Létezett-e a középkorban „turkáló”?
2019. január 12. 12:26 Múlt-kor, Múlt-kor
Napjainkban megszokott részei a mindennapoknak a „turkálók”, és az ott elérhető áron található széles választék, valamint – különösen télen – sokan adományoznak jólelkűségből ruhákat a náluk nehezebb sorsúak megsegítésére. Mind a másodkézből való ruhákkal való kereskedés, mind a ruhaadományok gyakoriak voltak a középkori Európában is.
Korábban
Temetések és hagyatékok
A középkori gazdagok mennybemenetelük egyik biztosítékaként tekintettek a különféle jólelkű gesztusokra, amelyeket a szegényebbek felé intézhettek. Előfordult azonban, hogy ezt többféleképpen is lehetett érteni: egy-egy nagyobb léptékű adomány azt a célt is szolgálhatta például, hogy minél többen jelenjenek meg az adott ember temetésén, ezáltal jobb fényben feltüntetve az elhunytat. Számos középkori végrendeletben találni olyan pontokat, mint például: „pénz szilárd, jól elkészített ruhák vásárlására a temetési menetben részt vevő szegények számára – csak szürkék legyenek”.
Az 1430-as években Henry Barton londoni tímár végrendeletében ez is szerepelt:
„Ruhák és csuklyák a legjobb walesi szövetből [a latin nyelvű dokumentumban: 'de optimo panno roceto Wallensi'] és len ingek, melyeket osszanak szét Mildenhale, Staundon és a londoni City szegényei között.”
A temetési menet nyilvános látványosság volt, és akként is kezelték. Minél több ember vett részt rajta, annál rangosabbnak mutatkozott az elhunyt. Ez igaz volt arra is, minél többször kondult lelkének üdvére a harang. Az sem volt utolsó szempont, hogy a temetőn belül hová került az ember. A templom oltárához legközelebbi helyek bírtak a legtöbb presztízzsel, ide temetkeztek az egyháziak és az elit tagjai. Minél több és nagyobb fáklya lobogott a temetési menetben, annál fontosabbnak számított a búcsúztatott személy.

Ruhát gyakran adományoztak a szolgáknak a nagylelkűség jeleként. Az 1462-ben elhunyt edcocki Joan Buckland özvegyasszony végrendeletében így nyilatkozott:
„(…) minden egyéb köntösömet és szoknyámat adják szolgálónőimnek, akik velem vannak, míg eltávozom. Emellett a nőnek, aki mellettem van távozásom időpontjában (…) egy nercszőrmés köntöst.”
Joan Cotyngham yorki özvegyasszony 1459-es rendelkezése rámutat, hogy akár az alsónemű is továbbadásra kerülhetett egy módosabb személy halála után:
„Továbbá Joan Dayre, egy bizonyos szegényházban lakó szegény kis nőre hagyom rozsdaszínű, szarvasbőrrel bélelt köntösömet és egy len alsóingemet.”
Az ember ruházata arra is alkalmas volt, hogy biztos lehessen a megfelelő temetésben. Isabel le Despenser, Warwick grófnéjának végrendelete így szól:
„A nagy rubinos fejdíszt a lehető legmagasabb áron adják el, és vigyék az említett apáthoz és a Tewkesbury-házhoz, hogy ne panaszkodjanak temetésemre (…) emellett azt kívánom, adják el minden ékszerem és gyöngyöm végrendeletem pontjainak teljesítése érdekében.”
Hacsaknem az apát és kolostora kedvelte a női ruhákat, a használt ruhaneműket alighanem tovább értékesítették.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Ritka felfedezés Ománban: egy késő kőkorszaki táborra bukkantak 10:09
- A gyilkosság, amely megrázta Amerikát 09:05
- Rejtélyes piramis szerű építmény romja a Júdeai-sivatag mélyén 08:13
- Haydn Budán, a felejthetetlen születésnapi koncert története tegnap
- Gyarmatosíthatta volna Kína Amerikát? tegnap
- 400 évig hevert a könyvtárban az elveszett Merlin-legenda tegnap
- Első magyar női pilótaként emelkedett az égbe Steinschneider Lilly tegnap
- Sofía Casanova, a bátor haditudósító tegnap