Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”

A 15. és 16. század fordulóján megkezdődött gyarmatosítás olyan mértékben csökkentette a kontinens lakosságát, hogy az már a Föld klímáján is észrevehető nyomot hagyott.

Jelentős lehűlés

A következtetésre a University College London kutatói jutottak. Az európai betelepülés következtében hatalmas területen hódította vissza a gyors növésű erdő a korábban emberek által művelt földeket. A növények annyi szén-dioxidot vontak ki a légkörből, hogy a levegő hőmérséklete észrevehetően csökkent. E lehűlést a történelem „kis jégkorszak” néven ismeri, és Európában igen jól dokumentált hatásai voltak a kora újkorban: Angliában a Temze folyó rendre befagyott télen, maguk a telek pedig a kontinens számos részén olyan hosszúra nyúltak, hogy az erdők vadállatai természetes élelem híján az emberek településeire merészkedtek.

„Az amerikai őslakosok nagy kihalása elegendő irtott terület elhagyásához vezetett ahhoz, hogy a bekövetkező földi szénfelvétel érzékelhető hatással volt mind a légköri szén-dioxidra, mind a globális felszíni hőmérsékletre” – írja Alexander Koch és csapata a Quaternary Science Reviews című lapban megjelent tanulmányukban.

Mit mutat ki a tanulmány?

A csoport összevetett minden elérhető adatot és becslést arról, mennyi ember élhetett az amerikai kontinensen az európaiakkal való 1492-es első kapcsolatfelvételt megelőzően. Ezután megvizsgálták, hogyan változtak a számok az elkövetkező évtizedek során, ahogy a kontinenst végigpusztították a behurcolt betegségek (himlő, kanyaró, stb.), a háborúk, a rabszolgaság és a társadalmi összeomlás.

A tudóscsoport becslése szerint a teljes kontinensen mintegy 60 millió ember élhetett a 15. század végén (a világ lakosságának körülbelül 10%-a), ez a szám pedig mindössze 100 év alatt öt-hat millióra esett vissza. Azt is kiszámolták, az őslakosok által addig művelt föld mekkora része vált kihasználatlanná, és hogy mekkora hatása lehetett annak, hogy ezt a földet visszahódította az erdő, illetve a szavanna.

A szóban forgó földterület mintegy 56 millió hektárra rúg, azaz körülbelül a mai Franciaország területének felel meg. Ahogy telt az idő, a növényzet általi visszahódítás annyi szén-dioxidot vonhatott ki a levegőből, hogy az üvegházhatású gáz légköri koncentrációja 7-10 ppm-mel (az adott gáz molekuláinak száma a légkör minden egymillió molekulájában) is csökkenhetett.

„Modern kontextusba helyezve – évente körülbelül 3 ppm-nyi fosszilis üzemanyagot égetünk el. Tehát igen nagy mennyiségű szénről van szó, amely ki lett kiszippantva a levegőből” – magyarázta Mark Maslin professzor, társszerző. „Markáns hűlés látható abban az időben, amelyet 'kis jégkorszaknak' nevezünk, és az az érdekes, hogy láthatjuk, hogy a természetes folyamatok is adnak egy kis lehűlést, de a teljes hűlés eléréséhez – amely a természetes folyamat kétszerese volt – muszáj jelen lennie ennek a népirtás által előidézett szén-dioxid-csökkenésnek.”

Mi támasztja alá a kapcsolatot?

A tömeges halálozással egybeeső szén-dioxid-csökkenés kimutatható az Antarktisz jégrétegeibe végzett fúrásokból. A korban keletkezett fagyott mintákban ragadt jégbuborékokban megfigyelhető a szén-dioxid szintjének jelentős csökkenése. A gáz atomi összetétele azt is sugallja, hogy a csökkenést egy szárazföldi folyamat hajtja a Föld valamely más részén. A kutatók szerint az elmélet egybevág továbbá az amerikai kontinens azon faszén- és pollenrétegeivel, amelyek ebben a korban keletkeztek. Ezek a tűzhasználat csökkenését mutatják, valamint a természetes növényzet jelentős térnyerését.

Ed Hawkins, a Readingi Egyetem klímatudományi professzora – aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében – azt nyilatkozta: „A tudósok egyetértenek abban, hogy a 'kis jégkorszakot' számos tényező okozta – a légkori szén-dioxid-szintek csökkenése, egy sor nagyszabású vulkánkitörés, a földhasználat változásai és a Nap aktivitásának átmeneti csökkenése. Ez az új tanulmány rámutat, hogy maga a szén-dioxid-csökkenés részben az amerikai kontinensre történő betelepülésnek és az őslakosság ebből kifolyó összeomlásának köszönhető, amely teret engedett a természetes növényzet visszatérésének. Bemutatja, hogy az emberi tevékenység már jóval az ipari forradalom előtt hatással volt a klímára.

Mik a tanulságok napjaink klímapolitikája szempontjából?

Dr. Chris Brierley társszerző szerint a borzalmas lakosságcsökkenés és a kontinens visszavadulása jól demonstrálja a globális felmelegedésre felmerült egyes válaszok kihívásait. „Sok szó esik a 'negatív kibocsátás' típusú megközelítésről és arról, hogy fákat ültetve lehet szén-dioxidot kivonni a légkörből, hogy csökkentsük a klímaváltozást” – mondta a BBC Newsnak.

„Amit ebből a tanulmányból látunk, az az ehhez szükséges lépték, mert a nagy kihalás azt eredményezte, hogy egy Franciaország méretű terület újraerdősödött, és ez csupán néhány ppm-nyi csökkenést adott. Ez hasznos, mert megmutatja, mire képes az erdősítés. Ugyanakkor ennyi csökkenés csupán két évnyi fosszilis üzemanyagból származó kibocsátásnak felel meg a jelenlegi szint mellett.”

A tanulmány fontos adalék továbbá az arról folyó diskurzushoz, hogy új földtörténeti korként értelmezzük-e az emberi jelenlét korát a Földön. Az előterjesztések szerint az új kor neve „antropocén” lenne, azonban abban nincs egyetértés, hogy mikortól lehetne számítani. Egyes kutatók szerint a legnyilvánvalóbban az 1950-es évektől felgyorsuló iparosodás által hagyott nyomokban lenne a legjobban kimutatható, a University College London kutatócsoportja szerint azonban az amerikai kontinensen végbement nagy kihalás azt mutatja, földtörténetileg jelentős emberi hatások előfordultak már jóval a 20. század közepe előtt is.