Talán sohasem tudjuk meg, mi miatt fordult vissza Hannibál Róma kapujában
2023. március 20. 18:13 Múlt-kor
Végzetes hiba?
Vannak azonban, akik úgy vélik, Hannibál részéről korántsem lett volna vakmerő lépés, ha Róma ellen indul. A köztársaság katonáinak többsége a városon kívül tartózkodó légiókban teljesített szolgálatot, a Rómában sebtében felállított, megfelelő harci tapasztalattal nem rendelkező két irreguláris légió (legiones urbanae) mintegy 10 ezer katonája pedig nem tudta volna megfelelően védeni a Servius-falat Hannibál több tízezres seregével szemben.
Ehhez persze ostromgépekre lett volna szükség, de az elmélet hívei szerint Hannibál képes lett volna rövid idő alatt megépíttetni a megfelelő szerkezeteket. Ha Róma ezalatt visszahívta volna légióit, az könnyedén a védelem nélkül maradt Szicília vagy az Ibériai-félsziget elvesztését jelenthette volna.
Az elmélet szószólóit a Tiberisen fenntartott utánpótlási útvonallal kapcsolatos, fent már említett érv sem győzte meg. Szerintük a gondolatmenet azért nem állja meg a helyét, mert ekkoriban még nem a Claudius uralkodása alatt felépített Ostián, hanem a Neapolis (a mai Nápoly) mellett található Puteolin (ma Pozzuoli) keresztül érkeztek Rómába a szállítmányok.
A kikötőbe befutott javakat ezután nem a Tiberisen, hanem szárazföldi utakon juttatták el Rómába, vagyis Hannibálnak csak ezen utak lezárása lett volna a feladata. Az Etruriánál állomásozó karthágói flotta mindeközben azt lett volna hivatott megakadályozni, hogy Róma védői a tengerről kapjanak segítséget.
A Kr. e. 202-es zamai csata Giulio Romano 16. századi festményén
Hogy Hannibál a nyilvánvalóan kedvező feltételek ellenére mégsem támadta meg Rómát – hangoztatják az elmélet hívei –, annak az volt az oka, hogy egyszerűen nem tartotta szükségesnek. Gondolkodását a hellenizmus hatotta át, ezért úgy vélte, hogy egy megszállt, vesztésre álló állam előtt egyetlen lehetőség áll: megállapodásra törekedni a hódítókkal. Nem vette észre, hogy Rómában más elveket vallanak.
A köztársaságnak ugyanis esze ágában sem volt békét kötni. A vereségek csak további harcra sarkallták a városállamot.
Bár i. e. 216-ban, Cannae-nál még egy, a Trasimenus-tavi ütközetnél is súlyosabb vereséget szenvedtek el, és úgy tűnt, hogy Karthágó győzelme a küszöbön áll, Róma szövetségeseinek – latinok, umberek, picének stb. – helytállása, valamint a köztársaság kitartása meghozta gyümölcsét, és Scipio zamai győzelme i. e. 202-ben azt jelentette, hogy a punok elveszítették a háborút. Ki tudja, mi lett volna, ha Hannibál 15 évvel korábban Róma ellen vonul.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap