„Legalább a kerete megvan” – a tolvaj egyszerűen leemelte és elvitte a Louvre-ból a Mona Lisát 1911-ben

Manapság már rendkívüli biztonsági intézkedésekkel óvják a Louvre-ban Leonardo da Vinci legismertebb alkotását, a Mona Lisát. Erre a párizsi múzeumnak minden oka megvan, hiszen 1911-ben a festményt egész egyszerű módszerekkel lopták el. De vajon ki tervelte ki ezt a briliánsnak tűnő bűntényt, és hogyan sikerült elemelni a világhírű műalkotást?

Pánik a múzeumban

1911. augusztus 22-én Louis Béroud francia festő felkereste a Louvre-t, mert néhány vázlatot akart készíteni a Mona Lisa au Louvre című képéhez. Amikor a híres festménynek helyet adó terembe lépett, a Mona Lisa helyén csupán négy vasszeget látott, amelyekre korábban a képet felfüggesztették.

A festő meg is kérdezte a személyzetet, hogy mi történt az alkotással, de ekkor még azt a feleletet kapta: bizonyára elvitték fotózni. Ez egyébként nem számított ritkaságnak, különböző képeslapokhoz, prospektusokhoz számtalanszor fényképezték a Mona Lisát.

Amikor azonban Béroud órákkal később visszatért, és a festmény még mindig nem lógott a helyén, kérdőre vonták a fényképészeket, hogy mi tart ennyi ideig. Kiderült, hogy a fotográfiai műhelyben egyáltalán nem tudnak arról, hogy elkérték volna a remekművet, így az egész épületben lázasan keresni kezdték.

Miután rájöttek, hogy a festmény eltűnt, értesítették a rendőrséget. A hatóságok délben lezárták a múzeumot, és a látogatókat csak egyesével engedték ki.

A végigkutatott múzeumban csupán a kép rámáját és az üvegét találták meg egy kis lépcsőházi átjáróban, de sem a tettes, sem pedig a Mona Lisa nem került elő. Az eset hatalmas hullámokat vetett Franciaországban.

A tolvaj költő és az orgazda festő

A párizsi rendőrség a legújabb módszereket is bevetette, hogy a festmény nyomára akadjon. Kikérdezték a múzeum személyzetét, eljátszatták a bűnesetet, ujjlenyomatot vettek. A francia határokat lezárták, és a távozó vonatokat és hajókat átvizsgálták. A nyomozás azonban nem vezetett eredményre.

Furcsa módon ezreket vonzott a hiányzó kép a Louvre-ba, hogy a saját szemükkel lássák a tolvajlás következményét. Ráadásul amatőr nyomozók százai kívántak bekapcsolódni a kutatásba. A Paris Journal nyomravezetői díjat ajánlott fel azoknak, akik használható információt osztanak meg velük a bűncselekményről.

Jelentkezett is náluk egy névtelenséget kérő tolvaj, aki egy kis méretű szobrot juttatott el a szerkesztőségbe. Mint később kiderült, a „feladó” Honoré-Joseph Géry Pieret, a főként a biszexualitásáról ismert férfi volt. Fény derült arra is, hogy a műtárgy valóban a Louvre-ból származik.

Pieret korábban Guillaume Apollinaire titkáraként (és egyesek szerint szeretőjeként) dolgozott, aki – amikor tudomására jutott az eset –, bepánikolt, ugyanis nála is akadt olyan szobor, amelyet a múzeumból lopott. Ráadásul korábban, a modern művészetek heves támogatásának okán, még a Louvre porig égetését is javasolta. Annál komolyabb jelzésértékű tettet pedig, minthogy a világ talán legismertebb festményét ellopja, nehezen lehetett volna kitalálni.

Ráadásul az ügybe még Pablo Picasso is belekeveredett. A mester ugyanis Pierettől két ibér szobrocskát vásárolt, amelyek szintén a Louvre-ból származtak. Mivel a költő itáliai, a festő pedig spanyol illetőségű volt, attól is féltek, hogy mint idegeneket kiutasítják őket az országból. Ezért úgy döntöttek, megszabadulnak a szobroktól, és éjjel behajítják őket a Szajnába. Csakhogy az ötlettel elkéstek, Apollinaire-t ugyanis a rendőrség letartóztatta.

Néhány nappal később Picassót is behívta a hatóság, de csak kikérdezni. A festő annyira megijedt a várható következményektől, hogy még azt is tagadta, hogy ismerné Apollinaire-t. Az eljárás végül eredménytelenül zárult: a költőt elengedték, mivel semmi nem bizonyította, hogy részt vállalt volna a rablás kivitelezésében.

A szélsőjobboldali szervezetek zsidó összeesküvést sejtettek a kép ellopása mögött, egy szakértő arról nyilatkozott, hogy a tolvaj egy szexuális pszichopata, aki élvezetét leli a Mona Lisa megcsonkításában és megszentségtelenítésében. A Le Petit Parisien pedig ironikusan nyugtázta a tényt: legalább a kerete megvan.

Olasz festményt olasz falra!

1913. november 29-én Alfredo Geri firenzei műkincsforgalmazó levelet kapott egy Leonardi Vincenzo nevű alaktól, aki jelezte, hogy hajlandó Olaszországba juttatni a festményt. A kereskedő megmutatta a levelet az Uffizi képtár direktorának, Giovanni Pogginak, és mivel ő meg akarta nézni a képet, Geri megegyezett a költségei megtérítéséért ötszázezer lírát kérő Vincenzóval.

Egy dupla fenekű kofferben a Mona Lisa el is jutott Firenzébe. Poggi és Geri a képen látható törésvonalak alapján megállapította, hogy valóban eredeti a kép – értesítették a rendőrséget.

A hatóságok azonnal letartóztatták a férfit, akiről kiderült, hogy eredetileg Vincenzo Peruggiának hívják, 1908-ban költözött Párizsba, ahol szobafestőként, valamint üvegezőként dolgozott. Később a Louvre is alkalmazta, sőt ő maga készítette a Mona Lisa üvegkeretét. 1911. augusztus 20-án este Peruggia az alkalmazottak fehér munkaköpenyében jelent meg a múzeumban. Elbújt a raktárban, majd amikor kiürült a múzeum, a műalkotást a köpenye alá tette.

Az őrség akkoriban mindössze egyetlen idős veteránt jelentett, aki végigcaplatott az épületen, így nem vette őt észre. Másnap délelőtt a munkaköpenye alá rejtve akarta kijuttatni a festményt az épületből, de a korábban kinézett menekülőutat biztosító ajtót zárva találta. Egy csavarhúzó segítségével a kilincset leszerelte, ám ekkor egy Sauvet nevű vízvezeték-szerelő tévedt arra. Bár az épületben addigra már sejtették, hogy rablás történt, erről a szerelő még nem tudott, és Peruggia kérésére előzékenyen kiengedte az ajtón a saját kulcsával.

A rendőrség ugyan korábban begyűjtötte Peruggia ujjlenyomatát, de csak a jobb kezéről, a Mona Lisa ellopása után viszont csak a bal kezéről származó ujjlenyomatot találtak. A vízvezeték-szerelőt is kikérdezték, de nem tudta azonosítani a Louvre alkalmazottainak fényképéről az elkövetőt. Peruggiát a lakásán felkeresték a hatóságok, ám alibit igazolt a rablás idejére.

Az olasz sajtó természetesen hősként és hazafiként ünnepelte a rablót, aki többször kijelentette, hogy azért lopta el a képet, hogy visszajuttassa Olaszországnak, ahonnan Napóleon rabolta el. A lakásán lefoglalt levelei azonban másról árulkodtak: arról, hogy elsősorban pénzt akart szerezni.

A bíróság egy évre ítélte, abból azonban csupán hat hónapot ült le. Peruggia később Pietróra változtatta a nevét, és a korábbi szakmáját folytatva Párizsban telepedett le. 1925-ben halt meg Franciaországban. (Néhányan tévedésből egy névrokona 1947-es halálhírét szokták feltüntetni).

Összeesküvés?

Hiába került meg az ellopott kép, a korábbi nagy sajtóhírverésnek köszönhetően nem csillapodtak a kedélyek. Többen is úgy vélték, hogy valószínűtlen a magányos tettes verzió. Peruggia ugyanis alacsony termetű, körülbelül 160 centi magas volt, és ugyan a Mona Lisa egy kifejezetten kis méretű kép, de sokak szerint nem tudta volna azt elrejteni egy munkaköpeny alatt, így társak nélkül nem hajthatta végre a rablást.

Gabriele D’Annunzio, az ismert olasz nacionalista költő állította először azt, hogy ő áll a rablás mögött. Ez az elmélet annak ellenére sem terjedt el, hogy Peruggia maga is folyamatosan a hazafias motivációit hangoztatta.

Egészen más sztorival állt elő egy Karl Decker nevű újságíró a The Saturday Evening Post hasábjain 1932-ben. Állítása szerint Marokkóban találkozott egy Eduardo Valfierno nevű, magát márkinak kiadó argentinnal, aki elmesélte neki, hogy a Mona Lisa elrablása csak egy nagyobb terv részét képezte.

Ezek szerint Peruggiát Valfierno győzte meg a rablásról, és ő bízta meg Yves Chauldront, egy biztos kezű francia hamisítót, hogy készítsen hat másolatot Leonardo művéről. Miután ez megtörtént, Valfierno eladta a hamisítványokat darabonként 300 ezer dollárért, ezt követően pedig Peruggia lebukásával már visszakerülhetett a múzeumba az eredeti festmény.

Bár a történetet még mindig gyakran emlegetik, valójában semmilyen adatunk sincs arról, hogy Valfierno létezett volna. Ugyanez a helyzet Yves Chauldronnal is, akinek a neve kizárólag ebben a történetben fordul elő, és akinek nem ismerni egyetlen hamisítványát sem. Az emlegetett hat másolatból nem került elő soha egyetlen darab sem. Sokkal valószínűbb, hogy az egész történet Decker fantáziájának szüleménye, aki fel akarta kelteni a gyanút, hogy a Párizsban manapság látható kép esetleg egy hamisító mesterműve.

Hogyan került Franciaországba?

Peruggia többször emlegette, hogy a kép Olaszországot illeti. Látott ugyanis egy tudósítást arról, hogy Napóleon csapatai mennyi kulturális kincset hurcoltak a francia fővárosba, és valószínűleg azt gondolta, hogy a Mona Lisa is ezek között lehetett. Valójában sokkal prózaibb körülmények között került Párizsba.

I. Ferenc király meghívására Leonardo da Vinci Franciaországba ment, hogy a királynak dolgozzon. Vélhetően már korábban elkezdte festeni a Mona Lisát, és Franciaországban fejezte be. Valószínűleg a francia uralkodó a művész halála után megvásárolta Salaìtól, Leonardo segédjétől.

Ezt követően a francia forradalomig a királyok palotáiban függött. Napóleonnak azonban egy kis köze mégis volt hozzá: uralkodása idején a festményt a Tuileriák palotájában lévő hálószobájába vitette.