Újkőkori leletek igazolják a kenyérbúza dél-kaukázusi eredetét

Búzakalász-lenyomat (Forrás: David Lordkipanidze)

A Földön termesztett búzafajták túlnyomó többsége (95 %-a) egyetlen fajhoz tartozik: a kenyérbúzához (Triticum aestivum). Ez a növény az emberiség egyik legfontosabb táplálékforrása, amely nélkül a mezőgazdaság és az élelmiszer-ellátás aligha működne úgy, ahogyan ma ismerjük.

A búza háziasításának története már régóta ismert: a termékeny félhold vidékén kezdődött, ahol a vad egyszemű búzát gyűjtögették, majd fokozatosan termesztésbe vonták és nemesítették. A kenyérbúza azonban nem ennek az egyenes fejlődési vonalnak az eredménye. Valójában egy későbbi, jóval összetettebb folyamat során jött létre. Egy, már termesztett, úgynevezett szabadon csépelhető búzafaj és egy vadon élő fű, a kecskebúza (Aegilops tauschii) kereszteződéséből született meg. Ez a genetikai „találkozás” egy új, nagyobb és bonyolultabb örökítőanyaggal rendelkező növényt hozott létre, amely idővel kiváló mezőgazdasági tulajdonságokat mutatott.

Pontosan hol és mikor történt a kereszteződés?

A legnagyobb kérdés az volt, hogy hol és mikor zajlott le ez a kulcsfontosságú kereszteződés. A genetikai vizsgálatok egyre inkább a Dél-Kaukázus térségére, valamint a Kaszpi-tenger délnyugati környezetére mutattak.

A kutatók ősi növények maradványait keresték Grúziában, két kőkorszaki faluban: a Gadachrili Gora és a Shulaveris Gora lelőhelyeken. Ehhez földet és elszenesedett maradványokat vizsgáltak át. Nem könnyű megkülönböztetni az égett kenyérbúzát más hasonló búzafajtáktól, mert égés után nagyon hasonlítanak, ezért a kutatók a kalászorsót (rachist) vizsgálták, ami a szár egy apró része, amely a szemeket a kalászhoz rögzíti, és fajonként eltérő.

A vad kecskebúza elterjedése és a mai búza genetikai mintázata alapján ez a régió tűnt a legvalószínűbb helyszínnek. Az eseményt nagyjából nyolcezer évvel ezelőttre teszik, valahová Kr. e. 6500 és 6000 közé. A genetikai adatok ugyan meggyőzőek, de sokáig hiányzott az a közvetlen régészeti leletanyag, amely egyértelműen alátámasztotta volna ezt az elképzelést. A mostani grúziai felfedezések azonban új fejezetet nyithatnak ebben a történetben. Úgy tűnik, a válasz ott rejtőzött, ahol eddig kevesen keresték: magában a növény szárában.

A tanulmányból az is kiderül, hogy a Dél-Kaukázus neolitikus népessége fejlett korai földműves közösség volt. Ha a föld kimerült, továbbköltöztek, majd később visszatértek, amikor a talaj újra termékeny lett. Valószínű, hogy ezek az emberek nemcsak a kenyérbúza termesztésében voltak úttörők, hanem a borkészítésben is. Ugyanis az itt talált edények alapján már körülbelül 8000 évvel ezelőtt is készíthettek bort.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2021

• A táskák története
• Magyarországi népszámlálások 1920–1990 között
• Rákosi Mátyás népes családja
• A rock and roll rugói
• Hét pusztító fertőzés
• A művészet megszállottja: Peggy Guggenheim
  
• Magyar szülésznők szerveződése a századfordulón
• A „másik” Rajk
• A gyűjtögető Jan van der Heyden