Talált csecsemő, őrnagyukat megtréfáló bakák – hét különös történet az I. világháborús lövészárkokból

A magyar újságok az első világháború több mint négy éven át tartó pokla idején rendszeresen beszámoltak különféle mulatságos (bár olykor keserédes, de mindenképpen veszélyes) történetekről, amelyeknek a lövészárkok adtak színteret. 1915 februárjában például egy csecsemőt talált a Monarchia katonája egy elfoglalt orosz állásban, míg néhány hónappal később a belga királynénak kellett lehúzott fejjel fedezékbe rohannia. Az oroszokat a patkányok inzultálták, az Egyiptomban harcoló ausztrálok az őrnagyukat tréfálták meg, az osztrák-magyar bakák pedig rendszerint eltévedtek a keleti front átláthatatlan védművei között, az egyik százados például annyira, hogy az ellenség bakáit akarta leteremteni, amiért tüzet raktak.

Csecsemő a lövészárokban

„Egy sebesülten Aradra érkezett tiszt beszélte el, hogy a zemplénmegyei harcokban történt, hogy a katonáink egy heves szuronyrohamnál kiverték az oroszokat hadállásaikból, akik fejvesztve menekültek födözékeikből. Amikor katonáink elfoglalták a helyeiket, egy lövészárokban a sok otthagyott fegyver, ruha és más egyebek között egy hathetes csecsemőt is találtak, piszkos pólyában. Egy magyar katona a csecsemőt magához vette és bejelentette a kapitánynak. A kapitány, aki agglegény, elhatározta, hogy magához fogadja, a közeli községben tiszta pólyába tétette és adandó alkalommal Bécsbe küldte, ahol elhelyezték a bécsi tiszti családok részére létező gyermeknevelő intézetben.”
(Népszava, 1915. február 6.)

Őrnagyukat megtréfáló bakák

„Genfből írja tudósítónk: A párisi Le Journal hasábjain érdekes apróságok jelennek meg az angol lövészárokéletből. Közöttük humoros esetek is akadnak bőségesen. (...) A „Bligthy” című lapban a következő „igaz történetet” olvastuk:
A múlt télen az egyik egyiptomi táborban D. őrnagy meglátogatott egy ausztráliai zászlóaljat, amely a szuezi-csatorna védelmére volt kirendelve. Bosszúsan állapította meg, hogy néhány embere az előírt khaki-színű nemez-sapka helyett, szabályszerűtlent visel. Dühösen kijelentette, hogy ha a másnapi szemlénél még egy szabálytalanul öltözött embert lát, akkor nagy baj lesz. Szerezzenek rendes sapkát, ahogy tudnak. Mikor másnap reggel a legények sorban felálltak, mindegyiküknek fején kifogástalan sapka díszlett. Jött azonban az őrnagy, vörös arccal, födetlen fővel és magából kikelve ordította:
— Ki az az átkozott csirkefogó, aki az éjjel ellopta a sátramból a sapkámat?
Így szórakoznak az angol lövészárkokban.
(Pesti Napló, 1916. július 22.)

Az ellenséget leszidó százados

„A most folyó harcok tudvalevőleg várharcszerű jelleget nyertek. Az ellenfelek a lövészárkokban gyakran farkasszemet néznek egymással és mereven feküsznek ott, amíg rohamra kerül a sor. Az oroszok nemcsak egymás mögé, hanem valósággal egymás fölé ássák a lövészárkokat, úgy hogy amikor a mi csapataink elfoglalnak egy ilyen lövészárkot, olyan zavar keletkezik az ellenség soraiban, hogy a saját lövészárkaikban sem ismerik ki magukat. Egész csomó komikus jelenet következik ebből. Egy szemtanú nyomán leírunk néhány ilyen jelenetet.
M. százados, egy vadászzászlóalj parancsnoka, egy lövészárok mögött áll a sötétben és észreveszi, hogy a közvetlen közelében lévő másik lövészárokban tűz lobog. Bosszúsan szólt a káplárjához:
— A huncutok már megint tüzet raktak, pedig hogy megtiltottam ezt. Gyerünk oda, csináljunk rendet.
Már indulunk is, pár lépést mennek, aztán a százados a lövészárok szélére áll és harsányan kiáltja:
— Átkozott népség, már megint tüzet raktatok. Hát mindenáron orosz gránátot akartok a koponyáitokba?
Ebben a pillanatban a lövészárok mélyéből néhány marcona alak ugrik ki, fegyvereiket fenyegetően villogtatják a százados felé és azt ordítják:
— Russn! Russn!
Kiderült, hogy a százados orosz lövészárokba tévedt, itt akart ő rendet teremteni. Gyorsan megfordult és noha kitűnő tornász, turista és ródlizó, a saját bevallása szerint még sohasem futott olyan gyorsan, mint akkor. És utána rohant hűségesen a káplár. Baj nélkül érték el a saját lövészárkukat.”
(Pesti Napló, 1915. február 3.)

A belga királyné a lövészárokban

„A belga királyné – mint a párisi Figaro írja – kedden meglátogatta a legelső sorban lévő lövészárkokat. A királyné a front hosszában több mint tíz kilométert gyalogolt, mindenhol beszélgetett a katonákkal, akik hangos rivalgással ünnepelték. Útja közben egyszerre csak jobbról-balról hullani kezdtek körülötte a németek srapneljei, mire a királyné több tiszt kíséretében egy földalatti fedezékbe vonult és ott több óra hosszáig várakozott, amíg a németek megszüntették a heves lövöldözést.”
(Az Est, 1915. október 4.)

Menekülés vacsora nélkül

„A Monarchia x-i háziezredének néhány katonájával hasonló eset történt. Éjszaka a legénység rendesen egyenként a front mögé vonult hogy ott a menázsit átvegye. Az egyik katona színültig megtöltött csajkával visszafelé ballagott már, de eltévedt a sötétben és egyszerre csak egy orosz lövészárokhoz ért.
Az oroszok rögtön észrevették, úgyhogy gyors cselekvésre volt szükség. A salzburgi legény nem habozott sokáig. Csajkájával úgy fejbe vágta a hozzá legközelebb álló oroszt, hogy az üvölteni kezd fájdalmában. Mert nemcsak az ütés okozott fájdalmat neki, hanem a csajka forró tartalma az arcát és a fejét leborította. Az oroszok ijedten hátrálnak, mert azt hiszik, hogy kézi gránátot dobtunk a lövészárkaikba, aztán a leforrázott pajtáshoz sietnek s közben a salzburgi katona – igaz, hogy vacsora nélkül – sértetlenül eléri a századát.”
(Pesti Napló, 1915. február 3.)

Patkányok az orosz lövészárkokban

„Stockholmból táviratozza tudósítónk: A Birsevija Vjedomoszti című orosz lap azt írja, hogy az orosz katonák rendkívül sokat szenvednek a lövészárkokban iszonyúan elszaporodott patkányoktól. A patkányok igen nagy károkat okoznak. A kozáklovak zabkészletei máról-holnapra eltűnnek, azonkívül elpusztítják a cipőket, ruhákat és felfalják még a katonák eledelét is. A katonák e miatt kenyerüket drótra akasztják. Ha lefeküsznek, a patkányok még az arcukon is végigszaladnak.”
(Az Est, 1916. február 6.)

Az óvatlan osztrák-magyar tiszt

„Egyik éjszaka az arcvonal legszélső pontján kritikus helyzetbe került a[z egyik osztrák-magyar] regiment. Az oroszok elfoglalták a középső lövészárkukat, de jobbról és baloldalt az övék maradt a fedezék.  Az elfoglalt lövészárokban foglyul ejtették az oroszok a hadnagyot és a tisztek rögtön francia nyelven vallatni kezdték. A hadnagy tudta, hogy oldalvást az ő emberei vannak, az oroszok viszont a nagy zűrzavarban nem győződhettek még meg erről.
A hadnagy tehát elkezdett franciául beszélni az orosz tisztekkel. A beszédébe azonban minduntalan német szavakat kevert s ezzel a közeli lövészárokban elhelyezett katonáknak  figyelmét magára vonta. Hirtelen felugrottak a legények és olyan alaposan visszaszerezték a hadnagyukat, hogy elfogták a lövészárokban lévő oroszokat is.
De a hadnagy bölcsőjét, úgy látszik, elkerülte az óvatosság istennője. Néhány nappal utóbb megint orosz lövészárokba tévedt Ezúttal a zsebében lévő kulacs volt a megmentője. Átnyújtotta a kulacsot az egyik orosznak, mire a többi is utána kapott s valóságos dulakodás fejlődött ki a lövészárokban. Közben pedig a hadnagy szerencsésen kereket oldott.”
(Pesti Napló, 1915. február 3.)