Rendszerint milliószám vonzza a zarándokokat a titokzatos trieri Jézus-ereklye

Majdnem egy emberöltőnyi időt, 16 évet kellett várniuk a hívőknek arra, hogy a németországi Trierben végre újra megtekinthessék azt az anyagdarabot, amely a hagyomány szerint Jézus Krisztus testét fedte, mielőtt a Megváltót keresztre feszítették.

Egy vitatott Jézus-ereklye története

A nemzetközi Szent Köntös-zarándoklatot a Krisztusnak tulajdonított szövet első, nyilvános tiszteletadásra való kihelyezésének 500. évfordulója alkalmából hirdették meg 2012-ben, s több mint 500 ezer hívő vett részt a nagyszabású eseményen. A köntös több mint egy ereklye, fontos szimbólum is egyben: a keresztények számára Jézus személyére, Isten emberré válására utal, s a Teremtő összetartó erejére emlékezteti a hívőket.

Kérdés persze, hogy mennyire valódi e kendő, amelyet még I. Miksa császár hozatott elő a trieri székesegyház oltára alól, hogy aztán – a hívők és a trieri városi kassza legnagyobb örömére, no és persze a reformátorok legnagyobb bánatára – nagyszabású zarándoklattal ünnepeljék meg az ereklye „újrafelfedezését”.

2011-ben bárki éjjel-nappal figyelemmel kísérhette a legrégebbi német város, Trier székesegyháza előtt elsétálva, amint egy 3-szor 6 méteres konténerben egy félkarú robot bőszen a Bibliát másolja. Májusban látott hozzá a munkához, szépírással összesen tizenegy hónap alatt vetett papírra kereken 3,5 millió betűt.

A „bibliarobot” korábban már többször „bizonyított” – lemásolta a Szentírás spanyol és portugál változatát, de járt Ausztriában és Svájcban is –, s ezúttal is szükség volt „szakértelmére”, hiszen szent feladatával mindenképpen el kellett készülnie arra a vallási ünnepre, amelyre már évek óta készült nemcsak Trier, hanem egész Németország.

A robot éppen a Szent Köntös-zarándoklatra való előkészületi év hivatalos kezdetekor látott neki az írásnak. A várva várt pillanat 2012. április 13-án érkezett el, amikor ünnepi szentmisét mutattak be a Szent Péter-dómban, Németország legrégebbi templomában, s ezzel kezdetét vette az évezred első Szent Köntös-zarándoklata.

A május 13-ig tartó vallási ünnepség során – amelyre a trieri dóm összesen 3,5 millió eurót fordított – végre újra közszemlére tették azt a köntöst, amelyet a hagyomány szerint Jézus a keresztre feszítés előtt viselt. Ez fontos pillanat volt a hívők számára, mivel az ereklyét különleges körülmények között őrzik, s csak ritkán mutatják meg: legutóbb 1996-ban találkozhattak vele a Trierbe zarándoklók.

A köntös útja Jeruzsálemből Trierbe

A Jézusnak tulajdonított szent szövet tiszteletének kiindulópontja a szenvedéstörténet ábrázolása, amely János evangéliumából ismert: „Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért megegyeztek egymás közt: »Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.« Így teljesedett be az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek.” (Jn 19,23-24)

A keresztények szerint a köntös a Szűzanya keze munkája, amelyet a néphagyomány azonosnak vél a kis Jézus első, Mária által szőtt ruhácskájával: eszerint a Golgotára tartó Jézus ugyanazt viselte, mert a köntös együtt növekedett viselőjével.

A krisztusi ereklyével kapcsolatban egy 4. század végi legenda Nagy Konstantin római császár édesanyjára, Szent Helénára (Ilona) hivatkozik: a hagyomány 1107 óta úgy tartja, hogy Szent Heléna volt az, aki 326-os, a kereszténység szent helyeit érintő szentföldi zarándokútja során (327-ben vagy 328-ban) megtalálta a Megváltó és a két lator keresztjeit, valamint további Jézus-ereklyéket. Ezek között volt a szent köpeny is, amelyet a trieri hagyomány szerint Szent Heléna 330 körül a trieri székesegyháznak ajándékozott.

A szent köpeny története biztosan a 12. századig vezethető vissza. A trieri történelmi mű, a 12–18. század között íródott Gesta Treverorum (A trieriek tettei) 1196. május elsején jegyzi fel, hogy „az Úr tunikáját kifogástalan férfiak a legnagyobb hódolattal és tisztelettel” vitték Szent Péter oltárához a nyugati kórustól a keletihez.

A főoltárba befalazott szövetről az eltelt évszázadokban mintha teljesen megfeledkeztek volna. I. Miksa német-római császár végül a Trierbe összehívott birodalmi gyűlés előestéjén, 1512. április 14-én egy szolgát küldött azzal a feladattal, hogy nézze meg a dómban őrzött ereklyét.

A szolga több ládányi ereklyére bukkant: az egyikben megtalálta a köpenyt, majd kinyitották a főoltár ereklyeszekrényét is. Az oltárt Richard von Greiffenklau érsek tette közszemlére a császár jelenlétében. A köpeny újra „élni” kezdett.

Csörög a kassza

A szent köpenynek hamar híre ment, mindenki látni akarta azt a ruhadarabot, amelyről szentül hitték, hogy Isten fia viselte. 1512 és 1517 között minden évben zarándoklat indult az ereklye megtekintésére, majd attól kezdve – X. Leó pápa búcsúengedélye szerint – hétévente, egészen 1545-ig.

Ám mivel 1515 óta a teljes bűnbocsánat is a trieri zarándoklattal járt, a székesegyház hamar kivívta a reformátorok kritikáját, Luther – aki éppen akkor hirdette meg vallási programját – például azért protestált és írt vitriolba mártott tollal, mert szerinte a zarándoklat nagy költségekbe veri a német családokat.

Az 1545-ös Szent Köpeny-zarándoklat után 110 évnek kellett eltelnie, hogy a hívők újra láthassák a Jézusnak tulajdonított ruhadarabot. A 17–18. században a háborús veszélyek miatt – a nagy francia forradalom idején az egész dómnak az ereklyékkel együtt menekülni kellett – többször más német városokba menekítették az ereklyét, amely 1810 szeptemberében – nagy ünneplés közepette – tért vissza Trierbe: ekkor 220 ezren zarándokoltak el a Mosel-parti városba.

Wilhelm Arnoldi trieri püspök döntése nyomán 1844-ben újabb zarándoklat szerveződött a Jézus-ereklye megtekintésére. Ez év augusztus és október között addig soha nem látott tömeg kereste fel a szent köpenyt: „a tömegek keresztes hadjárata” során 700 ezer – 1 millió hívő látogatott Trierbe, ahol a beszámolók szerint csodás gyógyulások történtek. A köpeny közszemlére tétele azonban megosztotta a hívőket, és szakadáshoz vezetett a német egyházon belül is: a Johannes Ronge vezette német katolikusok szektája (Deutschkatholiken) keményen bírálta az ereklye közszemlére tételét elrendelő püspöki döntést.

A poroszok és a katolikus egyház közti politikai harc, a Kulturkampf után a klérus az 1891-re meghirdetett zarándoklaton újfent demonstrálta hatalmát: 2 millió ember zúdult a német városba, hogy akár csak egy pillanatra is láthassa a tunikát, amelyet ettől kezdve egy faszentélyben őriztek. 1933 különös esztendő volt, hiszen a zarándoklatra Adolf Hitler hatalomra jutása után néhány hónappal került sor: a szentév alkalmával júniustól szeptemberig volt látogatható, s 2 millió zarándokot vonzott a köntös.

A második világháború után a szent köpenyt először 1959. július 19-én állították ki újra, ekkor közel 1,8 millió zarándok érkezett Trierbe. Hogy aztán megint közel negyven évet kelljen várni az újabb közszemlére: a Szent Köntös-zarándoklat 1996-ban immáron új szellemben – ökumenikus egységben, a Rajnai Protestáns Egyház részvételével – egyesítette a vallási ünnepet, amelyen több mint 1 millióan vettek részt. Ennek jegyében a trieri egyházmegye elzarándokolt a krisztusi ereklyéhez.

A vallási egység jegyében

Az ereklye – amelyet a trieri székesegyház 1974-es renoválása óta légkondicionált üvegszentélyben őriznek – valódiságát ma Trierben senki sem tudja megállapítani, és világszerte több helyen is azt állítják, hogy birtokolnak egy-egy darabot Jézus állítólagos ruhájából.

A hívők számára a köntös szimbolikája a fontos: Jézus Krisztus személyére, életének eseményeire, így keresztre feszítésére és halálára utal. A szövet hitelességének kérdésével csak 1876-ban kezdtek el foglalkozni, s közel másfél évtizedet kellett várni (1890), hogy a trieri püspökség hivatalos vizsgálatot indítson az ügyben, melynek végén megállapították, hogy a trieri hagyománynak semmi nem mond ellent.

De hogyan is néz ki ez a bizonyos ereklye, amelyre tehát János evangéliuma szerint – értékes volta miatt – a katonák sorsot vetettek, s végül nem darabolták szét? A köntös valójában egy varratlan, gazdagon ráncolt, egybeszőtt lenvászon ing, barnás-zöldes színű, elöl 147 centiméter, hátul 157 centiméter hosszú, felül 70, alul 109 centiméter széles. A köntös első részét bíbor selyemmel, a hátát bisszusszal takarták be, s bár az anyag gyapjúszövete nagyon régi, az ereklyén soha nem végeztek kormeghatározó vizsgálatot.

Mechthild Flury-Lemberg textiltörténész a hetvenes években vizsgálta meg az anyagot, és megállapította, hogy a köntöshöz taffetát és selymet, illetve gumioldatot adtak az ereklye 1512-es és 1891-es restaurálásakor, de van olyan gyapjúanyag, amely még a Római Birodalom idején került a ruhadarabba, ezért a tunika korát és származását „nem lehet pontosan meghatározni”.

Nehezíti a tisztánlátást, hogy a franciaországi Argenteuili Bazilika szintén őriz egy olyan ruhadarabot, amelyről sokan úgy tartják, hogy Jézus viselte kereszthalála előtt, s amelyen egy 1984-ben végzett vizsgálat megállapította, hogy szintén a Mediterráneumból származik, s nagyjából a trieri ereklyével lehet egykorú.

Bármi is az igazság, a Krisztus-hívők számára a szent köntös hitük egyik alapköve, amely – ahogy erre a zarándoklatok egyetemessége is utal – Isten összetartó erejét hirdeti. Elég csak a trieri zarándokkönyvet felcsapni ehhez: „Jézus Krisztus, Üdvözítőnk és Megváltónk, könyörülj rajtunk és az egész világon! Emlékezzél meg híveidről, és egyesítsd, amit szétválasztottak! Ámen!”