Nyolc meghökkentő sport a téli olimpiák történetéből

A világ sportrajongói minden negyedik évben izgatottan nézik a jól ismert téli olimpiai számok versenyeit, mint például a műkorcsolya vagy az alpesisí, vagy az olyan különlegességeket, mint a rövidpályás gyorskorcsolya vagy a curling. Az évek során azonban számos szokatlan és különös sport is helyet kapott bemutató sportágként a téli olimpiákon, sokszor a rendező országok hagyományos sportjai, amelyekben nem érmekért zajlott a verseny. Íme nyolc a legérdekesebb téli olimpiai sportok közül.

Két- és négylábúak

1. Síjöring

Nem minden sportoló érkezett két lábon a téli olimpiára. A svájci St. Moritz-ban rendezett 1928-as olimpián lovak is részt vettek: az alpesi pihenőhely befagyott tava a síjöring bemutatóversenyének adott helyet. A sport leginkább havon folytatott vízisíeléshez hasonlít, csak itt ló, kutya vagy más állat húzza a síelőket.

Skandináviában, ahonnan származik, fuvarozásra és katonai üzenetek továbbítására használták (a szó a norvég skikjøringből származik, ami szó szerint „sívezetést” jelent). A síjöring egyetlen olimpiai szereplésén hét olasz és svájci versenyző ragadta meg a fából készült lószerszámokhoz erősített kantárszárakat. Bár többször nem bukkant fel az olimpián, a különleges sport továbbra is jelen van Skandináviában, Svájcban és Amerika nyugati részén.

2. Szánhúzás

Patás kollégáik nyomában járva az 1932-es Lake Placid-i olimpián kutyák mérkőztek meg szánhúzóversenyekben. A szánhúzás a klondike-i aranyláz idején terjedt el széles körben Észak-Amerikában, és az 1932-es versenyzők mindegyike az Egyesült Államokból vagy Kanadából érkezett. Köztük volt Eva Seeley, az egyetlen nő az olimpián, aki nem korcsolyázásban versenyzett, illetve az 55 éves Leonhard Seppala, az 1925-ös szérumfutam hőse, amely egy diftériajárvány megakadályozására szállított ellenszérumot az alaszkai Nome-ba a tél közepén. A versenyzők hét kutyából álló fogatokkal teljesítették a 25 kilométeres távot két egymást követő napon. Mindkét nap a kanadai Emil St. Goddard volt a leggyorsabb, majdnem nyolc perccel rövidebb összidőt futva Seppalánál.

3. Síbalett

A műkorcsolya síváltozataként is jellemzett síbalett az 1988-as calgaryi téli olimpián mutatkozott be a síakrobatika két másik ágával, az ugrással és a mogullal (vagy buckával) együtt. Síbotjaik segítségével hat nő és tizenkét férfi mutatott be akrobatikus gyakorlatba szervezett forgásokat, ugrásokat és táncmozdulatokat egy futballpályányi síterepen – mégpedig zenére, ami a Beach Boys California Girlsétől Beethoven 5. szimfóniájáig terjedt. A bírák értékelési szempontjai között a gyakorlat nehézsége és a koreográfia minősége is szerepelt. A síbalett 1992-ben is visszatért bemutató sportágként; a mogulban ekkor már érmekért zajlott a verseny, az ugrás két évvel később nyert el ezt a státuszt, de a síbalettnek ez volt az utolsó szereplése. Az olimpiai visszautasítás után a Nemzetközi Síszövetség 1999-ben rendezte az utolsó síbalett-bajnokságot.

4. Gyorssí

A gyorssí 1992-es, egyetlen olimpiai szereplésekor nem igényelt túl sok előzetes magyarázatot – illően egy olyan sporthoz, ahol minden a sebességről szól. A franciaországi Albertville-ben rendezett játékokon a versenyzők egy hegytetőről indultak, egyenes vonalban száguldottak le egy 59 fokos lejtőn, hogy a lehető legmagasabb sebességet érjék el a 100 méter hosszú mérési zónában. Futurisztikus, áramvonalas sisakokban, gumiruhákban, különlegesen kialakított síléceiken a sportolók rendszeresen 200 km/h-t meghaladó sebességeket értek el, fehér csóvát húzva maguk után. A francia Michael Prufer és a finn Tarja Mulari is megdöntötték saját világrekordjukat; előbbi 228,5 km/h-val a férfiak, utóbbi 219 km/h-val a nők versenyét nyerte meg. Az eseményre a döntő reggelén történt halálos baleset vetett árnyékot: a 27 éves svájci Nicolas Bochatay egy edzőfutam során egy hómarógépnek ütközött, és belehalt belső sérüléseibe.

Katonák és korongok

5. Jéglabda

A jégkorong és a foci furcsa keveréke az 1952-es oslói téli olimpián jelent meg. Jéglabdaklubok már a 19. századi Angliában is léteztek, amikor a gyeplabdát a jeges pályára adaptálták, de a sport európai elterjedése után Skandináviában és Oroszországban lett különösen népszerű. Futballpálya méretű jégpályákon csapatonként tizenegy játékos játssza korcsolyákkal és ívelt ütőkkel felszerelve. A feladat egy labdát (és nem korongot) az ellenfél kapujába juttatni, amit ütő nélküli kapusok próbálnak megakadályozni, pusztán a kezükkel. Az 1952-es játékokon Finnország, Norvégia és Svédország csapatai körmérkőzést játszottak, aminek végén mindannyian egy győzelemmel és egy vereséggel álltak. Bár Svédország huszonöt év után először vesztett Norvégiával szemben válogatott mérkőzésen, végül a lőtt gólok alapján győztesnek hirdették.

6. Katonai őrjárat

A legelső téli olimpián a síelők és korcsolyázók mellett katonák is szerepeltek egy éremért folyó számban, ami egyenesen a kiképzőtáborból érkezett: ez volt a military patrol (katonai őrjárat). A négyfős csapatokat egy tiszt, egy altiszt és két közlegény alkotta, akik egyenruhával és 25 kilós hátizsákkal vágtak neki a 30 kilométeres távnak. A szám sífutásból, több száz méteres emelkedés leküzdéséből, és balloncélok lelövéséből állt. A tisztek pisztolyt viseltek, a másik három csapattag pedig tizennyolc lövést adott le a pálya különböző pontjain, és minden találatért időbónuszt kaptak. A Chamonix-ban rendezett olimpián hat ország csapata versenyzett, akik közül Svájcé lett az aranyérem. A military patrol 1928-ban, 1936-ban és 1948-ban már csak bemutató sportként tért vissza, de öröksége a modern biatlonban él tovább, amelyben 1960 óta küzdenek érmekért a sportolók.

7. Bajor curling

A curling 1936-ban és 1964-ben nem szerepelt a téli olimpián, de alpesi unokatestvére (amit németül Eisstockschießen, angolul ice stock sport néven ismernek) bemutató sportágként jelen volt. A bajor curling évszázados múltra tekint vissza Németországban, Svájcban és Ausztriában. Akárcsak a curlingben, a versenyzők egy majdnem 5 kiló tömegű „korongot” lengetnek meg a nyelénél fogva, hogy aztán azt a jégen elengedve minél közelebb juttassák a „Daube”-nak nevezett gumikoronghoz, a célhoz. Három ország (Németország, Ausztria, Csehszlovákia) nyolc csupa férfiból álló csapata küzdött meg egymással, de végül Ausztria besöpörte a győzelmet a csapatversenyben, a távolsági és a pontossági versenyekben is.

8. Téli öttusa

Az 1912-es olimpián bemutatkozó öttusa az egyik legnehezebb olimpiai sportág, az 1948-as St. Moritz-i téli játékokon pedig egy fagyos változata is felbukkant. 14 atléta mérkőzött öt számban: sífutásban, lesiklásban, sportlövészetben, vívásban és lovaglásban, amelyeket mind szabadtéren tartottak. Akárcsak a modern öttusában, a svéd versenyzők uralták a mezőnyt, és elvitték az első három helyet. Az ezüstérmes William Grut tüzértiszt az 1948-as nyári olimpián aranyérmet nyert a hagyományos öttusában is.