2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
ITT támogathatsz bennünket
Riba András László

Politikai folyamatok és állomások az 1980-as években

Manapság hajlamosak vagyunk kizárólag gazdasági folyamatoknak tulajdonítani a rendszerváltás bekövetkeztét, miközben megfeledkezünk azokról a társadalmi problémákról, amelyek meghatározó konfliktuszónává váltak a Kádár-rendszer utolsó dekádjában. A gazdasági válságjelenségek ugyanis a hetvenes évek végétől társadalmi feszültséggé, majd nem várt politikai küzdelemmé lényegültek.

Felemásnak tűnik az évtized a kialakuló vagy nagyrészt már kialakult történeti kánon alapvető eseményeinek eloszlása szempontjából, elsősorban az 1989-es év aránytalannak tűnő, noha megkérdőjelezhetetlen jelentősége miatt. Ugyanakkor olyan benyomás is keletkezhet, mintha a nyolcvanas évek a megelőző évtized modernebb (rendszer)verziója lett volna. 1975-ben az uralkodó „egypárt”, az MSZMP 15 éves programot dolgozott ki, így lényegében ez a távlat – tehát az 1990-ig tartó időszak – szimmetrikusan a Kádár-rendszer második fele. Az 1968-as – megtört – reform félszívű folytatásának szándékát, a hetvenes évek világgazdasági átalakulása alkalmazkodási kényszerré alakította, majd a következő évtized elejétől a hatalom elvesztésébe torkolló válság bontakozott ki. Az 1987–1988-cal kezdődő átalakulási folyamatot ugyanakkor már a politikai pluralizmus, a szocializmus rendszerének megszűnése és a jogállami parlamentáris berendezkedés kialakítása jellemezte.

Politikai sakk-matt 

A kommunista diktatúra 1956-ot követően némi elbizonytalanodás után megszilárdította az egypártrendszert. A szocializmus térségben egyedülálló, magyar útjának kiskapui a hatalom megőrzése szempontjából nagy jelentőséggel bírtak. Kádár János, az MSZMP első titkára tökéletesen tisztában volt a sakktáblával, amelyen ő maga is állt: 60. életévében nem vonult nyugdíjba, ami a nála fél nemzedékkel fiatalabb hazai posztsztálinista pártvonal kordában tartását jelezte, ugyanakkor a világgazdasági és nemzetközi helyzetre adott politikai válasza a gazdasági reform felelevenítése és megvalósítása volt. Ez indokolta a Biszku Béla, Pullai Árpád, Komócsin Zoltán nevével jellemezhető keményvonal eltakarítását. A hivatalos politika lényegében Kádár akarata volt. Az ellenzéki politika az értelmiség, az egyetemi és tudományos, azaz főként a kulturális szféra hatalmi peremvidékén formálódott. A diktatúrával szembeni politikai természetű akciók már a hatvanas–hetvenes években is jelen voltak. A kemény retorziókkal járó demonstratív megmozdulások mellett alakult ki a második és az úgynevezett köztes nyilvánosság. A rendszerkritikus szigetcsoportok hangja párhuzamosan erősödött az életszínvonal-romlással. A társadalmi, nemzeti ügyekre érzékeny értelmiségi réteg a hatalom nyilvános bírálatáig jutott. Az össztársadalmi elégedetlenség kikezdte a rendszer legitimációját, a politikai-hatalmi válság a nyolcvanas évek közepén kezdett egyre nyilvánvalóbbá válni.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. ősz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár