2021. ősz különszám: Sorsok, Legendák, Küzdelmek
ITT támogathatsz bennünket
Saly Noémi

Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!

Ebből lehetett tudni, hogy október lett. Legalábbis a Bolond Miska élclap 1864-ben így tudósított. Persze ez a kiáltás nem csak ebben az évben harsant föl először a főváros járdáin. A következő évben a pesti forgatag leleményes gesztenyeárusára a Vasárnapi Ujság is felfigyelt: „Forrrró gesztenyét tessék! … Marrroni arrrostiti! … Heiszszsze Kastanien! … Belsignor, szép kisasszony, schöne junge, gnädige Frau! … Két krajczárért, hatért, tizért parancsol! Igazi Garibaldi marroni! Heiszszsze, forrró marrrroni!”  

A hétvégi lap tárcaírója így folytatta beszámolóját: „A gesztenyesütés nemes mesterségét a taljánok hozták be nálunk s innen van, hogy, tán hitelének öregbitése végett, még a legmagyarabb ember is, ha sült gesztenyét árul, a téli idényre beáll taljánnak s ugy elkerepeli a sok r-et, hogy a telivér marónis sem különben. Rendesen kék bojtos, piros sipkát hord s füle olasz izlés szerint, ki van fúrva. Mióta azonban kivülről is megmagyarosodtunk, s a köztünk élő idegenek nemcsak viseletünket, hanem nyelvünket is elsajátiták: igazán nem tudjuk, ez a mi jóképű gesztenyesütőnk magyar-talján, vagy talján-magyar-e? Ez mellékes kérdés, csak a gesztenyéje nagy szemű, édes és parázsra legyen megsütve. (…)  S mert minden embernek nem telik gesztenyére, az élelmes »talján« krumplit is süt serpenyőjében s kettőért egy krajczár nem sok, még annak a szegény tót napszámosnak sem, ki egész nap a kőmivesek elé ásta a főcsatornát vagy az akadémia palotájának gerendázata közt hordta ide-oda napestig a téglát vagy homokot.  Gesztenyésünk (…) még a perecz-árulás tudományához is ért (…) a pereczben az r-et jól megpergetheti s még tülkölhet is melléje; s csakugyan az egyszerű hangszeren minden divatos csárdást vagy polkát ki-sípol, persze hogy elég pogányul; de az arra menők mosolyognak, az apróság nevet, s miután a mosoly a szerelemben fél vallomás, a gesztenyésnél miért ne legyen a nevetés fél vásárlás? Prosit, barátom, gesztenyés!”

Sülve, főve, pürébe

Leghosszabb életű, őshonos gyümölcsfánk ötszáz esztendőt is megérhet, a fája is értékes, emiatt egész erdőket vágtak ki belőle, mostanra csak az ország egy-két eldugott szögletében találni egybefüggő területeken. De sütéshez mindig is az importot részesítették előnyben: „az a nagyszemü, a mit az idény kezdetén darabonként krajczárjával látunk vesztegetni, még a spanyol vagy máltai »maróni«, a mi gesztenye-erdőségeink apróbb zöme Nagybányáról, Vas- és Baranya-megyéből csak később követi ez előőrsöket” ‒ magyarázta a fentebbi lap zsurnalisztája még 1887-ben. A piaci árlisták milánóit és firenzeit is megkülönböztettek, az első világháborús veszteségek egyik legfájóbbika pedig a híres görzi maróni (Görz Gorizia olasz város német neve) eltűnése volt az utcai rostélyokról.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. ősz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár