Nem boszorkányságért, hanem engedetlenségért járt máglyahalál a középkori Angliában

Angliában és gyarmatain boszorkányságért nem, de engedetlenségért igenis képesek voltak máglyára küldeni az asszonyokat és a fiatal lányokat – derül ki a The Conversation folyóirat új cikkéből. Az égő boszorkány képe tehát ezen a területen inkább mítosz volt, mint valóság – az elevenen elégetés azonban ugyanúgy szerves részét képezte az igazságszolgáltatási rendszernek, mint Európa többi részén.

Angliában, Walesben és az egykori észak-amerikai gyarmatokon a boszorkánysággal vádolt nőket nem elégették, hanem egyszerűen felakasztották – állítja Stephanie Brown kriminológus. Ez a vád ugyanis az angol szokásjog szerint bűncselekménynek számított, ezért az elítélteket általában akasztással végezték ki.

A kontinens többi részén azonban más volt a helyzet: Európa országaiban a boszorkányság eretnekségnek minősült, amiért máglyahalál járt. Ettől függetlenül az elégetés nem kerülte el az angol asszonyokat sem: engedetlenségért és egyéb kisebb bűncselekményekért ugyanúgy máglyára kerülhettek, mint boszorkánynak minősített, más országokból származó társaik. 1359-ben például egy Alice of Tunstall nevű nőt a férje megölésével vádoltak, és máglyahalálra ítéltek.

A vonatkozó írásokban gyakran találkozhatunk a „kisebb árulások” kifejezéssel, amely egy speciális jogi kategória volt a korban. Többnyire azokat a feleségeket és szolgákat vádolták ezzel, akik – bár hűséggel és feltétlen engedelmességgel tartoztak uruknak – valamilyen módon szembe mentek feljebbvalójuk akaratával (a férjgyilkosságokat is gyakran ebbe a kategóriába sorolták).

A büntetés pedig sokszor nem csupán egy-egy megrovó tekintet, hanem egyenesen máglyahalál volt. A törvény logikája egyszerűen működött: mivel a tűz elpusztította a testet, ezért nem volt lehetőség méltó temetésre sem, a nyilvános kivégzés pedig még látványossá is tette a bűnt. Nem csupán büntetés, de elrettentés is volt tehát ez a kivégzési forma.

A nemek közötti különbségtétel még az 1700-as években is tovább élt. 1789-ben Catherine Murphyt és férjét ugyanazért a bűncselekményért – pénzhamisításért – ítélték el, míg azonban a férfit egyszerűen felakasztották, addig Catherine-t – miután elvezették férje lógó holtteste mellett – megfojtották, majd testét nyilvánosan meggyújtották. A nő büntetése tehát sokkal súlyosabb volt, mint a vele együtt dolgozó férfié, ezért ügye nagy visszhangot kapott a korban.

1790-ben Sir Benjamin Hammet parlamenti képviselő az ő ügyére hivatkozva kijelentette az alsóházban, hogy a nők elégetése kegyetlen és szükségtelen büntetés. Még ebben az évben törvényt hoztak a máglyahalál eltörléséről, és helyette a férfiaknak járó szokásos kivégzési formát, az akasztást tették elfogadottá.