Maria Luigi Cherubini
2010. augusztus 12. 13:04
(1760-1842)
Maria Luigi Cherubini olasz zeneszerző, akit Beethoven a legnagyobb kortárs komponistának nevezett, 1760. szeptember 14-én született Firenzében. Első zeneóráit Cherubini hatévesen apjától vette, majd Velencében tanult zeneelméletet, és a polifón technika mestere lett. Tizenhat éves korára már túl volt jó néhány kantáta megírásán, és hamarosan megpróbálkozott az operával is.
Nápolyi stílusú dalművei sikert arattak, nevét hamarosan Európa-szerte megismerték. 1784-ben III. György brit udvari zeneszerzője lett, nyarait Franciaországban töltötte. 1788-ban végleg Párizsban telepedett le, a közönség gyorsan megkedvelte meglepő hangszereléseit, újszerű harmóniáit, drámai temperamentumát. Stílusát Bach, Händel, Haydn és a francia operaszerzők műveit tanulmányozva, Glucknak a zene és dráma egységét középpontba állító "zenedráma" gondolatát átvéve, és mindezeket az olasz opera hagyományaival ötvözve alakította ki; a vokális részek dallamosságához a zenekari részek drámaisága párosult.
1791-ben íródott és egy évad alatt kétszázszor előadott Lodoiska című operája már a nevéhez fűződő "szabadító opera" jellegzetes példája: e művek témája általában a szorongattatásból való megmenekülés, az önfeláldozás. 1797-ben született a Medea, három évvel később pedig talán legismertebb operája, A vízhordó (ennek eredeti címe: A két nap). A Medea Maria Callas egyik legtöbbet énekelt szerepe volt, a már fakuló hangú szoprán ezzel a szereppel búcsúzott a milánói Scala közönségétől. A vízhordó Beethoven egyetlen operája, a Fidelio közvetlen előzménye, és sok tekintetben mintája.
Cherubini érdeklődése az 1810-es évektől az egyházi zene felé fordult. Több misét is írt, egyebek közt XVIII. Lajos és X. Károly koronázására, valamint rekviemet a kivégzett XVI. Lajos emlékére, illetve saját temetésére. Egyetlen (D-dúr) szimfóniáját londoni vendégszereplésén mutatták be. Utolsó nagy színpadi műve az 1833-ban komponált Ali baba, ismertebb darabja még az Anakreon nyitány.
Kiváló zenepedagógus is volt: zeneszerzést tanított a párizsi Konzervatóriumban, amelynek 1822-től igazgatója lett. Működése alatt nőtt az intézmény híre, ugyanakkor temperamentuma miatt számos konfliktusa is támadt, például az ifjú Berliozzal, aki később nem túl hízelgő képet festett róla. Ugyanakkor Beethoven igen nagyra tartotta, Brahms tökéletes operának nevezte a Medeát, Schumann és Wagner is lelkesedett Cherubini műveiért. Bár neve nincs az operatörténet legnagyobbjai között, hatása jelentős, C-moll rekviemje felhangzik David Lynch Twin Peaks - Tűz, jöjj velem! című filmjében is.
Fordulatos élete során tanúja volt az ancien régime bukásának, a forradalom kitörésének (amit lelkesen üdvözölt, forradalmi dalokat és himnuszokat komponált), átélte a napoleoni korszakot (a császár nemigen szívlelte, mert Cherubini kétségbe vonta, hogy értene a zenéhez), a Bourbon-restaurációt, utolsó évei pedig a "polgárkirály" Lajos Fülöp uralkodása alatt teltek. 1842. március 15-én halt meg Párizsban, hamvai a Pére Lachaise temetőben nyugszanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap