Tutanhamon temetkezésének a Királyok Völgyében rejtőzködő bejárata több mint 2300 éven át őrizte a benne örök nyugalomra helyezett ifjú fáraót és annak csodálatosan gazdag sírmellékleteit. 1922. november 4-én azonban, a sírhoz vezető lépcsősor felfedezésével, az addig mozdulatlanságban pihenő idő hirtelen felgyorsult, örökre megváltoztatva felfedezői és egy brit protektorátus alól felszabaduló nemzet életét, elhozva az első világháború sokkjából felocsúdó emberek számára a csoda reményét és Napóleon egyiptomi hadjárata óta nem tapasztalt, máig ható egyiptomániát indítva el a világban. A sír fantasztikus kincseinek szisztematikus dokumentálása és múzeumba szállítása több mint 10 évig tartott, a tudományos feldolgozás és publikálás pedig még 90 évvel a felfedezés után sem zárult le.

„Apró rést ütöttünk a bal felső sarokban, hogy lássuk mi van mögötte. (...) Talán egy újabb lejárati lépcső (...) vagy egy kamra? Kitágítottam a rést és a fáklya fényénél benéztem. Még mielőtt bármit is látni lehetett volna a kiáramló forró levegő meglebegtette a fáklya lángját, de amint a szemem megszokta a pislákoló fényt a kamra belseje fokozatosan feltárult különleges és gyönyörű, egymás hegyén hátán fekvő tárgyak sajátos és csodálatos egyvelegével. (...) Ekkor Lord Carnarvon megkérdezte: Lát valamit? Én pedig válaszoltam neki: Igen, ez csodálatos.”

Amatőrből egyiptológus

A fenti idézet Howard Carter ásatási naplójából származik, a jelenet két főszereplője pedig egy „botcsinálta” régész és egy sebességmániás angol Lord, akiket a kitartó felfedezésvágy és a kifürkészhetetlen sors 90 éve a Királyok Völgye 62-es sírjának, Tutanhamon temetkezésének bejáratához vezérelt.

A vidéki művészcsaládból származó és gyenge fizikuma miatt formális iskolai oktatásban nem részesülő Howard Carter a kor kiemelkedő mecénása és műgyűjtője William Amhurst Tyssen-Amherst rezidenciájának műkics gyűjteményében talákozott először az ókori egyiptomi kultúra tárgyi emlékeivel, ahova festőművész édesapját, a megrendelésre portré és zsánerképeket készítő Samuel Cartert kísérte el. Az ifjú Howard kiemelkedő rajzkészsége hamar elismerést váltott ki környezetében, így nem csoda, hogy amikor az Amherst család közeli ismerőse, az Egyiptomban kutató Percy Newberry következő expedíciójához egy grafikust keresett Howardot ajánlották, aki 1891-ben, 17 évesen léphetett először Egyiptom földjére, a közép-egyiptomi Beni Hasszán lelőhelyén található festett sírképeket dokumentáló expedíció tagjaként.

Az első ásatási évadot aztán újabbak követték, először Tutanhamon édesapja Ehnaton híres központjának, Amarna városának feltárásán, később pedig Hatsepszut az ókori Théba nyugati partján fekvő emléktemplomának kutatásán dolgozott. A sem iskolai sem akadémiai képzésben nem részesült Carter tehetségesnek mutatkozott munkájában, aminek eredményeképp az Egyiptomi Régészeti Felügyelőség élén álló Gaston Maspero először 1899-ben Felső-Egyiptom (az ókori topográfia szerint az ország déli, Nílus-völgy menti területe) majd 1903-ban Alsó-, és Közép-Egyiptom műemlékeinek inspektorává, azaz felügyelőjévé nevezte ki. A fényesen ívelő karrier azonban két évvel később hirtelen megtört, amikor Carter egy szerencsétlen incidens következtében – feltehetően ittas francia turistákkal szólalkozott össze, majd nem volt hajlandó bocsánatot kérni tőlük – elvesztette állását. Hiába próbált patrónusa, Maspero is közbenjárni az érdekében 1905-től kezdve Howard Carter alkalmi régészeti, idegenvezetői és grafikai munkákból tartotta fenn magát, de továbbra is Egyiptomban maradt, várva az újrakezdés lehetőségét.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2012. ősz számában olvasható.