2021. tél: Mesélő naplók
ITT támogathatsz bennünket

Szellemi örökség lehet a Jánoska-eresztés

2012. május 13. 16:18 MTI

A szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére szeretné felvetetni a bajai Jánoska-eresztés hagyományát a helyi Hajómalom Egyesület, az ehhez szükséges pályázatot május 20-ig kell benyújtaniuk.


Palik Vera, az egyesület elnöke elmondta, hogy a Jánoska-eresztés több száz éves múltra tekint vissza. Baja Szentjános nevű városrészéből ered a hagyomány, az ott élő, javarészt vízi mesterségekkel foglalkozó emberek tisztelegtek így védőszentjük előtt.

A Jánoska-eresztést 1941-ig minden évben megtartották, aztán az 1980-as évek végén éledt újra a szokás, az utóbbi években már több ezren vettek részt az eseményen és a hozzá kapcsolódó programokon.

A Jánoska-eresztés tulajdonképpen azt jelenti, hogy a szentjánosi kápolnában található, csaknem két méter magas Nepomuki Szent János-szobrot leviszik a Duna-parti Türr-emlékműhöz, ahol hajóra teszik. A szobrot szállító hajót lampionokkal, mécsesekkel kivilágított ladikok, motorcsónakok kísérik fel a Sugovicán a főtérhez, ahol ezután mulatság kezdődik.

Palik Vera kiemelte: azért döntöttek úgy, hogy megpályázzák a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére való felvételt, mert az egyesület célja a halászati hagyományok ápolása, a szokások felelevenítése, a Jánoska-eresztés pedig évszázados múlttal rendelkezik a bajai halászok, hajómalmosok között. Ha pályázatuk sikeres lesz, a Jánoska-eresztés hagyományát, ezzel együtt Baját még ismertebbé tehetik.

Az egyesület elnöke hozzátette: a pályázatot - amelyet jelentős civil összefogással készítenek el - május 20-ig kell benyújtaniuk a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Bizottságához. A kezdeményezést a bajai Türr István Múzeum és a Múzeumbarátok Köre Alapítvány is támogatja - jegyezte meg.

Az idei Jánoska-eresztést egyébként szombaton tartják Baján. Az esemény előtt számos családi programot tartanak a városban és a Duna-parton, a Türr István Múzeumban pedig információs napot tartanak a témában civil szervezetek és szakemberek, valamint az érdeklődők részvételével.

A szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén jelenleg 11 elem található: a Népművészet Mestere díj kitüntetettjeinek tudása és tevékenysége; a mohácsi busójárás; a kunsági birkapörkölt karcagi hagyománya; a kalocsai élő kulturális hagyományok - hímzés, pingálás, viselet, tánc-; a mezőtúri fazekasság; a magyar solymászat; a halasi csipkevarrás; a matyó örökség továbbélése; a pünkösdi templomdíszítés Mendén; a tikverőzés Mohán és az Emmausz Bólyban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tél: Mesélő naplók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár