Mit tanultak a kisiskolások a reformkorban?

Szeptemberben több tízezernyi általános iskolás kezdi meg a tanévet. Az alapfokú oktatás a 18. század derekától vált kötelezővé Magyarországon, már akkortól rendeletben szabályozták, mit és hogyan kell tanulniuk a nebulóknak.

Nem volt megszabott szünidő

A „Magyarország elemi tanodáinak szabályai"-ról szóló 1845/25224. számú nyomtatott helytartótanácsi rendelet módosította és pontosította a Mária Terézia által 1777-ben kiadott „Ratio educationis" nevű rendeletet és annak 1806. évi bővítését - ezek szabályozták elsőként a magyarországi közoktatás ügyét. Amíg korábban az oktatás kizárólag a papság és a szerzetesrendek kezében volt, Mária Terézia idején kiépült az állami iskolahálózat, amelyen belül már különbséget tettek a falusi, mezővárosi és városi iskolák között. A tanítás ettől kezdve államilag alkalmazott oktatókkal folyt, és az uralkodók szabályrendeletben írták elő a tanítás módját, a tananyagot, valamint azt is, kinek és mikor kell iskolába járnia. A 18. században a falvakban már az öt-hat éveseknek kellett késő ősszel-télen, vagyis a mezei munkák befejeződése után az iskolát látogatniuk, a városi iskolákban azonban egész évben (nyáron is), délelőtt és délután is folytak tanórák.

Az 1845. évi módosítás továbbra is kötelezővé tette a 6 és 12 év közötti gyermekek iskolalátogatását. Az alsó két évfolyamon, az úgy nevezett alsó elemi tanodában a mezőgazdasági munkák idején a tankerületi főigazgató többször is elrendelhetett rövid szünidőt, összesen legfeljebb hat hetet - itt nem volt megszabott szünidő. A tanév a felső elemi tanodákban október első napjaitól augusztus négy első napjában végződött, vagyis a szünet kb. két hónapot tartott.

A rendelet részletesen előírta az egyes, úgy nevezett elemi osztályok tananyagát, amelyek az elemi tanodákban „a nevelés és oktatás első s legfőbb kellékeire és szükségeire szoritván, s a mellőzhetetlen mivelődés első fokára mindenkinek, akármilly sorsú és állású legyen bár, elkerülhetetlenül szükségesek".

Az alsó elemi iskolások, vagyis a kezdő tanulók számára az alapvető követelmény a hittan alapjainak elsajátítása volt. Segítségül a hittankönyv, az úgy nevezett katekizmus (káté, „katekéta") szolgált, amely kérdés-felelet formában a keresztény vallás alapelemeit magyarázta el egyszerűen, érthető módon. A katolikus káté főbb fejezetei a hitvallás, a tízparancsolat, a szentségek és imák voltak. Az 1789-ben Budán kiadott káté ezen kívül külön fejezetet szentelt az „utolsó dolgoknak", vagyis a halálnak és az utána következő eseményeknek: az utolsó ítéletnek, a pokolnak és a mennyországnak. A tanítónak a hittan mellett erényes és jámbor viselkedésre is kellett ösztönöznie a diákokat. Ezen felül az evangéliumi, bibliai történetekkel is meg kellett ismertetnie őket.

Akárcsak ma

A kisiskolások esetében megszabott tananyag nem sokban különbözött a 21. századi iskolák követelményeitől. A tanulóknak ismerniük kellett a betűket, és előírták az íráskészség megszerzését, „tetszetős betűkkel". Mivel a tanítók gyakorta maguk is egymástól eltérő betűformákat használtak, az íráskép kialakításakor az egységes képi megjelenítésben segédeszközre támaszkodhattak. A falapra ragasztott magyar ábécét az olvasás és írás oktatásakor használták. A tábla külön mutatja a nagybetűket, kisbetűket, a magán- és mássalhangzókat, valamint az ekkor még külön oktatott kettősbetűket és a magyar nyelvre jellemző kétjegyű mássalhangzókat.

A 18. században további, választékos stílusú mintaszövegeket is rézbe metszettek, és ezeket szétküldték az ország iskoláiba, hogy ezeket másolva egységesen tanulják meg a gyerekek a betűelemeket. Ezek a táblák megkönnyítették az olvasást is, amelynél a szótagolva olvasás, valamint a második évfolyamtól a folyamatos olvasás is követelménynek számított - mind nyomtatott, mind kézírásos szöveg alapján. Az 1845. évi rendelet előírta a falusi iskolákban a nemzetiségi (ún. „anyai nyelven") történő olvasást, a többiben a nemzetiségi mellett kötelező volt a magyar is.

1777-től kezdődően a kötelező tananyagban megjelennek a számtani alapismeretek is, kezdetben a település szintjéhez mérten, majd az 1840-es években a második évfolyamon már a négy alapműveletet is előírták. A számok ismeretének különösen hasznát vették a gyakorlati életben, ezért a pénznemek ismeretét, átváltását, bevételek és kiadások feljegyzését is előírták, sőt a tört számokkal is megismerkedtek.

A harmadik évfolyamtól kezdve már a bővebb, elmélyültebb ismeretek elsajátításán volt a hangsúly. A hittan és az olvasás oktatása kötelező érvényűen megmaradt, de új tantárgyak is megjelentek: az „anya nyelvtan" (a nemzetiségi nyelv nyelvtana), magyar, illetőleg Horvátországban horvát nyelvtan, latin alapszavak olvasása és írása, fogalmazás, továbbá számtani műveletek példák alapján. A negyedik évfolyamú elemistáknak mindezeken túl már a német nyelv alapjaival is meg kellett ismerkedniük, és az órarendben szerepelt a rajzoktatás, építészeti és földmértani alapismeretek, földrajz, otthoni fogalmazás és szépirodalmi művek olvasása.

Az 1806. évi és az 1845. évi rendelet is külön megemlítette a leányok oktatásának szükségességét. Számukra ideális módon külön tanodákat, elemi iskolákat kívántak volna felállítani. Mivel ez a legtöbb helyen nem volt lehetséges, így a rendelet javaslata szerint vagy külön időben tartottak nekik órákat, vagy a fiúktól elkülönítve, külön padokba ültették őket. Az 1845-ben előírt tananyaguk az alsó elemi osztályokban elsősorban mélységében különbözött a fiúkétól, valamint attól, hogy előírták számukra a koruknak megfelelő ház körüli, illetőleg „női munkák" (hímzés, horgolás, varrás stb.) elsajátítását. A zene-, rajz- táncoktatást és egyéb művészeti ágak oktatását nem írták elő kötelezően, ezt a szülők - anyagi lehetőségeikhez mérten - magánórák formájában választhatták lánygyermekük számára.

Vajon hányan tanulták a fent előírt tananyagot a reformkorban? Erről egy szintén 1845-ben készült széleskörű, átfogó felmérés alapján alkothatunk képet, amely bemutatja a magyarországi és horvátországi elemi iskolákat. A táblázatok tankerületi beosztásban közölnek adatokat iskolánként. A rubrikákban szerepel az iskola minősítése és felszereltségének jellemzése, a tanítók ellátása és fizetsége, valamint a tanköteles korú (6 és 12 év közötti) fiú- és lánygyermekek száma, és közülük azoké, akik iskolába jártak. Ez alapján láthatjuk: a rendelet előírása ellenére az iskolakötelesek közül többen nem látogatták a tanodát.

A cikk és a források a Magyar Nemzeti Levéltár Archívumában találhatóak