Öt bölcs, akik nélkül nem lenne modern tudomány

Már a történelem hajnalán is léteztek olyan kivételes emberek, akik tudásukkal nemcsak saját koruk gondolkodását, hanem az egész emberiség jövőjét alakították. Ebben a cikkben öt olyan tudósról olvashatnak az olvasók, akik nélkül valószínűleg teljesen mások lennének a mindennapjaink – nevük és munkásságuk mégis a feledés homályába merült.

Imhotep – az építész, aki istenné vált

Imhotep az ókori Egyiptom egyik legnagyobb elméje volt, aki nemcsak építészként, hanem papként, orvosként és államférfiként is maradandót alkotott. Nevét a szakkarai lépcsőpiramis tette halhatatlanná. A hatvan méter magas, különböző méretű masztabákból (a téglalap alakú, lapos tetejű házakat nevezték így az ókori Egyiptomban) álló építmény még Memphisz pálmaligeteiből is látható volt, bizonyítva nemcsak a fáraók hatalmasságát, hanem az építész zsenialitását is.

Imhotepet orvosi tevékenységéért halála után istenként kezdték tisztelni. Neve rendszerint Ízisz és Thot isten neve mellett szerepelt– ez pedig igencsak ritka megtiszteltetés volt egy földi halandónak. Az ókori építész létezését sokáig megkérdőjelezte a történettudomány, mígnem 1926-ban egy, Zoszer fáraó lépcsőpiramisánál talált felirat meg nem erősítette: Imhotep valóban egy létező személy volt.

Lucretius – a költő, aki versbe foglalta a világegyetem működését

Titus Lucretius Carust napjainkban a racionalizmus előfutáraként szokták emlegetni. Legismertebb művében, a De rerum naturá-ban (magyarul: A dolgok természetéről) leírta, hogy a világegyetem részecskékből áll. Tudományos jelentősége ellenére művét az első század végén már alig olvasták. Felfedezéseit a 15. században – a humanizmus terjedésével – kezdték el újra értékelni.

Életéről keveset tudunk. Valószínűleg előkelő római családból származott, Epikurosz követője volt, és Gaius Memmius konzul pártfogolta. Szent Jeromos szerint egy szerelmi bájital miatt megőrült és öngyilkos lett – de ezt inkább tekinthetjük legendának, semmint történelmi ténynek.

Zhang Heng – a csillagász, aki feltalálta a szeizmográfot

A kínai Han-dinasztia idején, Kr. u. 78-ban született Zhang Heng költő, matematikus, mérnök, festő és csillagász – a kínai kultúra aranykorának egyik legfényesebb csillaga és polihisztora. Ifjú korától kezdve a császári udvarban dolgozott, azonban az égbolt titkai mindig is jobban érdekelték az udvari intrikáknál.  Az ő nevéhez fűződik a világ egyik legkorábbi csillagvizsgálója és csillagatlasza, valamint a szeizmográf feltalálása. Ez utóbbi egy rézből készült szerkezet volt, amely sárkányfejek és békák segítségével jelezte a földrengéseket. A korabeli beszámolók szerint a műszer mindig meglepően pontosan működött.

Claudius Ptolemaiosz – a tudós, aki a világot a Föld köré építette

A világegyetemről alkotott képünket hosszú évszázadokon át Claudius Ptolemaiosz felfedezései alapozták meg. Az ókor legnagyobb hatású csillagászának térképei – amelyek már a földrajzi szélességi és hosszúsági fokokat is tartalmazták – évszázadokon át szolgáltak tudományos munkák hivatkozási alapjául.

Nevéből arra következtethetünk, hogy görög származású volt. Első csillagászati megfigyelését Kr. u. 127 márciusában végezte Alexandriában, az utolsót pedig 141 februárjában – így feltételezhető, hogy Kr. u. 100 körül született. Bár egyes 14. századi szerzők szerint a Thébától 120 km-re fekvő Hermia Ptolemaisban látta meg a napvilágot, a hivatalos álláspont szerint Alexandriában született és ott is dolgozott egészen Kr. u. 170 körül bekövetkezett haláláig.

Első nagy művében, az Almagestben Ptolemaiosz egy geocentrikus világegyetemet írt le. Elképzelése szerint a világűr középpontjában a Föld állt, amely körül különböző méretű pályákon keringett a többi bolygó. Ez a felfogás egészen addig érvényben maradt, amíg Copernicus heliocentrikus modellje gyökeresen át nem formálta a világegyetemről alkotott addigi képet.

Talán kevesebben tudják, hogy Ptolemaiosz nemcsak csillagász volt, hanem kiváló térképész is. A nyolckötetes Földrajz című atlaszában például nagyjából nyolcezer településre vonatkozó adatot gyűjtött össze. Bár műve a középkorban feledésbe merült, a 14. században bizánci tudósok újra felfedezték. Ez a munka tette később Ptolemaioszt a modern térképészet egyik megalapítójává.

Kidinnu – a mezopotámiai tudomány csillaga

A mezopotámiai tudomány egyik legfényesebb csillaga Kidinnu volt, akit a görög-latin világban Kidenas vagy Cidenas néven ismertek. Valószínűleg Szipparban született, ahol Mezopotámia négy nagy csillagászati iskolájának egyike működött – a másik három Borsippában, Urukban és Babilonban volt. Kidinnu a Kr. e. 4. században tevékenykedett, és neki tulajdonítják az ún. B-rendszer kidolgozását, amely a Hold mozgását írta le. Kidinnu nevéhez fűződik a napéjegyenlőségek precessziójának elmélete is – vagyis annak felismerése, hogy a Föld forgástengelye lassan eltolódik, mintegy 71,6 évente egy fokkal.