Rejtélyek övezik a világbajnok orosz sakkozó halálát 

Alekszandr Aljechin utólag színezett portréja

Az 1892. október 31-én született Aljechin moszkvai arisztokrata családból származott, földbirtokos apja az Állami Duma tanácsnoka volt. A sakk rejtelmeibe idősebb testvérei vezették be, később távsakkot játszott, majd belépett a Moszkvai Sakktársaságba, az ország egyik legjelentősebb ilyen jellegű egyesületébe.

A cár kitüntette

Családja vagyoni helyzete lehetővé tette számára, hogy már fiatalon számos külföldi versenyen vehessen részt. 1909-ben, alig tizenhét évesen megnyerte az összorosz amatőr bajnokságot és megszerezte a mesteri címet. Három év múlva Szentpétervárra költözött, ahol jogi tanulmányai mellett a Szentpétervári Sakkegyesületet látogatta. Első nagy tornáján, 1914-ben harmadik helyen végzett két világbajnok, Lasker és Capablanca mögött, amiért II. Miklós cártól megkapta a „nagymester” címet.

Az első világháború kitörése egy Mannheimben megrendezett versenyen érte, s a németek minden ellenséges országból érkezett résztvevőt, így az oroszokat is internáltak. 1914 szeptemberében szabadult, és hazatérve beállt az orosz hadsereg vöröskeresztes hadosztályába. A sebesültek megmentése során ő maga is súlyosan megsebesült, bátorsága miatt Szent György-rendet és Szent Szaniszló-rendet kapott.

Majdnem kivégezték

A polgárháború idején, 1919-ben Odesszában a Cseka letartóztatta, feje fölött lebegett a halálos ítélet is, de miután kiderült személyazonossága, szabadon engedték. 1920-ban rövid ideig tolmácsként dolgozott a Kominternben, ugyanis folyékonyan beszélt franciául, németül és angolul. Visszatért a versenyzéshez is, a moszkvai bajnokságot pontvesztés nélkül nyerte meg, majd 1920 őszén első lett az Összoroszországi Sakkolimpián, amelyet később az első szovjet sakkbajnokságnak minősítettek.

1921 tavaszán svájci feleségével Nyugatra utazhatott, és soha nem ment vissza hazájába. Emigrációja első állomása Berlin volt, de hamarosan Párizsba költözött. 1927-ben megkapta a francia állampolgárságot. A Sorbonne jogi karán tanult, közben sorra nyerte a versenyeket. Legfőbb célja az volt, hogy előteremtse azt a tízezer dollárt, amelyet a világbajnok Raúl Capablanca feltételei szerint kihívójának a mérkőzés előtt letétbe kellett helyeznie.

José Raúl Capablanca 1919-ben

Haláláig világbajnok maradt

A nagy összecsapásra 1927-ben Buenos Airesben került sor, miután argentin üzletemberek összeadták a pénzt. A csaknem három hónapig tartó összecsapásban Aljechin, aki addig még partit sem nyert a kubai ellen, meglepetésre győzött, kiváló pozíciós játékkal késztette ellenfelét megadásra. A visszavágót ugyan megígérte, de arra mégsem került sor, s ezért sokan bírálták az orosz sakkozót. 1934-ig egyetlen mérkőzést sem vesztett, de 1935-ben a holland Max Euwe elhódította tőle a címet. Az 1937-ben rendezett visszavágót Aljechin nyerte, és 1946-ban bekövetkezett haláláig világbajnok maradt.

Aljechin és Capablanca 1914-ben

A második világháború kitörése után, csaknem ötvenévesen, önkéntes szanitécként belépett a francia hadseregbe. Az 1940-es összeomlás után nem tudott külföldre menekülni, a következő években a németek által megszállt Európában több versenyen indult, majd 1943-ban Spanyolországba utazott.

Náci szimpatizáns volt? 

Nevével különböző antiszemita iratokat terjesztettek, amelyekben ellenfeleit „degenerált kommunista zsidóknak” minősítették; Aljechin következetesen tagadta, hogy ezek szerzője ő lett volna. A háború végén az egyébként is megromlott egészségű nagymestert a sakktársadalom kiközösítette, sokak szerint azért, hogy ne szállhasson ismét harcba a világbajnoki címért.

Aljechin igen szerény körülmények között élt Portugáliában, főleg sakkoktatásból. Mélységesen lesújtotta, hogy 1946-ban az amerikai versenyzők tiltakozása miatt nem fogadták el nevezését a nagy londoni versenyre. A Nemzetközi Sakkszövetség végül beleegyezett, hogy a szovjet Mihail Botvinnik ellen világbajnoki címet eldöntő mérkőzést vívjon, de erre nem került sor.

Kisbolygó őrzi nevét

A versenyre készülő Aljechint 1946. március 24-én reggel estorili szállodai szobájában, sakktáblája előtt ülve, holtan találták. Halálának körülményei máig rejtélyesek, a legtöbben szívrohamnak tulajdonítják, a vizsgálat szerint egy félrenyelt húsdarabtól fulladt meg, de tartja magát az a vélekedés is, hogy a szovjet titkosszolgálat gyilkolta meg. Halálával a sakk története során először üresedett meg a világbajnoki trón, az új világbajnok személyéről végül 1948-ban körmérkőzés döntött Botvinnik javára.

Aljechin pályafutása lenyűgöző: több mint 50 ezer partit játszott, 87 versenyen indult, s ebből 62 alkalommal győzött. Küzdő stílusával, látványos kombinációival a sakk továbbfejlesztője és népszerűsítője volt. A sakkot művészetnek tartotta, a kombinációkban rejlő esztétikumot kereste, legendás taktikusként képes volt a „halott” remiállásokat is győztes pozícióvá alakítani.

A maga korában a legerősebb „vakon” játszó sakkozók közé tartozott, kétszer állított fel világrekordot vakszimultánban. Játéka során arra törekedett, hogy magához ragadja a kezdeményezést, szerette a bonyodalmat és a szépséget. Nevét megnyitás és védelem is őrzi, a játékról húsznál több könyvet írt, és kisbolygót is neveztek el róla.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2018

• Több mint hétezer éves sajtkészítők nyomaira bukkantak Dalmáciában
• Széchenyi István apaszerepben
• Velünk evő középkor
• A történelem hét legrosszabb foglalkozása 
• II. András és IV. Béla
• A két Tisza
• Nellie Bly, az első száguldó riporter
• A zsibói Wesselényi-kastély
• Impresszumok forradalma