Öt híres hajó, amelyet a tenger fenekére küldtek

Az „átkozott” svéd fregatt, az első éles bevetésén elsüllyedt legnagyobb magyar csatahajó, az amerikai óceánjáró, amelynek legénysége cápaeledellé vált, az indiai ezüsttel megpakolt brit csatahajó és a német menekülteket szállító tengerjáró, amely kilencezer fővel süllyedt a hullámsírba.

Az „átkozott hajó”

A svéd flotta kötelékébe tartozó Mars (másik nevén Makalös, jelentése: páratlan, meghökkentő) 1563-1564-ben épült, és XIV. Erik svéd király (1560-1568) zászlóshajójaként szolgált. A 48 méter hosszúságú tengerjáró 130 (más források szerint 107) ágyúval volt felszerelve, a 16. század egyik legnagyobb hadihajója volt, még a híres svéd, Vasa nevű hajónál is nagyobb méretekkel büszkélkedhetett. 1564-ben a dán király, valamint Lübeck német város flottájával való igen véres harc közben, az ún. északi hétéves háború első ölandi csatája során kigyulladt, majd a felhalmozott lőporkészletei felrobbantak, ami a hajó gyors elsüllyedéséhez vezetett. A Marsról az a szóbeszéd járta, hogy átok ül rajta, ugyanis hajóágyúinak zömét beolvasztott templomi harangokból öntötték. A 2011-ben felfedezett Mars ma az Öland szigettől mintegy 18,5 kilométerre délkeletre, 75 méteres mélységben pihen a tenger fenekén.

A magyar óriás végzete

A Siegfried Popper hadmérnök tervei alapján készült, Tegethoff osztályú SMS Szent István csatahajót 1914. január 17-én bocsátották vízre Fiuméban. A 60,6 millió koronába kerülő csatahajó 152 méteres hosszával és 20 ezer tonnás vízkiszorításával minden idők legnagyobb magyar építésű hajója volt. A 27,3 méter széles csatahajó tűzerejével a maga korában a legnagyobbak közé tartozott, egyszerre 5400 kiló gránátot tudott 20 kilométeres távolságra kilőni. A kazánokat, a gépeket, a fegyverzetet és a páncélzatot csak a vízen lehetett felszerelni. A hajó végül 1915 novemberében állt szolgálatba.

A magyar óriás nem érte meg a világháború végét. Habár 1918-ban részt vett Pula légvédelmében, az első (és utolsó) éles bevetésére csak 1918. június 9-én indult. Akkor az osztrák-magyar hajóhad parancsnoka, Horthy Miklós ellentengernagy úgy döntött, két csatahajval, egy rombolóval és hat torpedónaszáddal feltörik az Otrantói-szorosban létesített antant tengerzárat.

A hajóraj Premuda szigetétől délnyugatra, 14 csomós sebességgel haladt, amikor hajnali fél négykor a Szent Istvánt két torpedótalálat érte. A lövéseket két, a Szent István hosszánál körülbelül 15-ször rövidebb, olasz, MAS típusú motoros naszád adta le, amelyek a támadást követően elmenekültek. Erős a gyanú, hogy a hadművelet híre kiszivárgott, de a hajó pusztulásában stabilitási gondok és tervezési hiányosságok is szerepet játszottak.

A torpedók két kazánházat találtak el és átszakították a válaszfalat is. A kísérő SMS Tegethoff megpróbálta elvontatni a Szent Istvánt, de a kötél elszakadt, s a hajó a legénység elszánt küzdelme dacára megtelt vízzel. A mindössze 937 napig csatarendben álló hajó 6 óra 5 perckor felborult és öt perc alatt elsüllyedt, vele pusztult 4 tiszt és 85 tengerész. A Szent István volt az első csatahajó, amelyet torpedók süllyesztettek el, pusztulásáról film is készült, amelyet ma Franciaországban őriznek.

A brit ezüsthajó

Az SS Gairsoppa egy 123 méter hosszú, acéltestű brit teherszállító, kereskedelmi gőzhajó volt. Az Egyesült Királyság szolgálatában álló gőzöst egy német tengeralattjáró küldte a hullámsírba 1941. február 17-én, 450 kilométerre délnyugatra Írország partjaitól. A több mint 5000 tonnás hajót 1919-ben bocsátották vízre, s egy indiai vízesésről kapta nevét. Utolsó útjára 1940 decemberében indult az indiai Kalkuttából több ezer tonna rakománnyal, köztük hatszázezer angol font értékű, hétmillió uncia ezüstötvözettel.

A brit gőzös felszínre hozott ezüstjei

A Liverpoolba induló hajó rossz állapota miatt leszakadt a tengeri konvojtól, ráadásul a viharos időjárás és a széntartalékainak kimerülése csak fokozta a bajokat. A német U-101-es tengeralattjáró február 17-én vette célba a teherszállító gőzöst, amely már 20 perccel a torpedótalálatot követően 4700 méteres mélységbe merült. A fedélzeten főleg indiaiakból álló, 85 fős legénység tartózkodott, közülük 32-en be tudtak szállni a mentőcsónakokba, ám mindössze három matróz tudta megközelíteni két hét elteltével az ír partokat, közülük csak egy ért partot - a másodtiszt, Richard Ayres. Az ezüst részben magán-, részben állami vagyon volt. Mára kiderült, hogy a 200 tonnából 90 tonna képezte magánszemélyek tulajdonát. A 2011-ben felfedezett hajó kincsét egy amerikai cég, az Odyssey Marine hozta felszínre, a brit közlekedési minisztériummal kötött megállapodás értelmében a kincs értékének 80 százalékát megtarthatta.

A legsúlyosabb vízi katasztrófa

A 208 méter hosszú, kilenc emelet magas Wilhelm Gustloff német hajó eleinte a Kraft durch Freude elnevezésű náci szabadidő mozgalom üdülőhajóként szolgált, 1945 januárjában azonban fontos küldetést kapott: Hannibál hadműveletben vett részt, amely során a közeledő Vörös Hadsereg elől Kelet-Poroszországból Németországba szállították a német csapatokat és a német lakosságot, mintegy két és félmillió főt. Az óceánjáró január 30-án mínusz 18 fokos hidegben futott ki Gotenhafen kikötőjéből, zsúfolásig telve gyerekekkel, öregekkel, nőkkel és sebesültekkel. A nyugat felé tartó hajón a hivatalosan 6050-en voltak, valójában több mint tízezren szorongtak a fedélzeten.

A hóviharok és a közeledő német aknamentesítő hajók miatt a Gustloff - az összeütközés elkerülése végett - vesztére felkapcsolta a fényeket, amit észlelt egy járőröző szovjet tengeralattjáró, s néhány órával később három torpedó találta el a hajót. A kitört pánik, valamint a hideg következtében befagyott csörlők miatt csak néhány mentőcsónakot sikerült vízre bocsátani. A hajó félóra múlva oldalára dőlt, nem sokkal később egy robbanás kíséretében elsüllyedt. A szerencsétlenség áldozatainak számát csak megbecsülni tudjuk, de legalább 9 ezren vesztek oda. Sokakat a folyosókon tapostak a többiek halálra, aki pedig a vízbe esett, néhány perc alatt kihűlt. 1239-en élték túl a pokoli utazást. A történészek máig vitatkoznak arról, hogy háborús bűncselekmény történt-e.

Süllyedő hajóból a cápák szájába

A korábban az első működőképes atombomba elemeit szállító USS Indianapolis 1945 júliusában a Fülöp-szigetek felé tartott, amikor 29-én éjfél körül egy japán torpedó találta el a kíséret nélkül haladó amerikai vízi jármű jobb oldalát, ahol a repülőgépek üzemanyagait tárolták. Mintegy 3500 gallon kerozin került a vízbe, amely rögtön ki is gyulladt, több mint száz méteres lángokkal égve. A következő japán találat a hajó közepét érte, aminek következtében a hajó üzemanyagtartálya robbant be. A láncreakciót nem lehetett leállítani, az Indianapolis kettétört, s mindössze 12 perc alatt elsüllyedt. Az 1196 emberből körülbelül 900-an élték túl a robbanássorozatot, s kerültek élve a vízbe. Sokan azt hitték, fellélegezhetnek, pedig a megpróbáltatások java még csak ezután kezdődött.

A több száz meggyötört, csonkolt végtagokkal, égési sérülésekkel küzdő túlélő a nyílt vízen nem számíthatott gyors segítségre, sőt: a következő nap félelmetes ellenség bukkant fel mellettük: az óceáni fehérfoltú cápa. A tengeri ragadozók célkeresztjébe elsőként a lebegő holttestek kerültek, később azonban még több cápa jelent meg, s a víz felszínén való fennmaradásért küzdő, vagyis folyamatosan mozgó embereket kezdték célba venni. Ha hihetünk a sokkot kapó matrózok visszaemlékezéseinek, a több száz négyzetméternyi területen szétszóródott tengerészeket több tucat vagy akár több mint száz ragadozó támadta meg. A vérfürdő négy napig tartott.

A negyedik napon, délelőtt 11 órakor a haditengerészet egyik járőröző repülőgépe vette észre az Indianapolis túlélőit, s rádión kért segítséget. Néhány órával később egy hidroplán jelent meg, s összeeszkábált csónakokat és túlélőcsomagokat eresztett le a matrózok közé. Néhány perccel éjfél után érkezett a segítség, a USS Doyle hadihajó végül kimentette a túlélőket. Az Indianapolis 1196 fős legénységéből csupán 317-en maradtak életben. A becslések szerint közel 150 emberrel végezhettek a cápák, a többieket a téboly, a szomjúság és a fáradtság vitt a másvilágra.