2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Új eljárás a kerámiák kormeghatározására

2011. január 20. 12:33

Több ezer dollárt is megspórolhatnak a kutatók egy olyan új eljárás segítségével, amely a régészeti lelőhelyeken felbukkanó ősrégi, több ezer éves kerámiák idejét határozza meg.

A felfedezés Patrick Bowen, a Michigani Műszaki Egyetem végzős hallgatója nevéhez fűződik, aki a manchesteri és edinburghi egyetemen kifejlesztett, rehidroxilációnak nevezett eljárást próbálta tökéletesíteni. „Ez nagyon egyszerű” – jelentette ki Bowen, majd hozzáteszi: „Először 105 Celsius fokon ki kell szárítani a mintát, ami a kerámiát a magába szívott nedvességtől szabadítja meg. Ezt követően a kerámiadarabot megmérjük és egy 600 fokos kemencébe tesszük, ahol a víz gőzzé válik és elpárolog. Amikor ez megtörtént, el lehet képzelni, hogy a kerámia hogyan nézett ki a kiégetéskor. Később újra megmérjük a mintát és félrerakjuk. Az elkövetkező hetekben a kerámia reakcióba lép a levegőben levő vízzel, tömege megnő, s elméletileg a formájában bekövetkező változásokból ki lehet következtetni, hogy mikor készítették a kézműves terméket."

Bowen azonban – a kutatásban résztvevő Timothy Scarlett régész-antropológussal és Jaroslaw Drelich mérnökkel együtt – arra jött rá, hogy ez tulajdonképpen nem feltétlenül van így. „Az idő meghatározása sokkal bonyolultabb, mint azt a szakirodalom sugallja” – figyelmeztetett a fiatalember. A kutatáshoz 1854 és 1888 közötti, Utah államból származó darabokat használtak fel, de az eredeti kormeghatározó technika különböző hőmérsékleteken más és más eredményeket produkált. Bowen új egyenletet alkotott, amely figyelembe veszi a hőmérsékleti ingadozás hatásait és azt a tényt, hogy a rehidroxiláció kétlépcsős folyamat: a vízgőz fizikailag behatol a darabba és megköti a kerámiát alkotó ásványokat.

Bowen egyenlete sokkal jobb eredményeket hozott, de nem annyira, hogy végleges adatokkal rendelkezzünk, a nedvesség fluktuációja ugyanis elferdíti az eredményeket, ezért a kutatócsapat egy olyan új eljárás kifejlesztésébe fogott, amely állandó nedvességtartalmat biztosít a kormeghatározás pontosabbá válásához.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár