Répalámpások és hazajáró lelkek: a halloween, a mindenszentek és a halottak napja története

Október végén és november elején három, egymástól eltérő gyökerű ünnep ér össze a naptárban. Míg az angolszász világból eredő október 31-i halloween a gael, a keresztény és az észak-amerikai hagyományokat olvasztotta magába, addig Magyarországon a november 1-jei mindenszentek és a november 2-i halottak napja elsősorban a családi emlékezésről szól.

A három alkalom időbeli közelsége ellenére mindegyik más-más vallási és történeti jelentést hordoz. Maga a halloween kifejezés a mindenszentek előestéjének angol nevéből (All Hallows’ Eve) rövidült, ahol a hallow a szent régi angol megnevezése, az eve pedig az előestét jelöli.

November 1-jén a római katolikus egyház valamennyi üdvözült szentet ünnepli, beleértve a név szerint nem ismert híveket is. Ezzel szemben november 2-án az elhunytakról, különösen a tisztulásra szoruló lelkekről emlékezik meg. A katolikus halotti liturgia ugyanakkor a feltámadás reményét is kifejezi, így a két novemberi nap nem állítható szembe egymással pusztán az öröm és a gyász kettőseként.

A magyarországi gyakorlatban a temetőlátogatás és a gyertyagyújtás mindkét naphoz kapcsolódik, így a családi megemlékezésben összemosódik a liturgikus különbség. A jelmezes szórakozás, a szentek tisztelete és a sírok felkeresése tehát egymást követő napokon, de eltérő hagyományok részeként van jelen.

A gael Samhain és a kelta mítoszok

A halloween egyik legfontosabb világi előzménye a gael kultúrkör Samhain nevű télkezdő ünnepe. Az Ír Nemzeti Múzeum adatai szerint a hagyományos évszakhatár november 1-jére esett, az ünneplés java részét pedig előző este tartották. A középkori ír elbeszélésekben ez az éjszaka az evilág és a túlvilág találkozásának különleges ideje volt; egy 1084-es évkönyvi bejegyzés például említ egy férfit, aki Samhainkor a newgrange-i sírhalomnál kutatta a jövő titkait.

Az ilyen középkori források azonban nem vetíthetők vissza automatikusan az ókorra. Ahogy arra Ronald Hutton brit történész 2024-es tanulmánya is rámutat, a Samhain „általános kelta újévként” és „nagy halotti ünnepként” való értelmezését valójában a 19. és 20. század fordulójának tudományossága formálta. Bár a gael ünnep jelentősége vitathatatlan, egy valamennyi kelta népre érvényes, egységes ókori szertartásrend létezése nem bizonyított.

Mindenszentek és halottak napja: az egyházi ünnepek kialakulása

Mindenszentek keresztény története a vértanúk közös tiszteletéig nyúlik vissza. A keleti egyházak már a 4. században tartottak közös mártírünnepet, Rómában pedig IV. Bonifác pápa 609. május 13-án szentelte fel a Pantheont a Szűzanya és az összes vértanú tiszteletére. A november 1-jei dátum nyugati elterjedése III. Gergely pápához kötődik, aki a 8. században Rómában kápolnát szentelt valamennyi szentnek, majd a 9. században, IV. Gergely és Jámbor Lajos idején a frank területeken is megszilárdult az őszi időpont.

Ez a folyamat tehát egy belső egyházi fejlődés eredménye volt, nem pedig a Samhain egyszeri pápai átnevezése. Bár I. Gergely pápa 601 körül Mellitus apáthoz írt levelében valóban javasolta az angolszász szent helyek és közösségi lakomák keresztény átformálását, ez az irat a Samhaint egyáltalán nem említi. Az ünneprend többféle történeti fejlődését jól mutatja, hogy a bizánci hagyományban mindenszentek vasárnapját ma is pünkösd után tartják.

Az elhunytakért mondott keresztény ima szintén régebbi a november 2-i emléknapnál, de a halottak napjának intézményesülésében Odiló clunyi apát játszott kulcsszerepet. A hagyomány szerint 998-ban rendelte el, hogy a clunyi kongregáció monostorai mindenszentek másnapján az elhunyt hívekért imádkozzanak. A monostoroknak adott adományok és a halottakért vállalt rendszeres imák a középkori közösségek emlékezetét is szervezték, a szokás pedig fokozatosan terjedt el a nyugati kereszténységben. A katolikus teológiában ez a nap szorosan összefügg a tisztítóhely (purgatórium) tanával, amely nem a pokol másik elnevezése, hanem az üdvösségre jutó, de még megtisztulásra szoruló lelkek állapota.

Répalámpásoktól az amerikai édességgyűjtésig

A kora újkori brit és ír népi gyakorlatban a keresztény és a túlvilági képzetek adománykéréssel, játékokkal és párválasztási jóslásokkal fonódtak össze. Anglia egyes vidékein a házról házra járók imával vagy énekkel kértek ételt, köztük a halottak napjára sütött kalácsot (soul cake), míg a skót és ír maskarások műsorral viszonozták az ajándékot. Robert Burns 1786-os Halloween című verse a leendő házastárs kilétét tudakoló falusi játékokat örökítette meg; az ír hagyományban például a süteménybe rejtett gyűrű házasságot, az érme gazdagságot, a rongydarab pedig szegénységet jövendölt.

A félelmetes lámpásokat a Brit-szigeteken eredetileg répából faragták, s ehhez kapcsolódott a népi elbeszélésekben az ég és pokol között kóborló Jack legendája is (innen ered az angol jack-o'-lantern elnevezés). Az amerikai töklámpás ennek a szokásnak a későbbi, helyi alapanyagra épülő változata.

Az ünnep észak-amerikai meghonosításában döntő szerepet játszottak a 19. századi ír és skót bevándorlók, különösen az 1845 és 1852 közötti nagy ír éhínség elől menekülők. A mai amerikai ünnepi forma több nemzedék alatt alakult ki. Ahogy arra az amerikai Kongresszusi Könyvtár korabeli újsághirdetéseket és beszámolókat bemutató összeállításában Malea Walker rámutat, a 19. század végén és a 20. század elején a társasági összejövetelek és a jósló játékok mellett a csínytevések is a halloween részét képezték. A korabeli sajtópéldák jól dokumentálják, hogyan szelídült a fiatalkori rendbontás szervezett ajándékozássá.

A jelmezes gyerekek házról házra járó édességgyűjtése (trick-or-treating) a második világháború után vált általánossá. A Smithsonian áttekintése szerint a gyümölcsöket és házi süteményeket ekkor szorították ki a gyárilag csomagolt édességek. A szokás jótékonysági formát is öltött, amikor 1950-ben Philadelphiában elindult a gyerekek UNICEF javára végzett halloweeni adománygyűjtése, a kereskedelem és a tömegkultúra révén pedig az ünnep külsőségei később világszerte elterjedtek.

Felekezeti különbségek és népszokások Magyarországon

Magyarországon a mindenszentek ünnepét már Szent László 1092-es szabolcsi zsinatának törvénykönyve is a megtartandó ünnepek között sorolja fel, ám a mai temetői szokások jóval később alakultak ki.

A 16. századi reformáció ráadásul felekezeti szempontból is átalakította az őszi ünnepkört. Maga október 31. a protestánsok számára a reformáció emléknapja. A protestáns egyházak elutasítják a purgatórium tanát és a halottakért végzett közbenjáró szertartásokat: a református Második Helvét Hitvallás ehelyett a méltó temetést, az emlékezést és a hátramaradottakról való gondoskodást hangsúlyozza. Az evangélikusok az egyházi év végén, az örök élet vasárnapján, a görögkatolikusok pedig a halottak szombatjain tartanak saját megemlékezést.

A Magyar Néprajz szerint a sírok november eleji felvirágozása a katolikus paraszti kultúrában is viszonylag új gyakorlat, amely nagy táji eltéréseket mutatott: egyes kalotaszegi falvakban például csak a második világháború után terjedt el a halottak napi világítás. A gyertyafény a keresztény tanításban az örök világosságot jelképezi, a néphit azonban gyakorlati szerepet is tulajdonított neki. A székesfehérvári Palotavárosban úgy tartották, a fény segít a lelkeknek visszatalálni a sírhoz, Jászdózsán pedig a temetőjárás idejére otthon is égve hagyták a lámpát, hogy a hazalátogató halottak szétnézhessenek. A távolban vagy a fronton elhunytakért a temetőkeresztnél gyújtottak gyertyát, amely a távoli sírt helyettesítette.

A néprajzi gyűjtések a hazajáró lelkek megvendégeléséről is beszámolnak: a Tápió vidékén ételt, másutt kenyeret, sót és vizet tettek ki az asztalra, Szeged környékén pedig a temetőkapuban várakozó koldusoknak osztottak kalácsot. A halottak hetében számos helyen munkatilalmak voltak érvényben; Lispeszentandráson például azért nem mostak ilyenkor, mert hitük szerint a család halottai vizes ruhában járnának a másvilágon.

Ezek a hiedelmek egy tágabb őszi gazdasági és jelesnapi rendbe illeszkedtek: Mihály (szeptember 29.), Dömötör (október 26.) és Márton (november 11.) napja az állatok behajtásának és a pásztorok elszámolásának határnapja volt, míg a november végi Katalin- és András-naphoz sajátos időjárási és párválasztási jóslások kötődtek.

Világító tökök és modern megemlékezés

Érdekesség, hogy a kivájt, világító tök nem az angolszász tömegkultúrával érkezett Magyarországra. A Magyar Néprajz gyermekjátékokról szóló fejezete leírja a szemmel, orral és szájjal ellátott, belülről gyertyával megvilágított töklámpást, amellyel az őszi estéken ijesztgették egymást a gyerekek. Ez a régi falusi játék azonban független volt a halloweentől, miként a magyarországi alakoskodásnak is megvoltak a maga hagyományos alkalmai, mindenekelőtt a farsang.

Az amerikai halloween hazai megítélése sokat változott az évtizedek során: korábbi összeállításaink felidéznek egy 1949-es sajtócikket, amely még élesen bírálta a tengerentúli szokást, míg 1992-ből már egy óbudai jelmezes rendezvényről tudósítottak a lapok. Eközben a november eleji emlékezés intézményi keretei is megszilárdultak: egy 1999 végén elfogadott törvény 2000-től ismét munkaszüneti nappá nyilvánította november 1-jét (míg november 2. munkanap maradt).

Ma a hazautazás, a sírok rendbetétele és a mécsesgyújtás felekezettől független, általános családi szokássá vált, amely mellett a katolikus ünnepek és a halloween is megőrizték sajátos, egymástól eltérő jellegüket.