A buszbojkott, ami megváltoztatta a világot

A szegregált buszokban a fehéreket és a feketéket gondosan elkülönítették egymástól: a fehérek a járművek első soraiban foglaltak helyet, míg az afroamerikaiak hátul ültek le, amikor pedig az utasok megtöltötték a buszt, az újabb színesbőrű felszállónak már állnia kellett. Amennyiben egy fehér utas érkezett, a hátsó résznek az elsőhöz eső legközelebbi sorát ki kellett üríteni, a feketék pedig az út hátra levő részében kénytelenek voltak állva utazni. A feketék felszálláskor elől váltottak meg jegyeiket, majd a számukra fenntartott hátsó ajtókon léphettek a járműbe, de a buszvezetők sokszor nem várván meg az újra felszállást, elhajtottak.

James F. Blake valószínűleg a világ legismertebb buszvezetőjeként vonult be a történelembe: ő volt az, aki 1955. december 1-én az ellenálló Parks miatt rendőrt hívott, s ezzel a polgárjogi mozgalmat eggyel magasabb sebességi fokba kapcsolta. A december 5-én szélsebesen meghozott ítélet értelmében Rosa Parksot 10 dollárra (plusz 4 dollár ügyintézési díj) büntették, a 42 éves asszony azonban fellebbezett a verdikt ellen.



Mindez azonban egy politikai kampány része volt: Edgar Nixon a Parks-ügyet a később elindított szervezkedés lakmuszpapírjának tekintette, amivel a városi tömegközlekedés elleni bojkottra való felhívás támogatottságát kívánta felmérni. Az egyik legrégebben alapított és legbefolyásosabb polgárjogi mozgalom, a NAACP helyi vezetője először a 15 éves Claudette Colvin személyében látta meg a kampány arcát, azonban Colvin becsületén foltot ejtett, hogy letartóztatása után kiderült: a lány terhes.

"Biztosra kellett mennem: olyan emberre volt szükségem, akivel nyerhetek” – mondta Nixon, ezért a választás Parksra esett: dolgos, férjezett nő, akit elismernek a közösségben; óvadékát Nixon azonnal le is teszi az asztalra. Nixon a Jo Ann Robinsonnal (a Nők Politikai Tanács polgárjogi szerveződés elnökével) folytatott telefonbeszélgetés után döntött úgy, hogy a következő hét hétfőjén egy egynapos bojkottot szervez meg, az erre felszólító memorandumot pedig az éj leple alatt maga Robinson fogja 35 ezer példányban sokszorosítani.



A Montgomery Improvement Association (MIA) Martin Luther Kinggel az élén bontott zászlót: a lelkipásztort azért választotta Nixon, mivel egy igazi homo novus volt a városban, akit Montgomery elöljáróinak nem volt még elég idejük megfélemlíteni. Az MIA követelésében az állt, hogy a város hozzon létre egy állandó, a fehéreket és a feketéket elválasztó vonalat, a fehérek számára fenntartott rész elfoglalása után pedig ne a feketék sorát ürítsék ki, hanem az újonnan felszállt fehér utasnak kelljen állva utaznia. A szegregáció teljes felszámolását követelők meghátrálni kényszerültek, az MIA ugyanis higgadt fejjel arra a következtetésre jutott, hogy a város vezetői nem mennének bele a szegregált buszok rendszerének felszámolásába.

A szervezet további követelésében az állt, hogy az utasok udvarias bánásmódban részesüljenek, az üléseket érkezési sorrendben foglalhassák el és alkalmazzanak fekete buszvezetőket is. King szerint "csoda történt”, december 3-án csupán maroknyi afro-amerikai vette igénybe a buszszolgáltatást, a sikertől megrészegült MIA pedig a bojkott folytatására szólított fel. A kieső bevételek miatt a város tömegközlekedése megroggyant, a fekete munkások pedig alternatív eszközöket vettek igénybe: elterjedt a közös autóhasználat (a fehér munkaadók fekete alkalmazottaikat szállították saját kocsijukban), sokan stoppoltak, a fekete taxisofőrök pedig 10 centért (ennyibe került a buszjegy) szállították társaikat, de többen motorra, kerékpárra, öszvérre vagy lovas kocsira pattantak.

A bojkottot a fehérek sem hagyhatták megválaszolatlanul: a fehérek felsőbbrendűségét hirdető Fehér Polgárok Tanácsa létszáma megduplázódott, amely fizikailag bántalmazta a bojkottban részt vevő feketéket, de négy templomot, King házát, valamint Robert Graetz – aki szintén szállított a fekete munkásokat –, a MIA egyetlen fehér tagjának otthonát is felgyújtották. 1956 februárjában a törvény ökle több vezetőre is lesújtott: egy 1921-es állami törvény értelmében Montgomery bírósága 89 fekete potentátot, köztük Kinget és Parksot ítélte el.

"Nagy utazás volt” – mondta az első deszegregált buszon való utazás végeztével Ralph D. Abernathy és King Montgomeryben a Court Square-n álldogálva, miután véget ért a hivatalosan 1956. december 20-ig tartó bojkott (ekkor mondja ki a legfelsőbb bíróság, hogy a tömegközlekedési rendelkezések alkotmányellenesek): King számításai szerint 42 ezren vettek részt a 381 napos kampányban, amely Parksnak és Kingnek hírnevet és elismerést, a polgárjogi mozgalomnak pedig az első jelentős sikert hozta meg.

A bojkott története

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban

• 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
• 26 éves az Európai Unió
• Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
• Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
• A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
• 10 tény a ruandai népirtásról
• 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
• Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
• Viták a közös európai történelem kapcsán