Melósok a „munkásállam” utolsó évtizedében
„A munkának vége, kijössz a gyárból, egy vodkától erős vagy és bátor.” Bizonyára sokaknak cseng ismerősen a Beatrice együttes dalszövege, amely a rendszerváltást követően lett sláger, megénekelve a megelőző évtizedekben idealizált üzemi munkásság mindennapjainak valóságát és persze annak szomorú örökségét is. A hangzatos „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” szlogennel szemben a késő Kádár-korszakban a boldoguláshoz a gyári munkaidő ledolgozása már nem volt elegendő, a lakhatási körülmények javításáért külön meg kellett dolgozni, a szabadidő eltöltése sokak számára a négy fal közötti tévénézésben merült ki, vagy hagyományosan a kocsmázás maradt.
A melós és a maszek
A gyárak, műhelyek, üzemcsarnokok világát az 1980-as években meghatározta, hogy erre az időre az állami ipar közepes és óriásvállalatai szinte kivétel nélkül elveszítették növekedési potenciáljukat. Az elavult, munkaigényes gyártástechnológiákat legfeljebb a KGST-piacra termelve lehetett még életben tartani. (A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa a szocialista országok közötti, Moszkva által vezérelt, kényszerű gazdasági együttműködés volt.) A vállalatok esetleg versenyképesebb részlegei számára ballasztot jelentettek a veszteséges üzemegységek, amelyeket azonban nem lehetett leépíteni, mert a rendszer fenn kívánta tartani a teljes foglalkoztatottságot, bármennyire is illuzórikus volt az. A kapukon belüli munkanélküliség révén elkerülhető volt a munkanélküliség nyilvános megjelenése. Cserébe sok munkás kényszerült látszatmunkára vagy eladhatatlan termékek gyártására, mint Tímár Péter Egészséges erotika című filmjének (1986) ládagyári munkásnői.
A nagyvállalatok gazdaságtalan termelése közepette sok munkás csoportos vagy egyéni stratégiával igyekezett javítani a helyzetén. Egyes üzemekben a tekintélyesebb, tapasztaltabb munkások vezetése mellett sikerülhetett a munkások csoportjainak a maguk közös ellenőrzése alatt tartani a termelés folyamatait és eredménnyel szembeszállni a vállalatirányítás felsőbb szintjeivel. Részben ezt intézményesítették, amikor reformlépésként az évtized elején lehetővé tették a vállalati gazdasági munkaközösségek (vgmk-k) működését. Olyan csoportok kvázi vállalkozói tevékenységei voltak ezek, amelyek a vállalat telephelyén és eszközeivel, de saját számlára dolgozhattak. Ezeket a lehetőségeket olyan munkások tudták a maguk javára fordítani, akik széles körű gyakorlati ismeretekkel rendelkeztek az adott vállalat működéséről. Más munkások a hivatalos, állami vállalatnál eltöltött munkaidő mellett második műszakban való maszekolással igyekeztek kiegészíteni keresetüket. A legrosszabb helyzetben azok voltak, akik sem a vállalaton belül nem tudtak kedvezőbb pozícióba kerülni, sem pedig vállalaton kívüli keresőtevékenységre nem nyílt lehetőségük, mert nem olyan szakmában dolgoztak, amelyet kisipari keretek között lehetett volna végezni.
Miért fizessen elő?
Pénzt takarít meg
Házhoz visszük
Hozzáférés a teljes digitális archívumhoz
