Öt bizarr haláleset a XIX. századból

A halálesetekről két szélsőséges asszociáció jelenik meg az emberek előtt: vagy a gyilkosság, vagy a békés, időskori jobb létre szenderülés. Vannak viszont esetek, amikor olyan körülmények között kerül az ember a másvilágra, hogy érdemes azt az utókor számára is megörökíteni. Például, amikor egy nő a már beállt halál után még táncol, vagy amikor valakit saját állata késel meg, de egy színházi előadás során sem kizárt, hogy gyilkosság tanúi lehetünk. Az érzelmek szintén lehetnek pusztítóak, mint megtudtuk, az örömbe és a félelembe is bele lehet halni.

A táncoló halott

Marion Hillitz egy Virginiai kórházban feküdt hosszú hónapokig egészen addig, amíg 1878-ban jobb létre nem szenderült. Jómódú és az ápolók körében népszerű beteg volt, így amit a kórház dolgozói megtehettek, azt megtették a nőért, ám ez kevésnek bizonyult.

A halál beálltát követően lefedték egy takaróval és a szalonba vitték testét. A nővérek éjfélkor összegyűltek ágya körül, hogy végső búcsút vehessenek az elhunyttól, ám ekkor megdöbbentő dolog történt.

Szemei hirtelen felnyíltak, sápadt arcába pedig ismét visszatért a vér, „olyan volt, mintha emberfeletti energiák járták volna át testét” – írta az Edinburgh Evening News. Az újság beszámolt arról is, hogy a fekete lepellel letakart test felpattant nyugvó helyzetéből, majd közölte a riadt társasággal: „még nem haltam meg, de hamarosan meg fogok.”

Hogy a riadalmat és a döbbenetet fokozza, énekelve táncra perdült a szobában, miközben a rémült nővérek dermedten nézték előadását. Miután az egyik nővér végre felocsúdott, visszafektette a beteget az ágyába és nagyjából kilenc óráig vele maradt, majd ekkor a hölgy végleg távozott az élők sorából. Az eset akkora port kavart, hogy híre több ezer egészséges látogatót vonzott a kórházba.

Gyilkos színdarab: halálra szúrt színész

1896-ban a londoni Novelty Theatre nemcsak egy remek színházi előadásnak adott otthont, hanem egy gyilkosságba torkolló balesetnek is. A történtekről a The Yorkshire Evening Post számolt be a lakosságnak, a közönség soraiban talán az újság olvasói is ott ültek, akik mit sem sejtve remek színészi tehetségnek tudták be a színpadi játék valódiságát.

Frank Harvey: Az éjszaka bűnei című melodrámájának színházi előadása során történt az eset, ahol az áldozat Temple E. Croizer volt, gyilkosa pedig barátja és kollégája Wilfred Franks, aki egyébként rögtön közölte a kiérkező rendőri szervekkel, hogy ő tette, viszont baleset volt.

A darab középpontjában a kapzsiság, gyilkosság és bosszú állt, Crozier egy Ramirez nevű spanyol férfit alakított, aki elcsábította, majd meggyilkolta Abimahadot, a Franks által alakított karakter, Pablo húgát. A darab szerint a lány halála bosszút követelt, így következett be a sajnálatos tragédia.

A jelenet részleteit pontosan megtervezték, hogyan is kell állni a színészeknek, hogy hiteles és biztonságos is legyen a döfés, ám Croizer más szögben mozdult. Persze, ha a színházi kelléktárból szerzik be a kést, a színész túlélte volna a bemutatót, ám valamiért Franks a saját tőrét használta.

Miután a sérült összeesett még utolsó szavaival igyekezett megnyugtatni társát: „Ne aggódj, jól vagyok.” Három sebész azonnal a színpadon termett, sajnos hiába, elvileg ez egy sajnálatos baleset volt.

A háború és a boldogság halálos kombinációja

Az elmúlt évszázadok háborúi sok fiúgyermek szülei számára okoztak álmatlan éjszakákat és rengeteg aggodalmat, hiszen másra sem vágyhattak, mint a fronton harcoló fiúk biztonságos hazatérésére. Egy ilyen eset volt a második búr háború is, amely a XIX. századi európai expanzió következtében tört ki.

A britek már 1806-ban, a napóleoni háborúk alatt eljutottak Afrika legdélebbi területeire, ahol kisajátították a hollandok fokföldi gyarmatait. A búrok, azaz a holland telepesek a brit terjeszkedés elől Afrika belső vidékeire vonultak vissza két köztársaságot is alapítva.

Úgy látszott ekkor, hogy a két fél megegyezésre jutott, tekintve, hogy a britek elismerték mindkét államot. Probléma igazán az 1860-as években merült fel, amikor felfedezték, hogy Oranje és Transvaal gyémántlelőhelyben mérhetetlenül gazdag. 1880 és 1881 között viszonylag rövid idő alatt lezajlott az első fegyveres konfliktus, amely búr győzelemmel zárult.

1899 és 1902 között ismét fegyverhez nyúltak az angolok, ez volt az a háború, ahol a 80 éves Peter Kitchen fia is harcolt. A férfi már hosszú ideje nem kapott életjelet fiáról, ez az idegeit teljesen felőrölte az idős embernek, majd a háború kitörése után egy évvel 1900-ban megkapta a várva várt levelet, miszerint a fiú ép és egészséges.

Az apa annyira megörült, hogy az izgalom és boldogság korából fakadóan halálos kimenetelűnek bizonyult – írta a The Edinburgh Evening News.

A gyilkos majom, amely átvágta gazdája torkát

Manapság sem ritka, hogy a cirkuszi állatok okoznak halálos sérülést egy mutatványosnak, hiszen hiába idomított élőlények, ők ennek ellenére is vadállatok. Nem meglepő egy tigris vagy egy oroszlán támadása, még az sem, hogy az elefánt valamitől megrémülve hatalmas tömegével eltapossa akár az idomárt is, ám a most következő XIX. századi történet igencsak bizarr, hiszen egy majom vágta át egy akrobata torkát.

1876-ban Mexikóban Rovelli, az akrobata éppen nagy jelentére készült a színfalak mögött, ám hiába várták, nem érkezett a színpadra. A show aktuális bohóca úgy döntött megsürgeti az eseményeket és megkeresi Rovellit. Amikor rátalált, sokkoló látvány tárult a szeme elé: a férfi torkát fültől fülig átvágták, a szoba sarkában pedig egy majom hadonászott a pengével.

Az Illustrated Police News, egy brit rendőrségi és egyben bulvár hetilap közlése szerint, a férfi elszunyókált, a majom pedig magához véve a borotvát elmetszette a nyakát. A beszámolók alapján Rovelli gyakran viselkedett kegyetlenül a majommal, ha az nem hajtotta végre a kiadott utasítást és az is előfordult, hogy borotválkozáskor torka átvágását imitálta a majom előtt, aki nagy valószínűséggel leutánozta a mozdulatot.

A lány, aki halálra aggódta magát

Gyakran olvashatunk mindenféle jóslatot a világvégéről és apokalipszisről, ám a racionális gondolkodás szerencsére nem enged teret sem a tömeghisztériának, sem az egyén pszichiátriai szintű szorongásának.

Nem tudhatjuk viszont, hogy mit válthat ki egy ilyen információ egy gyermekből, aki hisz a próféciának. Talán halálfélelmet. Így is történt a XIX. századi Londonban, amikor egy 10 éves kislány, Kate Weedon kezébe került a XVI. századból származó Shipton anya (1488-1561) jóslata.

Ursula Southeil, ismertebb nevén: Shipton anya szerint 1881-ben eljő a világvége és sajnos Kate éppen ebben az évben olvasta az írást, majd attól a naptól fogva egyre jobban eluralkodott rajta a félelem. Az év nagy része már eltelt, november volt, amikor a kislány zokogva tért haza anyjához az iskolából a világvégétől rettegve.

A nő igyekezett nyugtatni, de Kate este még mindig sírt és egyre jobban belelovallta magát a ténybe, hogy az apokalipszis még aznap éjjel biztosan beköszönt. Sem éjjel, sem hajnalban nem hagyott fel a zokogással, az anya 3 óra után felébredt és átment a lányhoz, kétségbeesésében orvost hívott, ám az nem volt elérhető, Kate pedig két óra elteltével meghalt.

A körülmények vizsgálatát követően az illetékesek arra a következtetésre jutottak, hogy a gyerek sokk következtében hunyt el, annyira rettegett. Ironikus vonulata az eseményeknek, hogy az egész jóslat egy Charles Hindley által összeszerkesztett fikció volt, hogy Shipton anya emlékét feltámassza.