Az ujj nélküli apáca titka

2014. november 5. 13:58 Kristóf Lilla Alida

1731 és 1841 között Vácott a jómódú, főként német származású polgárok gyakran választották temetkezési helyül a Domonkos-rendi templom kriptáját. Ruhájuk színe alapján a domonkos szerzeteseket a nép fehér barátoknak, az általuk emelt templomot pedig Fehérek templomának hívta; ez utóbbi elnevezés a mai napig fennmaradt a váciak körében. A templom kriptájából, amelyet 1994–1995-ben tártak fel, kétszázhatvanöt spontán mumifikálódott tetem, továbbá mintegy negyven egyén csontvázát tartalmazó osszárium maradt az utókorra. Az emberi maradványok a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárába kerültek, míg a koporsók, viseletek és egyéb tárgyi mellékletek a váci Tragor Ignác Múzeumban találhatók. A kétszázhatvanöt természetesen mumifikálódott emberi maradvány nagyobb része polgári, kisebb része egyházi személyé volt. A szerzeteseket – szám szerint tizenhetet – egykor a kripta külön álló részében helyezték el. A polgárok koporsói nemcsak hely tekintetében különültek el a szerzetesekéitől, hanem a díszítésükben is lényeges eltérés mutatkozott. A szerzetesek koporsói anonimek és (egyet kivéve) díszítetlenek voltak, a többiek esetében a koporsó anyaga és minősége, valamint a díszítésük változatosságot mutat. A feltárás során három apáca maradványait is megtalálták, ők egykor nem a szerzetesek mellett kaptak helyet, hanem a polgárok között.

Korábban

Szüzek példaképe

A váci múmiák közül Tridentina Róza Ciánia esete az egyik legizgalmasabb. Nagyon rejtélyes dolog történt vele, amire mindeddig nem sikerült egyértelmű magyarázatot találni.

Teste a feltáráskor a 12-es számmal jelölt festetlen tölgyfa koporsóban feküdt. A koporsó két végén és közepén öntöttvas fogantyú volt, a tetején vésett kereszt, valamint egy réztábla, rajta latin nyelvű felirattal: „OID ROSA: CIANIA: TRIDENTINA / QUAE PIISME OBIIT XVIII. KAL. IAN./ ANNO CHR. MDCCXCVIII / VIXIT ANNOS LI. M. XI. D. XII. / IN. VIRGINUM EXEMPLUM” (magyarul: „Tridentina Róza Ciánia, aki jámboran meghalt december 15-én az 1798. évben, élt 51 évet, 11 hónapot, 12 napot, a szüzek példaképe volt”).

A belső lepel zsákvászonból, a külső lepel fehér vászonból készült, utóbbira saját anyagából fodor volt varrva. A párna fehér színű, négy sarkát szalagcsokor díszítette. Az elhunyt posztóból készült rendi ruhát viselt, amelynek alsó része a bokát is takaró fehér, bordás anyagból készült, felső része pedig a karokat is teljesen takarta, és egészen a csuklókig ért. A holttestet meglepően gazdagon díszítették. Kezeit a hasán összekulcsolták, és széles selyemszalagokból kötött masnival díszítették. A csuklók keskenyebb szalagokkal voltak áthurkolva úgy, hogy a szalag mindkét kéznél külön-külön futott le, és a végén nem volt összekötve.

A kezek közé hosszú szárú virág volt becsúsztatva, alatta masnival. Fején virágkoszorú volt rozmaringszálakkal, a fejtetőn fekete selyemszalag csokorra kötve. Még a bal vállánál is találtak virágmaradványokat. A lábak fekete szalaggal voltak áttekerve. Nyakbavalója vastag, szalagos gallér volt. A harisnyát a comb közepén pántlikával rögzítették. A koporsóban olvasót találtak, a bal lábnál pedig egy papírcsomagot, amely az olvasóval volt áttekerve. A korhadt papíron írásnyomokat lehetett felfedezni. A csomagban kissé bizarr dologra bukkantak: egy kéz maradványára.

Kristóf Lilla Alida cikkének folytatása a Múlt-kor őszi számában