185 éve tört ki a görög szabadságharc

Száznyolcvanöt éve, 1821. március 25-én általános felkelés tört ki Görögországban a török uralom ellen.

Szabadságharc és belső szakadás

A Bizánci Birodalom 1453-as bukása után a görögség nagy része török uralom alá került. A megszállás visszavetette a gazdaság fejlődését, a parasztokra súlyos adókat vetettek ki, belőlük éltek a török és a hazai földesurak, az ortodox papok. A görög felső réteg, a fanarióták a szultán híveiként a birodalomban magas hivatalokat töltöttek be és bankárként is működtek. Bécs 1683-as sikertelen ostroma után Törökország defenzívába szorult, a 18. század végétől a kapitalizálódás segítette a görögök nemzeti ébredését. A XVIII. század elején bukkantak fel a törökellenes nemzeti mozgalom első képviselői, a hegyekbe menekült, magukat fegyveres rajtaütésekből fenntartó kleftiszek (rablók). A görögök az ortodox Oroszországtól várták a segítséget, az 1768-74-es orosz-török háború idején lázongás tört ki. A szabadságmozgalom a francia forradalom nyomán kapott új lendületet, amikor Konsztantin Rigasz költő titkos jakobinus szervezetet hozott létre. 1814-ben alakult Odesszában a szabadkőműves jellegű Filiki Etéria (Barátok Társasága), az Ypszilanti hercegek vezetésével, Athénban Joannisz Kapodisztriasz alapított titkos szövetséget.

Delacroix: A khioszi mészárlás

Ali albániai pasa 1819-es lázadása jelentős török erőket kötött le, ezért az Etéria 1820-ban a fegyveres harc mellett döntött. Az első megmozdulás 1821. március 6-án Moldvában volt, de a remélt orosz támogatás elmaradta miatt Alekszandrosz Ypszilanti felkelői júniusra vereséget szenvedtek. Öccse, Dimitriosz a Peloponnészoszon (Moreában) robbantott ki lázadást március 25-én, amely általános törökellenes felkeléssé szélesedett. Bár mindkét oldalon követtek el atrocitásokat, az 1822-es khioszi török mészárlás és több főpap kivégzése után Európa rokonszenve a görögöké lett: pénzt gyűjtöttek számukra, fegyverek és önkéntesek érkeztek az országba. A forradalom a nemzeti függetlenség mellett az agrárkérdés megoldását is célul tűzte ki, így maga mellé állította a parasztságot; vezető szerephez a kereskedő polgárság jutott, a fanarióták kivártak, majd a maguk érdekei szerint próbáltak az eseményekre hatni.

Az első nemzetgyűlés a felszabadított területeken 1822. január 1-jén ült össze Epidauroszban, itt kikiáltották a függetlenséget, alkotmányt szavaztak meg és kormányt alakítottak. Az év során kiverték a törököket Moreából, ám a nép képviselői nem kaptak részt a hatalomból, az a községi elöljárók kezébe került. Polgárháború tört ki, amelyben az Etéria vereséget szenvedett, így nem oldódott meg a föld és a hatalom kérdése, s harc kezdődött az angol- és oroszbarát irányzatok közt. A törökök kihasználták a belső feszültségeket, II. Mahmud szultán Mohamed Ali egyiptomi pasától kért segítséget. Ibrahim, a pasa fia 1824-ben elfoglalta Krétát, 1825-ben majdnem az egész Moreát, 1826-ban bevették Meszolongion erődjét (1824-ben itt halt meg lord Byron angol költő), 1827-ben pedig Athént.

A nagyhatalmak békéje

A harmadik, tzirinai nemzetgyűlés 1827-ben új alkotmányt fogadott el, amely a hatalom megosztásán alapult. Az oszmán kézben lévő földeket részben bérlők kezére adták, de a kétharmaduk állami tulajdon lett. A görög szabadságharcot azonban végső soron a nagyhatalmak beavatkozása döntötte el: Oroszország és Franciaország az Oszmán Birodalom felbomlasztásában volt érdekelt, Nagy-Britannia a közvélemény nyomására és kereskedelmi érdekeit követve lépett.

Navarino

A három ország 1826-ban Görögország autonómiájának megadására szólította fel a szultánt, az elutasító válasz után egyesített flottájuk 1827-ben Navarinónál szétverte a török-egyiptomi hajóhadat. Az oroszok hadat üzentek, az 1828-29-es (kilencedik) orosz-török háború eredményeként Törökország 1829. szeptember 14-én a drinápolyi békében kénytelen volt elismerni a görög függetlenséget. Az oroszok megszerezték a Duna-deltát és a kaukázusi partvidéket, a törökök autonómiát adtak Moldvának, Havasalföldnek és Szerbiának. 1830-ban Londonban a három nagyhatalom de facto elismerte a független görög államot a maguk védnöksége alatt, a londoni jegyzőkönyvet a Porta 1832-ben írta alá.

1831-ben a görögök 60 millió frank hitelből területeket váltottak vissza a törököktől. Az 1827-től kormányzó, korábbi orosz külügyminiszter Kapodisztriaszt 1831 végén meggyilkolták, halála után a védnökséget gyakorló három hatalom a monarchia bevezetése mellett döntött, a trónra a kiskorú bajor Otto von Wittelsbach került. A három hatalom Görögországot de jure is elismerte, a határt a Volosz-Árta vonaltól délre jelölték ki. A Jón szigetek 1863-tól, Thesszália 1881-től, Kréta 1908-tól, Dél-Macedónia és Nyugat-Trákia 1913-tól, Kelet-Trákia fele 1920-tól, a Dodekanészosz 1945-től az ország része. Görögországban a szabadságharc emlékére március 25-ét nemzeti ünneppé nyilvánították.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)