Létezett-e a középkorban „turkáló”?

Temetések és hagyatékok

A középkori gazdagok mennybemenetelük egyik biztosítékaként tekintettek a különféle jólelkű gesztusokra, amelyeket a szegényebbek felé intézhettek. Előfordult azonban, hogy ezt többféleképpen is lehetett érteni: egy-egy nagyobb léptékű adomány azt a célt is szolgálhatta például, hogy minél többen jelenjenek meg az adott ember temetésén, ezáltal jobb fényben feltüntetve az elhunytat. Számos középkori végrendeletben találni olyan pontokat, mint például: „pénz szilárd, jól elkészített ruhák vásárlására a temetési menetben részt vevő szegények számára – csak szürkék legyenek”.

Az 1430-as években Henry Barton londoni tímár végrendeletében ez is szerepelt:

„Ruhák és csuklyák a legjobb walesi szövetből [a latin nyelvű dokumentumban: 'de optimo panno roceto Wallensi'] és len ingek, melyeket osszanak szét Mildenhale, Staundon és a londoni City szegényei között.”

A temetési menet nyilvános látványosság volt, és akként is kezelték. Minél több ember vett részt rajta, annál rangosabbnak mutatkozott az elhunyt. Ez igaz volt arra is, minél többször kondult lelkének üdvére a harang. Az sem volt utolsó szempont, hogy a temetőn belül hová került az ember. A templom oltárához legközelebbi helyek bírtak a legtöbb presztízzsel, ide temetkeztek az egyháziak és az elit tagjai. Minél több és nagyobb fáklya lobogott a temetési menetben, annál fontosabbnak számított a búcsúztatott személy.

Ruhát gyakran adományoztak a szolgáknak a nagylelkűség jeleként. Az 1462-ben elhunyt edcocki Joan Buckland özvegyasszony végrendeletében így nyilatkozott:

„(…) minden egyéb köntösömet és szoknyámat adják szolgálónőimnek, akik velem vannak, míg eltávozom. Emellett a nőnek, aki mellettem van távozásom időpontjában (…) egy nercszőrmés köntöst.”

Joan Cotyngham yorki özvegyasszony 1459-es rendelkezése rámutat, hogy akár az alsónemű is továbbadásra kerülhetett egy módosabb személy halála után:

„Továbbá Joan Dayre, egy bizonyos szegényházban lakó szegény kis nőre hagyom rozsdaszínű, szarvasbőrrel bélelt köntösömet és egy len alsóingemet.”

Az ember ruházata arra is alkalmas volt, hogy biztos lehessen a megfelelő temetésben. Isabel le Despenser, Warwick grófnéjának végrendelete így szól:

„A nagy rubinos fejdíszt a lehető legmagasabb áron adják el, és vigyék az említett apáthoz és a Tewkesbury-házhoz, hogy ne panaszkodjanak temetésemre (…) emellett azt kívánom, adják el minden ékszerem és gyöngyöm végrendeletem pontjainak teljesítése érdekében.”

Hacsaknem az apát és kolostora kedvelte a női ruhákat, a használt ruhaneműket alighanem tovább értékesítették.

1. Temetések és hagyatékok
2. A szegények ruházata

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

7 960 ft 6 490 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 9 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

sport

• Ostromokat és tengeri csatákat is eljátszottak a véres római gladiátorjátékokon
• Kockázás, állatviadalok, lottó és totó: a szerencsejátékok története
• Elhunyt Korondi Margit kétszeres olimpiai bajnok tornász
• Összetört álmok Antwerpenben: az I. világháború után megrendezett csonka olimpia
• Az őrjöngő versenyigazgató és a sztereotípiák sem állhattak az első női maratonfutó útjába
• Játék(os)ok nélkül – Fantomolimpiák, csonka versenyek és megcsonkított karrierek
• Francia királyok hobbijából angol urak szórakozásává vált az évszázadok alatt a tenisz
• A nehézségekkel küzdő Athén helyett Budapest is vállalta volna az első újkori olimpia rendezését
• Elsőként hívta Puskás Ferencet „Öcsinek” a legendás gólvágó, Zsengellér Gyula