A leghíresebb brit régészeti felfedezések

A brit lordok gazdagságának és kalandvágyának köszönhetően számos elfeledett civilizáció nyoma került ismét napvilágra. A régészeti feltárásokat többnyire magánvagyonukból finanszírozó arisztokraták gyakran sportot űztek az ókori kincsek felfedezéséből, ám legtöbbjük tiszteletben tartotta a régész szakma lassan kialakuló játékszabályait.

Tutanhamon sírja

Az i. e. 14. században uralkodó Tutanhamon temetkezésének a Királyok Völgyében rejtőzködő bejárata több mint 2300 éven át őrizte a benne örök nyugalomra helyezett ifjú fáraót és annak csodálatosan gazdag sírmellékleteit. 1922. november 4-én azonban a képünkön is látható Howard Carter a sírhoz vezető lépcsősor felfedezésével máig ható egyiptomániát indított el a világban.

A régészeti iskolát sohasem végzett Carter és anyagi támogatója, egyben barátja, Lord Carnarvon volt az, aki több mint 3000 év után először tehette be a lábát az ismeretlen és jelentéktelennek tartott fáraó nyughelyére. A sír fantasztikus kincseinek szisztematikus dokumentálása és múzeumba szállítása több mint 10 évig tartott, a tudományos feldolgozás és publikálás pedig még 90 évvel a felfedezés után sem zárult le.

Knósszoszi palota

A minószi civilizáció (és egyben a bronzkor) legnagyobb területű épületegyüttesét 1900-ban az egyetemi tanulmányait Oxfordban és Göttingában végző Sir Arthur John Evans fedezte fel, aki több mint három évtizeden át, 1935-ig vezette az ásatásokat. A Krétán fekvő, fénykorában 50 ezer ember által lakott település palotája több földrengést és tűzvészt is megért, s virágzása az i. e. 15. század környékén érhetett véget; egyesek szerint a szárazföldről érkező mükénéiek pusztításai miatt, míg mások egy járványt vagy egy újabb földrengést okolnak a bronzkori civilizáció romba döntéséért.

A legenda szerint a palota labirintusát Minósz krétai király parancsára Daidalosz, a legendás hírű ezermester készítette a knósszoszi királyi épületben. Az uralkodó ide zárta torzszülött ivadékát, Minótauroszt, akit később az athéni Thészeusz Ariadné segítségével győzött le. A labirintus valódi létezéséről megoszlanak a vélemények.

Ur királyi sírjai

Sir Charles Leonard Woolley neves brit archeológus 1927 és 1931 között a British Museum és a Pennsylvania Egyetem megbízásából i. e. 2600-2000 körülire keltezhető királyi sírokat tárt fel a mai Irak területén, köztük Puabi hercegnőjének érintetlen síremlékét, ami egy csapásra híressé tette az ősi várost. A tanulmányait Oxfordban végző tudós a modern régészek első generációjához tartozott, s neki már nem a látványos leletek minél gyorsabb feltárása volt a legfontosabb, hanem az aprólékos dokumentáció és a leletek megóvása.

A kiterjedt területen elhelyezkedő sírok a korai dinasztikus kortól évszázadokon át biztosították a mai Irak területén fekvő ókori város uralkodóinak nyugalmát. Érdekesség, hogy a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie az ásatási helyszín látogatása alkalmával találkozott először régész férjével, Max Mallowannel.

Az Indus-völgyi civilizáció

Az ókor egyik leghatalmasabb birodalma az Indus-völgyi, más néven Harappa-civilizáció volt. A régészeti leletek tanúsága szerint az i. e. 4. évezred folyamán jelentek meg az őslakosság településein a nyugati és déli irányból érkező bevándorlók; a birodalom – amely a mai India, Pakisztán, Irán és Afganisztán területére terjedt ki – fénykorát i. e. 2500 és i. e. 1700 között élte. Ekkor itt lakott a világ népességének mintegy tíz százaléka, azaz ötmillió ember. A völgy két legnagyobb városa – a mai Pakisztán területén lévő (a képünkön is látható) Harappa és Mohendzsodáró – az 1920-as években Sir John Hubert Marshall ásatásai során kerültek napvilágra, aki 1902 óta a brit indiai közigazgatás régészeti főigazgatójaként tevékenykedett. A nevéhez fűződik az ókori műtárgyak katalogizálására és megőrzésére irányuló program kidolgozása is.

Négyezer évvel ezelőtt a Nyugat-Indiától Észak-Afganisztánig húzódó Indus-völgyi civilizáció több mint 680 ezer négyzetkilométeren terült el, s ezzel kétszer nagyobb területet foglalt magába, mint az egyiptomi birodalom és Mezopotámia együttvéve. Az indusi műtárgyak a legkorábbi írásos feljegyzésekről tanúskodnak, a harappai múzeumban látható szövegtöredék például 4400 éves, de még ma is vannak olyan írásos emlékek, amelyeket a fejlett technika ellenére sem sikerült megfejteni.

Nimrud és Ninive

Az ősi mezopotámiai civilizációról kialakult képünket a francia származású angol utazó, Austen Henry Layard kutatásának köszönhetjük, aki az 1840-es években folytatott ásatásokat a mai Irak területén. Layard eltökélt volt, hogy valóra váltja gyermekkori vágyát, azaz ellátogat az ezeregyéjszaka helyszíneihez. Munkássága eredményeképpen felfedezte a gyönyörű műalkotásokkal és királyi palotákkal teli ősi asszír várost, Nimrudot, amelynek eredeti asszír neve Kalhu (Kalah) volt. Eleinte azonban úgy vélte, Ninive romjaira bukkant.

Munkálatok Ninivében

Néhány évvel később feltárta a közelben lévő Ninivét, az Újasszír Birodalom i. e. 704 és i. e. 612 közötti fővárosát, ahol igen nagy számban kerültek elő a valaha Asszurbanipál könyvtárához tartozó leletek. Közel-keleti kalandja után Layard a politikusi pályát választotta: az 50-es évektől helyettes államtitkár, majd az építkezések minisztere lett.

Merneptah-sztélé

Amikor Sir William Matthew Flinders Petrie brit régész 1896-ban az egyiptomi Thébában egy feliratos kőtáblára bukkant, rögtön tudta: „ez a sztélé ismertebb lesz, mint bármi más, amit eddig találtam.” A lelet II. Ramszesz fia, Merneptah fáraó (i. e. 1213 – i. e. 1203) Líbia elleni hadjáratáról szól, ám a régész szakma azért figyelt fel rá, mert ez volt az első írásos emlék, amely Izrael nevét megemlíti. A III. Amenhotep számára épített halotti templom közelében megtalált győzelmi feljegyzés a zsidókat legyőzött népként írja le. Petrie-t a brit régészet és egyiptológia felvirágoztatásáért végzett áldozatos munkájáért 1923-ban lovaggá ütötték.

Catalhöyük

Az idén júliusban elhunyt James Mellaart által 1958-ban feltárt Catalhöyük a legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt újkőkori település a világon. 2012-ben az UNESCO világörökség részévé nyilvánított ősi anatóliai várost gyakran a legelső településnek is mondják, amely egy 9-7 ezer évvel ezelőtt virágzó, városépítő, földműveléssel foglalkozó civilizáció része volt a mai Törökország déli-középső részén. Catalhöyükben a városszerkezet a legérdekesebb, amihez foghatót nem ismerni a történelemből. A mai fogalmunk alapján ismert utca nem létezett, a házak szorosan egymás mellé épültek, ahova a „tetőn” át, nagyobb lyukakon keresztül lehetett bejutni.

Az emberek a búzától a mandulafáig szinte mindent termesztettek a városfalon túl, a falakba elhunyt bikák koponyáit falazták, a padló alá pedig szeretteik földi maradványait temették. A vaskor előtt élt írástudatlan nép társadalmilag összetett volt, amit a művészetek és a rítusok is bizonyítanak. Továbbra sem tudni, hogy a város minek következtében néptelenedett el.

Uruk

A dél-mezopotámiai Uruk a világ tíz legrégebbi városa közé tartozik, i. e. 2900-ra – mikor területe 260 hektárra nőtt, lakossága pedig 50 és 80 ezer fő között mozoghatott – egyes szakemberek szerint valószínűleg a legnagyobb település lehetett a Földön. A mai Irak területén lévő sumér városállamot a Cambridge-ben geológiát végzett William Kennett Loftus 1849-ben fedezte fel, majd 1850 és 1854 között ő vezette a terület első feltárását is.

A Bagdadtól 250 kilométerrel délre fekvő várost i. e. 3500-ban alapították. Gilgames király hatalmas városfallal vetette körül, és felépítette az Istárnak, a szerelem és háború istennőjének szentelt Eanna templomát. Uruk adott otthont a sumér eposzi hősnek, Gilgamesnek, akiről a szakemberek ma már úgy vélik, hogy a város első uralkodócsaládjából származó király lehetett. Urukban különösen jó állapotban maradtak fenn az i. e. 2000 körül épült (képünkön is látható) sumér palota romjai.

Dilmun

Cam Thomas Geoffrey Bibby brit régész dán kollégájával, Peter Vilhelm Globbal az 1950-es években fedezte fel az egykor a mai bahreini Manama város területén fekvő Dilmun Királyság 4 ezer éves maradványait. Az 1953-ban megkezdett ásatás végül több országra is kiterjedt, amely során bizonyítást nyert, hogy az állam komoly kereskedelmi központ volt a Perzsa-öböl vidékén.

Dilmun vagy más néven Telmun országa egyik fontos kereskedelmi partnere lehetett Mezopotámia városállamainak, főként rezet exportált a mai Irak területére. Habár Dilmun pontos fekvése még nem tisztázott, területe a mai Bahrein szigeteire, Szaúd-Arábia keleti vidékeire, Katar, Omán és Irán Perzsa-öböl menti földjeire terjedhetett ki. Az ország neve a Gilgames eposzban is szerepel, amikor megemlítik, hogy a főhősnek át kell kelnie a mai Libanon vidékein elterülő Mashu-hegyen, hogy elérje Dilmun vidékeit.