Magaslatokra épültek a megalitikus sírok Portugáliában
A történelem előtti közösségek tudatos térszervezési döntései alapján, és nem véletlenszerűen építették magaslati pontokra a hatezer éves megalitikus halomsírokat a portugál-spanyol határon fekvő Serra do Laboreiro hegységben - mutatja be egy vadonatúj tájrégészeti és térinformatikai elemzés a Journal of Archaeological Science című tudományos folyóirat legfrissebb számában.
A nemzetközi kutatócsoport a hagyományos régészeti ásatások helyett a tájrégészet módszertanát alkalmazta, hogy feltérképezze a régióban található monumentális temetkezési helyek elhelyezkedésének belső logikáját. A sűrű hegyvidéki növényzet alatt rejtőző felszínformák és struktúrák azonosításához D. Lima e Silva és kutatócsoportja lézeres távérzékelési technológiát (LiDAR) használt, amelynek segítségével a korábban dokumentált 269 helyszínből 178-at hitelesítettek valódi őskori halomsírként.
Az így kapott, megtisztított adatbázist nyolc környezeti változó – köztük a tengerszint feletti magasság, a lejtésszög, a hegygerincek és sziklás kibúvások távolsága – alapján vizsgálták meg. Az elrendeződést ezt követően ezer, véletlenszerűen generált térképi ponttal vetették össze, és a statisztikai elemzés egyértelműen bizonyította a tudatos helyválasztást.
A vizsgálat megállapította, hogy a helyszínek kijelölésekor a legmeghatározóbb tényező a tengerszint feletti magasság volt: az őskori építők kifejezetten a kiemelkedő területeket, gerinceket és természetes határokat keresték.
Ez is érdekelhet
Az új adatok ugyanakkor megcáfoltak egy évtizedek óta uralkodó régészeti hipotézist. A korábbi elméletek szerint ezen síremlékek elsődleges célja a nagy kiterjedésű, nyílt területek feletti vizuális és területi kontroll volt. Ezzel szemben a jelenlegi kutatás rámutatott, hogy a helyszínekről ténylegesen belátható terület nagysága statisztikailag nem befolyásolta a helyválasztást. A megalitikus építmények sokkal inkább a táj vizuális strukturálását szolgálták; a kiemelkedő természeti formákhoz igazodva egyértelmű referenciapontokként, illetve a társadalmi és mozgási zónák határaiként funkcionáltak.
A mintegy hatezer évvel ezelőtt, a neolitikumban és a rézkorban emelt megalitikus építmények – dolmenek, menhírek és halomsírok – Nyugat-Európa és az atlanti partvidék legmeghatározóbb kulturális emlékei közé tartoznak. Az Ibériai-félszigettől egészen a Brit-szigetekig és Skandináviáig terjedő építészeti hagyomány nemcsak a halottkultuszt szolgálta, hanem a korai letelepedett, mezőgazdasággal és állattartással foglalkozó közösségek identitásképző erejét is tükrözi.
