszolga, úgynevezett nomenclator állt, aki az üdvözlés előtt megsúgta a szükséges nevet. Minden bizonnyal egy politikus több – például körzetenként egy – nomenclatorral dolgozott.
Korábban
Ennek a szokásnak a „színjáték volta”, a nem létező személyes kapcsolat eljátszása nem csak számunkra, hanem már a kortársak számára is nyilvánvaló volt, beleértve a nevén szólított földművest is. Forrásainkból ugyanakkor úgy tűnik, hogy átlátszósága ellenére fontos eleme volt a politikának. Egy volt azok közül a társadalmi rituálék közül, amelyek hozzájárultak a köztársaság működéséhez. A legjobb példánk erre talán egy i. e. II. századi történet. A híres és előkelő Cornelius nemzetség egyik tagja megrázván egy vidéki polgár munkától érdes kezét megkérdezte: „Vajon a kezeiden szoktál-e járni?” A Forumon elhangzó rossz tréfa hamar elterjedt, és a fiatal arisztokrata nem nyerte el ebben az évben a megpályázott hivatalt. Ez a történet nem egy jelentős eseményhez kapcsolódik, és nem is különösebben humoros, továbbá lehet, hogy meg sem történt. Az ok, ami miatt mégis bekerült a római hagyományba, az a példaértékűsége: annak a rituálénak a fontossága, amelyet ez a nyegle politikus megszegett.
A római köztársaság soha sem volt demokratikus. A nobilitas, a res publicát irányító „nemesség” két tucat nemzetségből állt, amelyek rendkívül sikeresen őrizték meg évszázadokon át a hatalmukat. Az állam irányítóit ugyan a népgyűléseken választották meg, aminek óriási súlya volt az adott politikus karrierjének szempontjából, de csak ennek a szűk elitnek a tagjai indultak a választásokon, ráadásul a rájuk leadott szavazatok eredménye elsősorban a tehetősebb polgárok akaratát tükrözte. Akkor mi szükség volt mégis erre a színjátékra, miért kellett néven szólítva parolázni a kérges tenyerű földművesekkel?
A római állam és az azt irányító elit szinte semmilyen apparátussal nem rendelkezett. Nem volt például rendőrsége, de olyan törvényből sem volt sok, amely szabályozta volna a politika működését. Az állam sokkal inkább szokások és normák mindent átszövő hálója, egy szigorú politikai kultúra, az úgynevezett mos maiorum (az ősök szokása) alapján működött. Éppen ez, a politika szabályainak íratlan volta az egyik tényező, amely a római köztársaság esetében megmagyarázhatja a nyilvános gesztusok különösen nagy szerepét, vagyis a társadalmi rituálék fontosságát. Ezeknek a léte, pontos ismerete és „eljátszása” jelentette és jelenítette meg a politikai kultúrát, végső soron az államot, a res publicát.
A társadalmi rituálék közül különösen fontosak voltak azok, amelyek – egyik funkciójukként – áthidalták azt az óriási szakadékot, amely a hatalmat kizárólagosan birtokló elit és az egyszerű polgárok között húzódott. Ezeknek ugyanakkor meg kellett jeleníteniük a polgárok összességének elvi hatalmát is, amelyet a jól ismert rövidítés második eleme, a populus tükröz: SPQR – Senatus Populusqe Romanus. Innen nézve tehát a népgyűlésnek nem csak az volt a funkciója, hogy megválassza a Fabiusok, Corneliusok, Claudiusok és más családok közül az év két consulát - tehát hogy döntsön az arisztokrácián belüli rendkívül kiélezett küzdelemben -, hanem hogy biztosítsa az államügyekben a „közös ügyekben” való – a többség számára csak szimbolikus – részvételt. Nagyon tanulságos ebből a szempontból Cicerónak, a köztársaság legnagyobb teoretikusának az egyik ötlete. Azokat a kis táblácskákat, amelyeken a szavazatukat titkosan leadták eddig a polgárok, ezután – javasolja az államférfi – mutassák meg a senatoroknak. Vagyis szűnjön meg a szavazás titkossága, de maradjon meg annak a szimbolikus eszköze, a szavazó táblácska.
Hegyi W. György teljes cikke a Múlt-kor történelmi magazin 2014. tavaszi számában található
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Időutazót láttak egy második világháborús archív fotón 16:16
- Középkori táblajátékot tártak fel a marokkói Valila romjainál 15:15
- Eltávolították a vorkutai GULAG-áldozatok ukrán emlékművét 14:52
- Új történelmi kémregénnyel jelentkezik Kazuo Ishiguro 14:21
- Ismeretlen Bartók-mű kézirata került elő 13:29
- Négyezer levelet írtak Marie Antoinette királynénak 12:31
- Látványos státuszszimbólum lehetett a világ egyik legrégebbi női táskája 11:53
- Nyugati befolyástól való félelmet szimbolizál a középkori japán UFO 11:16
