2. világháborús repülőgéphordozó roncsára bukkantak a kaliforniai partoknál
2015. április 17. 13:06 MTI
Hatvannégy évvel az elsüllyesztése után megtalálták az Independence második világháborús amerikai repülőgéphordozó roncsát a kaliforniai partok közelében - jelentette be csütörtökön honlapján az Amerikai Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA).
Korábban
A hivatal magáncégekkel és a haditengerészettel együttműködésben azonosította a csendes-óceáni hadműveletekben kulcsszerepet játszó, majd a kísérleti atomrobbantásokban felhasznált hadihajó "meghökkentően érintetlen" maradványát 800 méter mélyen a Monterey Bay Tengeri Nemzeti Parkban, a Farallon-szigetek közelében, negyven kilométerre San Franciscótól.
A robotbúvárhajóval készült felvételeken jól kivehető a hajótörzs, a felszállófedélzet, sőt a hajó hangárjában egy repülőgép is - közölte a NOAA. Az Independence 1943 novembere és 1945 augusztusa között vett részt a második világháborús tengeri harcokban a Csendes-óceán középső és nyugati részén. Később 90 másik hajóval együtt a Bikini-korallszigetekhez vezényelték, hogy lemérjék rajta a kísérleti atomrobbantások hatását.
A repülőgéphordozó megrongálódott a lökéshullámoktól, a hőségtől és a sugárzástól, de több tucat más hajóval együtt túlélte az 1946-os nukleáris kísérleteket. A többi megmaradt hajóval együtt visszavontatták a San Franciscó-i Hunters Point hadikikötőbe, ahol rajtuk tanulmányozták a radioaktivitás hatását és a sugárszennyezés semlegesítését.
Az öregedő és a robbantásokban megsérült hajót 1951. január 26-án kivontatták a nyílt tengerre és a Farallon-szigetek közelében elsüllyesztették. Az oceanográfiai és légköri hivatal kétéves projekt keretében kutatja fel és tanulmányozza a Farallones-öböl Tengeri Nemzeti Park és a környező vizek mélyén fekvő "történelmi" hajóroncsokat. A kutatók 300 hajót sejtenek a tengerfenéken a térségben, és közülük az Independence fekszik a legmélyebben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap