Nyugati befolyástól való félelmet szimbolizál a középkori japán UFO

2026. június 17. 11:16 Múlt-kor

1803 februárjában a legenda szerint különös jármű sodródott Japán partjaihoz. A hajó szokatlan alakú volt, belsejében pedig egy fiatal nő ült, aki ismeretlen nyelven beszélt. A történet több mint kétszáz éve foglalkoztatja a kutatókat, miközben a magyarázatok a néphagyománytól egészen a modern mítoszokig terjednek.

Egy "üreges hajó" sodródott partra Japánban, az egykori Hitacsi tartomány területén (Wikimedia Commons/Közkincs)

Korábban

Az ucuró-bune, vagyis az „üreges hajó” története Japán egyik legismertebb különös legendája. A történet szerint 1803. február 22-én a keleti partvidéken, az egykori Hitacsi tartomány területén halászok egy szokatlan járműre lettek figyelmesek, amelyet a víz sodort a partra.

A beszámolók szerint a hajó semmire sem hasonlított, amit addig ismertek. Kör alakú vagy lekerekített formájú volt, felső részét vörösre lakkozott fa borította, oldalán pedig üveg- vagy kristályszerű ablakok nyíltak. A leírások még méreteket is közölnek: körülbelül 3,3 méter magas és több mint 5 méter széles lehetett. A kortársak egy japán füstölőtartóhoz hasonlították az alakját.

A hajó belsejében egy fiatal nő ült, akit a források 18–20 év körülinek írnak le. Ruházata szokatlannak tűnt, és a jelenlévők szerint olyan nyelven beszélt, amelyet senki nem ismert fel. A történet szerint a hajó belső falain ismeretlen írásjelek vagy szövegek voltak láthatók. A halászok állítólag megpróbáltak kapcsolatba lépni vele, de nem jártak sikerrel. Végül úgy döntöttek, hogy visszakísérik a nőt és különös hajóját a tengerre, amely ezután eltűnt.

Az eset tudományos vizsgálata már a 19. század közepén megkezdődött Kjokutei Bakin munkásságával, aki orosz kulturális elemeket vélt felfedezni a nő öltözékében és frizurájában. A modern kutatások során Janagita Kunio néprajzkutató, majd az eredeti iratokat évtizedekig elemző Tanaka Kazuo megállapították, hogy az Ucuró-bune története egy jól ismert japán népmesei motívum továbbgondolása.

Janagita szerint a kerek csónakok használata megszokott volt Japánban, ám a történetben szereplő nyugati technológiai elemeket – mint az üvegablakok vagy a megerősített rézlemezek – a krónikások utólag adhatták hozzá a narratívához, hogy a nyílt tengeri utazást a szkeptikusok számára is hihetőbbé tegyék. A nő által őrzött érinthetetlen doboz motívuma pedig szorosan kötődik a japán vándorsámánok által hordott, gyakran rituális tárgyakat vagy emberi maradványokat rejtő dobozok kulturális hagyományához.

A legenda a Tokugava-sógunátus elzárkózási politikájának pontos lenyomata. Ebben az időszakban Japán szinte teljesen elszigetelte magát a külvilágtól; az európaiak közül kizárólag a hollandok tartózkodhattak egy mesterséges szigeten korlátozott kereskedelmi célokból. Tanaka Kazuo rámutatott: a történetbe szőtt nyugati attribútumok, a vörös haj (amelyet a démonokkal és a barbárokkal azonosítottak), valamint az alkímiai szimbólumokhoz hasonló fiktív írásjelek azt szolgálták, hogy kifejezzék a japán társadalom idegen kulturális behatásoktól való mély gyanakvását.

2014-ben ősi partvidéki térképek elemzésével sikerült földrajzilag is azonosítani az esemény helyszínét. A korábban fiktívnek hitt Haratono-hama partszakasz egy archaikus olvasási hiba feltárása után a mai Kamiszu város közelében fekvő Sárihama parttal bizonyult azonosnak. A komplex filológiai és történeti vizsgálatok ezzel végleg cáfolják az ufókutatók huszadik században elterjedt, földönkívüli eredetet feltételező elméleteit, megerősítve a dokumentumok szigorúan kultúrtörténeti és szociológiai jelentőségét.