Öt különös tény Nagy Sándorról

III. Alexandrosz makedón király, ismertebb nevét Nagy Sándor alig több mint egy évtized alatt hozta létre az ókori világ egyik legnagyobb, 5,2 millió négyzetkilométer területű birodalmát, amely a Balkántól Egyiptomon és a Közel-Keleten át egészen a mai Pakisztánig, India határáig húzódott, és három kontinensre terjedt ki. De vajon tudta Ön, hogy egy búvárharangban állítólag egyszer lemerült a tenger mélyére? És azt, hogy méregdrága temetést rendezett elhunyt barátjának?

Egykoron lovaspólózott

A legenda szerint Kr. e. 334-ben, mielőtt Nagy Sándor megkezdte volna hódító hadjáratát kelet felé, III. Dareiosz perzsa király egy pólóütőt és egy hozzá tartozó labdát küldött ajándékba neki. Egyesek szerint ez egyfajta kihívó gesztus volt, amely során meghívták a makedónokat egy véres játékra, míg mások úgy vélik, egyfajta intő jelként kapta az ajándékokat, hogy Alexandrosz inkább a játékra koncentráljon és kerülje el a háborút. Bármi is volt a szándék, Nagy Sándor állítólag így válaszolt: „én vagyok az ütő, a Föld pedig a labda”, majd elindult végül 13 évig tartó hódító útjára.

A póló egyébként a világ egyik legrégebbi sportja, feltehetőleg Közép-Ázsiából származik. Az iráni és török lovas nomád népek a mai lovaspóló egyik fajtáját játszották, ami a harci felkészülés része volt, a lovaglás művészetének tökélyre fejlesztését szolgálta. A perzsáknál a nemesség, valamint az egyszerű közkatonák is játszották, de az sem volt ritka, ha nők pattantak a nyeregbe. Egyes források szerint a makedón trónörökös fiatalkorában töltött némi időt a perzsa királyi családnál, amikor több ízben is elkísérte édesapját a keleti diplomáciai küldetések alkalmával. Néhány kutató úgy véli, Alexandrosz nem csupán láthatta e játékot, hanem bizony ütőt is ragadott.

Búvárharang segítségével merült egyszer a víz alá

Nagy Sándor Kr. e. 323-ban bekövetkezett halála után legendák tucatjai kezdtek el terjedni a király életéről, nagy haditetteiről, ezek a történetek pedig az idő múltával egyre fantasztikusabbakká és hihetetlenebbekké váltak. Históriákat kezdtek el regélni arról, miként szállt fel a teste a levegőn át az égi paradicsomba, hogyan járta meg a sötétség földjét, hogy megtalálja a fiatalság kútját, vagy hogy üvegbuborékban utazott a tenger fenekén. Ez utóbbi azonban valóban megtörténhetett.

Alexandrosz nevelője, Arisztotelész (akinek egyébként Nagy Sándor több ízben is panaszkodott leveleiben, hogy mennyire pontatlan földrajzi tudást adott át neki, ám számos ismeretlen növényfajt is küldött haza a számára) egyik írásában beszámolt egy üstről, amelyet úgy tettek a víz alá, hogy a tetejében levegő maradt. Sokak szerint a király a görög filozófusnak köszönhetően pontosan tudta, mi az a búvárharang. Néhány történet szerint ugyanis a ma Libanonhoz tartozó Türosz városának ostroma idején üvegből készült búvárharangok segítségével merültek le a hódítók, hogy a kikötő vízalatti akadályait eltávolítsák. A legendák pedig azt is hozzáteszik, hogy a mindenre kíváncsi Nagy Sándor pedig természetesen nem állta meg, hogy ő maga is ki ne próbálja a vízalatti túrát.

Szinte biztosan tudjuk, hogy nézett ki

Az Azara-herma annak a Nagy Sándor-mellszobornak a római másolata, amelyet Lüszipposz görög szobrász készített a királyról. Plutarkhosz görög történetíró szerint Alexandrosz hívta meg udvarába az alkotót, aki a hagyomány szerint a történelem első portrészobrait készítette el. Legalább egy a makedón uralkodóról készült, a bizonyítottan eredeti felirat ugyanis erről tanúskodik: Nagy Sándor, a makedón II. Philipposz fia.

Mivel a herma egy római másolat, amelyet évszázadokkal Alexandrosz halála után készítettek, feltehetőleg nem olyan pontos, mint az eredeti. A szobrot 1779-ben az itáliai Tivolinál végzett ásatás során találták meg, amelyet Don José Nicolás de Azara (1730-1804) spanyol követ (előbb a Szentszéknél, majd Franciaországban) szervezett. Azara végül ajándékként adta át a mellszobrot Napóleonnak, ma a párizsi Louvre-ban található. Sokáig ez volt az egyetlen ismert portré a makedón királyról, és úgy tartjuk, hogy máig ez a leghitelesebb kép, amely fennmaradt róla.

Plutarkhosz róla szóló írásai nagyrészt fikciónak tekinthetők

A Kr. u. 1-2. században élő görög krónikás Párhuzamos életrajzok című legismertebb munkájában a görög és római történelem nagy alakjait mutatja be párokban. Alexandrosz Julius Caesart kapta „társául”. Plutarkhosz életrajzírói hitelessége azonban több esetben is megkérdőjelezhető. Egyrészt négy évszázaddal Nagy Sándor után élt, másrészt a makedón királyról meglepően kevés korabeli forrás maradt fenn. Sokan vélik úgy, hogy a származása is befolyásolta az Alexandroszról szóló részt, lévén, hogy a görögök érthető módon nehezteltek az őket kard és diplomáciai fordulatok segítségével leigázó hódítóra, akit eleinte ráadásul barbárnak is tekintettek, lévén, hogy nem volt görög.

Plutarkhosz azzal kezdi munkáját, hogy elmondja: ő nem történelmet ír, hanem inkább élettörténeteket, ugyanis – mint véli – jobban meg lehet ismerni egy személyt annak tettei, beszédei, tréfái által, mint az általa megnyert, végtelen számú csaták felsorolása által. Plutarkhosz életrajza tartalmaz néhány érdekes, az írójáról is sokat eláruló információt. Például azt állítja, hogy a Kr. e. 331-es gaugamélai csatát, amely során megadta a végső csapást a perzsák birodalmának, azok túlereje dacára, napfogyatkozás során vívták. Azt is megjegyzi, hogy az ütközet előtti éjjelt Alexandrosz a jósnőjével, Arisztanderrel töltötte, aki különféle titokzatos szertartásokat végzett el és áldozatot mutatott be a félelem istenének.

Amikor barátja meghalt, méregdrága temetést tartott

Hefaisztion Nagy Sándor személyes testőrségének tagja és hadseregének egyik tábornoka volt, mindemellett a király legjobb barátját, jobbkezét és egyes beszámolók szerint  szeretőjét is benne tisztelhetjük. Amikor egy hirtelen jött lázas megbetegedés következtében a mintegy 32 éves férfi elhunyt Ecbatanában Kr. e. 324 őszén, a király azonnal levelet írt az egyiptomi Szíva-oázis orákulumának, hogy közölje vele a gyászhírt, valamint hogy megtudakolja tőle: hősként vagy istenként kell elhunyt barátjára tekinteniük. Mivel az a válasz érkezett vissza, hogy Hefaisztiont hősként kell tisztelni, Alexandrosz egy hatalmas halotti máglyát építtetett a számára.

Diodórosz Szikulosz görög történetíró szerint az építménynek 11 szintje volt, és minden egyes emelet pazarabbul volt díszítve mint az előző. A legalsó 240 darab aranyból készült hajóorr díszből állt, több szint azon vadállatokkal volt kirakva, amelyeket egykoron levadásztak a hódítók: kígyók, sasok, oroszlánok, bikák – szintén mind aranyból elkészítve. Feljebb haladva makedón és perzsa fegyverek lettek elhelyezve, utalva az előbbi nép bátorságára, valamint az utóbbi vereségére. A legtetején pedig állítólag akkora kürtök álltak, hogy képesek voltak „elnyelni” azokat a siratókat, akik a halotti énekeket énekelték. A máglya 130 könyök, vagyis több mint 50 méter magas volt, modern becslések szerint a számos kincsével együtt mai áron átszámítva mintegy kétmilliárd dollárba kerülhetett.

A monumentális emlékművet elkészülte után be akarták vontatni Babilon falain belülre, ám olyan magasra épült, hogy nem fért be a kapun, így a történet szerint le kellett bontani a város egyik falszakaszát, hogy bejuthasson. A szertartást követően pedig természetesen felgyújtották a halotti máglyát annak minden értékével együtt.