Mi lett volna, ha Oroszország nem adja el Alaszkát az USA-nak?

Vajon másként alakult volna a 20. század történelme, ha II. Sándor cár meggondolja magát, és az óriási, jéggel borított félsziget orosz kézen marad? Netán Kanadáé lesz?

1867. március 30-án Oroszország aláírta a szerződést, amelynek értelmében 7,2 millió dollárért eladta Alaszkát az Egyesült Államoknak. Akkoriban sokan bolondságnak tartották az üzletet – „egy jégszekrényt vett Amerika”, írták gúnyosan. De mi történt volna, ha a földdarab nem kerül amerikai kézre? Ezt a kérdést járta körül a Muy Interesante is.

Olcsón adták

Miután Oroszország megalázó vereséget szenvedett a krími háborúban (1853–1856) az angol–oszmán szövetség ellen, II. Sándor cár birodalma súlyos válságba került. A hadsereg elavult és korrupt volt, a jobbágyfelszabadítás miatt kártérítést kellett fizetni a nemességnek, az államkincstár pedig kongott az ürességtől. Egy távoli, javarészt lakatlan és védhetetlen sarkvidéki terület fenntartása, mint Alaszka, inkább tehertételnek tűnt, mintsem előnynek. Az Egyesült Államok – amely akkoriban baráti kapcsolatokat ápolt Oroszországgal – gyorsan felismerte a lehetőséget. William H. Seward külügyminiszter vezetésével megindultak a tárgyalások, és végül 7,2 millió dollárban állapodtak meg. (Ez ma körülbelül 130 millió dollárt jelentene).

Ravasz oroszok, naiv amerikaiak?

Az eladást Eduard Stekl báró, a cár meghatalmazott képviselője bonyolította le. A hivatalos átadás 1867.  október 18-án történt Sitkában – ahol 250 amerikai tengerészgyalogos vonta fel az USA zászlaját. A kortárs amerikai közvélemény azonban nem osztotta a kormány optimizmusát, úgy vélték, a „ravasz oroszok” átverték a „naiv amerikaiakat”. A sajtó és az ellenzék csak „Seward őrültségének” titulálta a vásárlást, az új területet pedig olyan gúnynevekkel illették, mint „medvepark” vagy „hatalmas jégszekrény”. A New York Tribune vezércikke így fakadt ki: „Miért kell nekünk az a jégszekrény, ahol alig 50 000 vadember él?

Közel száz év után lett a 49. tagállam

Az idő azonban igazolta az amerikai kormány döntését. A század végére hatalmas arany-, szén- és olajkészletekre bukkantak Alaszkában. A hidegháború idején pedig stratégiai fontosságú katonai támaszpontokká váltak a félszigeten létesített bázisok – az orosz Távol-Kelet és Szibéria közelsége miatt Alaszka kulcsszerepet játszott az USA védelmi politikájában. Alaszka 1959. január 3-án lett az Egyesült Államok 49. tagállama. Ekkor váltak teljes jogú amerikai állampolgárokká az inuit őslakosok is, akik a korábbi évszázadokban nem kaptak beleszólást földjük sorsába. Az itt élő mintegy 725 000 ember közül a lakosság arányához viszonyítva Wyoming után itt a legmagasabb a közalkalmazottak aránya az Államokban.

Lehetséges forgatókönyvek

A kontrafaktuális történetírás, vagyis a „mi lett volna, ha...” típusú gondolatkísérletek ritkán adnak egyértelmű válaszokat, de izgalmas alternatívákat tárhatnak fel.

Első: A cári Oroszország néhány évtizeddel később, pénzügyi szükséghelyzetben, nem az Egyesült Államoknak, hanem a terjeszkedni kívánó Kanadának adja el Alaszkát. A britek érdekeit szolgáló kanadai domínium számára óriási presztízsértékkel bírt volna az Északi-sarkvidékhez való hozzáférés, és lehetővé tette volna a kontinens nyugati és keleti partvidékének teljes birtokba vételét.

Második: A bolsevik forradalom (1917) után Oroszország káoszba süllyedt. A polgárháború éveiben (1917–1923) a központi hatalom nem tudta volna megtartani Alaszkát. A félsziget a nagy távolság, a gyenge szovjet közigazgatás és az amerikai befolyás miatt akár önálló útra is léphetett volna. Egyes történészek szerint létrejöhetett volna egy „fehér Tajvan”: egy önálló, antikommunista, amerikai védnökség alá került államalakulat, amely a Szovjetunió közvetlen szomszédságában működött volna, hasonlóan Tajvan helyzetéhez a kommunista Kína mellett.

Harmadik: Alaszka szovjet kézen marad, de a hidegháborús feszültségek közepette katonailag is jelentős támaszponttá válik – csakhogy a Szovjetunió oldalán. Ebben az esetben az Egyesült Államok nemcsak Kubában, hanem közvetlenül északnyugati határainál is tarthatott volna a szovjet rakétáktól; illetve konfrontációk sokasága fenyegethette volna az USA-t.

Ravasz amerikaiak, naiv oroszok

Oroszország 1867-ben eladott egy fagyos, távoli, jelentéktelennek vélt területet, hogy pénzt szerezzen egy fenntarthatatlanná vált birodalom megmentésére. Azóta kiderült, hogy az eladás minden idők egyik legrosszabb geopolitikai üzlete volt az orosz fél számára. Ha a cár másként dönt, ma egészen más térkép díszítené az észak-amerikai és sarkvidéki régiókat.