Mit éreztünk a kubai rakétaválságból?

„A háborús félelem azonban főleg a nők között erős. Szentesen arról beszélnek, hogy 16-18 éves fiúkat behívják katonának, elviszik Szovjetunióba, ott kiképzik őket, és onnan viszik Kubába. A hatvani járásban elterjedt, hogy már sok fiatalt be is hívtak katonának. Elszórtan találkozni a munkafegyelem lazulásával. Csomós és Pusztaföldvár községekben a tsz-tagság mintegy fele nem dolgozott, mondván, háború lesz."

A válság előzményei

Az 1962-ben általánosan kubai rakétaválságként elhíresült nemzetközi konfliktusra napjainkban úgy emlékezünk vissza, mint a világpolitikai status quo-t leginkább fenyegető, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között „élesben" lezajlott nemzetközi konfliktusára. A két szuperhatalom közötti konfliktus mélyreható elemzését a hazai és a külföldi történészek különböző forrásokból vették már górcső alá, mint például a két „főszereplő", John F. Kennedy és Nyikita Sz. Hruscsov levelezését. Az 1962. év végén lezajlott konfliktus potenciálisan egy, a világra kiterjedő nukleáris háború veszélyét hordozta magában, így a kubai rakétaválság mindig is az érdeklődés homlokterében állt.

Célunk olyan dokumentumok válogatása volt, amelyek eddig kevésbé voltak ismertek. Közreadunk olyan, a magyarországi közvélemény hangulatában történt változásokról készült jelentéseket is, amelyek tükrözik a hazai átlagemberekben véleményét az eseményekről. Más dokumentumok - főként követségi feljegyzések, jelentések - a válság alatti egyeztetések folyamatát tárják az olvasók elé.

A kubai válság gyökerei az 1962. év végén kirobbant konfliktust megelőző időszakra vezethetők vissza és egyrészről a hidegháború természetében keresendők, viszont a megoldás már arra utal, hogy túl vagyunk a „klasszikus" hidegháború időszakán. A Fidel Castro nevével és tevékenységével jelzett periódus kezdete az 1953. évre nyúlik vissza, amikor Castro a Fulgencio Batista által vezetett katonai diktatúra megdöntése ellen -többedmagával, köztük Che Guevarával - gerillaharcot kezdeményezett.

A több évig tartó váltakozó sikerű harc végén, 1958. december 31-én, Batista elmenekült Kubából, és a forradalmi hadsereg 1959. január 1-jén bevonult Havannába. A kubai forradalom győzelmét követően a Fidel Castro vezette Kuba és kommunista Népi Szocialista Párt elsődleges célkitűzése között szerepelt az USA-tól való függés fokozatos megszüntetése. A megdöntött Batista-rendszer és az amerikai pénzügyi élet összefonódása miatt a kubaiakban igen erős volt Egyesült Államokkal szembeni ellenszenv, s washingtoni magyar nagykövetség jelentése szerint erről a tényről Washingtonban is mindenki beszél. Az amerikai kormány, figyelembe véve a sziget stratégiai helyzetét, kezdetben a súrlódások elkerülésében volt érdekelt.

Az Amerikai Egyesült Államok és Kuba közötti feszültséget mélyítette, hogy a közben miniszterelnökké kinevezett Fidel Castro az amerikaiaknak tett ígéretek ellenére nem rendezett demokratikus választásokat, az irányítás lényegében Fidel Castro, Che Guevara és Raúl Castro kezébe került. Mikojan szovjet miniszterelnök-helyettes 1960. február 4-ei havannai látogatása a Szovjetunió gazdasági-politikai pozícióinak megerősödését hozta magával, amelynek eredményeképpen megkötötték az első szovjet-kubai kereskedelmi szerződést. A potenciális gazdasági előnyök mellett a szovjetek Kuba geopolitikai elhelyezkedéséből eredően katonapolitikai súlyuk további erősítésének lehetőségét látták a Karib-tengeri országgal kötött szerződésben. Az Amerikai Egyesült Államok 1961 januárjában megszakította diplomáciai kapcsolatait Kubával, ami előjele volt egy esetleges katonai összeütközésnek.

Ezekben a napokban a CIA már rendszeresen felderítő repüléseket hajtott végre Kuba felett. 1961. április 17-én Egyesült Államokba menekült kubai emigránsokból álló és amerikai fegyverekkel felszerelt önkéntes alakulat szállt partra a kubai kormány megbuktatására Zapata-tartomány Playa Giron-i szakaszán, elhíresült nevén Disznó-öbölben. A rosszul előkészített akciót a kubai hadsereg rövid időn belül visszaszorította. Az Amerikai Egyesült Államok Kuba irányába folytatott politikája az ezt követő másfél évben Kuba gazdasági elszigetelésére koncentrálódott, mindez azonban előrevetítette a súlyos konfliktus kialakulását a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között.

A konfliktus kirobbanása és az egyeztetések

1962. július 2-án Raul Castro védelmi miniszter Moszkvába látogatott, ahol feltehetően már a szovjet rakéták Kubába történő szállításáról is tárgyalt. A találkozás eredményeképpen Kuba és a Szovjetunió kölcsönös védelmi szerződést kötött, amely jogi alapot teremtett a szovjet csapatok kubai állomásozására. A terv kidolgozásával és végrehajtásával Hruscsov Anatolij Gribkovot, második világháborús veterán tábornokot bízta meg, az akciót pedig egy orosz folyóról, az Anadirról nevezték el.

A rakétatelepítést október közepéig annyira titkokban tartották a szovjetek, hogy még a washingtoni szovjet nagykövet sem rendelkezett konkrét és valós információkkal a tervekről. A nukleáris rakétatelepítési akció konkrétumairól csak az 1962. október 14-én a kubai légtérbe küldött amerikai kémrepülőgép szolgáltatott megfelelő adatokkal. A szovjet kormány természetesen mindent elkövetett annak érdekében, hogy a Kubába irányuló rakétaszállításokat akképpen magyarázza, hogy azok mindössze a szigetország védelmét biztosítják, és nem a Szovjetunió Egyesült Államok elleni katonai készülődései jegyében történtek. A szovjet kormány azt is kiemelte, hogy a rakétatelepítés Kuba kérésére történt.

Az 1962. október 13-ai és 16-ai, valamint október 18-ai Gromiko, szovjet külügyminiszter által kiadott nyilatkozatok is igyekeztek megnyugtatni a Fehér Házat a szovjet kormány „békés" szándékairól. A légi felderítés felvételei 1962. október 16-án tették egyértelművé az amerikai titkosszolgálatok számára a nukleáris rakéták kubai jelenlétét. A szovjet és az amerikai fél titkolódzásának és bizalmatlanságának egyértelmű jeleként értelmezhetjük, hogy ez az információ Kennedy elnök és Gromiko szovjet külügyminiszter október 18-ei találkozása alkalmával sem került szóba. Mindkét nagyhatalom tárgyalásokat kezdett, és elindult a két kormány közötti diplomáciai háttéregyeztetés és levelezés. (a tárgyalásokról itt olvashat bővebben)

Ma már egyértelműen bizonyított, hogy az október 22. és 28. között eltelt időszak számított a válság legforróbb periódusának. Ebben az időszakban ugyanis több olyan incidenssel lehetett számolni, amely akár nukleáris konfliktust is eredményezhetett volna. Az egyik ilyen incidens október 24-én - tehát az első levélváltást követően - történt, amikor Kuba fölött lelőttek egy pilótanélküli amerikai U-2-es kémrepülőgépet, amelynek során az Egyesült Államok és a Szovjetunió is egymást tette felelőssé. A másik konfliktus október 27-én történt immáron a szovjet légtérben egy szintén U-2-es kémrepülőgép miatt szovjet vadászrepülők kerültek tűzharcba az Alaszkából felszállt amerikai repülőgépekkel.

Mi történt itthon?

A havannai magyar nagykövetség jelentéseit a válság legkritikusabb napjaiban különböző forrásokra alapozta. Beck János nagykövet november 29-én keletkezett jelentése több mint egy hónappal később tekint vissza a konfliktus eseményeire. Információinak forrása nagyrészt a többi szocialista országok követségeitől, különböző beszélgetésekből és a rádióból származott. Mindezt támasztja alá a jelentés másik része, amelyben Beck János arról írt, hogy a megszerzett információk helyességét mind a havannai lengyel nagykövet, mind pedig saját maga nem tudták ellenőrizni, ahogy fogalmaz: „Sem én, sem pedig a Havannában dolgozó szocialista követek mindmáig nem tudtunk magunknak tiszta képet alkotni arról, hogy mi történt 1962. október 27-ének reggelétől 28-ának reggeléig."

A válság legintenzívebb szakaszában hasonló volt az információs helyzet Budapesten is. Szarka Károly október 24-én kelt feljegyzéséből megtudhatjuk, hogy Pino Machadó budapesti kubai nagykövet látogatása alkalmával tájékoztatója a rádió- és sajtóhírek alapján a már ismert tényekre vonatkozott. Szarka Károly a tájékoztatást a rendelkezésére álló hasonló forrásokból megerősítette, illetve kiegészítette. A kubai nagykövet Szarka Károlynak kifejezte köszönetét azért, amiért a Magyar Népköztársaság és a többi szocialista ország társadalmi és tömegszervezeti vonalon a tájékoztatási munka terén végzett.

Mindezeken túl a Külügyminisztérium és a magyar illetékes szervek, szervezetek mindent megtettek annak érdekében, hogy a hazai közvéleményt - mindössze felszínesen - a legfontosabb történésekről tájékoztassák. Az MSZMP KB Párt- és Tömegszervezetek Osztálya (PTO) a kapott információk alapján készítette el tájékoztató jelentését a kubai rakétaválság első visszhangjáról, amely a Magyarországon tapasztalható és a krízissel kapcsolatos lakossági és üzemi hangulatváltozásokat követte nyomon. A jelentés arról ad beszámolót, hogy Magyarországon ekkor a lakosságban erősödött az aggodalom egy esetleges nukleáris háború miatt. Feltehetően a többi szocialista országhoz hasonlóan - leszámítva az egyes megyékben, például Nógrádban az egyes alapvető élelmiszerekből történt felvásárlásokat, elszórtan munkamegtagadásokat - ez semmilyen más különös eseményben nem nyilvánult meg.

A pártbizottságok és „pártmunkások" a kapott instrukciók alapján a maguk területén tették a „dolgukat", röpgyűléseket szerveztek, agitáltak a Szovjetunió és Kuba mellett, azonban a hangulatjelentések itt is megállapították, hogy a félelem egy esetleges háborútól elsődlegesen a nők között volt jellemző. Külön érdekesség, hogy az MSZMP KB PTO feljegyzése szerint ezekben a napokban megnőtt a nyugati rádióadások hallgatóinak száma. Az események iránti fokozott érdeklődést azonban feltételezhetően nem a Kuba iránti szolidaritás motiválta, hanem egy világháború kitörésétől való félelem.

A Washington Post 1962. október 26-ai száma arról tudósított, hogy Magyarországon ezekben a napokban Amerika-ellenes tüntetési hullám haladt végig, Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes sportcsarnoki beszédében pedig azt hangsúlyozta, hogy Magyarország nem fogja tűrni a forradalmi Kubának az imperialisták általi elnyomatását. Nem mellékes megemlítenünk, hogy a kubai eseményekkel kapcsolatos magyarországi tájékoztatásba a budapesti amerikai követség is bekapcsolódott.

A forrás szerint a Külügyminisztériumot arról értesítették, hogy Kennedy beszédét, amelyben bejelentette Kuba tengeri blokád alá helyezését, az amerikai követség terjesztette. Rácz Pál külügyminisztériumi főosztályvezető, aki fogadta Torbert amerikai ügyvivőt értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az amerikai követség Kennedy beszédét terjeszti, miközben a válság egy olyan periódusba érkezett, amelyben jelentős lépések történtek a felek között.

Kiss András tanulmányának folytatása és a források az Archívneten