Lányukat megölette volna, férjét azonban eltemetni sem akarta Svédország őrült királynéja

A történelem során az örökletes elven működő monarchiákban szinte mindig a fiúörökösöket részesítették előnyben, és az ő születésüket övezte a legnagyobb ünneplés. Számos példa van arra is, hogy egyes királyok hogyan igyekezték biztosítani, hogy legyen fiúörökösük – leghíresebb közülük VIII. Henrik angol király. Voltak azonban olyan esetek is, amikor a gyermeknek életet adó királynét jobban zavarta annak neme, mint a királyt: ilyen volt Mária Eleonóra brandenburgi hercegnő, Gusztáv Adolf svéd király hitvese, aki rendkívül kegyetlenül bánt lányukkal, a később trónra kerülő Krisztinával – a jelek szerint életét is megpróbálta kioltani még kisgyermekkorában.

Az igaz szerelem

A történet 1616-ban kezdődött, amikor a 22 éves II. Gusztáv Adolf svéd király egy megfelelő, protestáns menyasszonyt keresett. Sokat hallott már a 17 éves Mária Eleonóráról, János Zsigmond brandenburgi választófejedelem lányáról, aki igen intelligens és szép hölgy hírében állt. Nem mindenki támogatta házasságukat, különösen ellenezte azt Mária Eleonóra bátyja, György Vilmos porosz herceg, valamint édesanyjuk, Anna porosz hercegnő. János Zsigmond pozitívan viszonyult a svéd királyhoz, azonban ő egy szélütés következtében igen rossz egészségi állapotban volt, és nem volt sok ráhatása a napi ügyekre.

György Vilmos attól félt, a hercegnő svéd házassága konfliktust szülhet a szomszédos Lengyelországgal, amely ekkor Svédország egyik ellenségének számított, és amelynek Poroszország és Brandenburg ekkor vazallusai voltak. Emellett több lehetséges vő is jelentkezett Gusztáv Adolfon kívül Mária Eleonóra kezéért, többek között az ifjú Orániai Vilmos, Ulászló lengyel herceg (a későbbi IV. Ulászló), Adolf Frigyes mecklenburgi herceg, de még a későbbi I. Károly angol király is. Utóbbi felettébb tetszetős ajánlatnak tűnt György Vilmos számára, ezért a tárgyalások során felajánlotta Mária Eleonóra húgát, Krisztinát, mint szerencsésebb választást a svéd trónörökös számára.

Mária Eleonóra számára azonban Gusztáv Adolf volt a legszimpatikusabb, a svéd herceg pedig becsületkérdést csinált abból, hogy megszerezze magának a hercegnő kezét. Személyesen utazott el Berlinbe, hogy az ellenkező választófejedelemnét meggyőzze. Első látogatása során ez még nem sikerült, és nem is engedték neki a személyes találkozót Mária Eleonórával. A király ekkor több másik német udvarba is elutazott, látszólag házassági ajánlatokat helyezve kilátásba.

Berlinbe való visszatérésére valami megváltozott, és Anna választófejedelemné már készségesen együttműködött a svéd királlyal annak ellenére, hogy az időközben apja székét megörökölt György Vilmos továbbra is ellenezte a házasságot. Gusztáv Adolf boldogan tért vissza Svédországba, és hiába jelentette ki neki György Vilmos levélben, hogy a házasságot nem támogatja, a Hohenzollern-család hagyománya szerint az édesanya szava a végső a hercegnők kiházasításában. A fejedelemség területéről kilépve maga intézte a házassági tárgyalásokat, és elkísérte Mária Eleonórát esküvőjére is Stockholmba. A szertartás 1620. november 25-én volt.

A boldogtalan királyné

Mária Eleonóra rajongva szerette új férjét, akivel közös volt érdeklődésük az építészet és a zene iránt, azonban keveset láthatta: Gusztáv Adolf uralkodása során szinte folyamatosan külföldön háborúzott. Mária Eleonóra eközben a stockholmi udvarban kizárólag német udvarhölgyei társaságában töltötte idejét, ugyanis nehezen tudott hozzászokni a svéd emberekhez és a zord éghajlathoz. Nem kedvelte Stockholmot, mert Berlinhez képest meglehetősen unalmasnak találta, a svéd embereket pedig kulturálatlannak. Nem kedvelte a búskomor erdőket, a rossz utakat és a tőzegtetejű fa házakat.

Az udvarban Mária Eleonóra extravagáns ízlésének megfelelően egymás után léptek fel a bolondok és a törpék, továbbá Németországból és Franciaországból hozatott aranyműveseket, zenészeket és balett-táncosokat. Mindemellett hamar feltűnt környezetének az új királyné temperamentuma: hajlamos volt a dühkitörésekre és a durva beszédre (akár férjével is), Gusztáv Adolf gyakori távollétei során pedig mély depresszióba süllyedt, melyek során megvonta magától mind az ételt, mind az alvást.

Mivel a király nem csak ritkán volt otthon, de élete is folyamatosan veszélyben forgott a harcmezőn, elsődleges fontosságú volt, hogy a pár mihamarabb örököst nemzzen – különösen annak tekintetében, hogy Gusztáv Adolf legközelebbi élő férfirokona, aki a trónt örökölte volna halála esetén, nem volt más, mint a szintén a Vasa-házból származó lengyel király, III. Zsigmond. Zsigmond korábban már volt Svédország királya, azonban nagybátyja, Károly (Gusztáv Adolf édesapja) letaszította a trónról, és magát koronáztatta királlyá IX. Károly néven.

Az utódnemzés nem ment könnyen: az esküvő után hat hónappal érkezett egy halva született lánygyermek, két évvel később egy újabb lánygyermek mindössze 11 hónaposan hunyt el, 1625-ben pedig egy fiuk született halva. 1626. december 7-én Mária Eleonóra ismét életet adott egy gyermeknek. A baba egészséges volt, azonban erős lanugóval, azaz magzati szőrzettel született, amelyből csupán arca, karjai és lábai alsó része látszottak ki. Eleinte – a szőr, valamint rekedt kiabálása miatt – azt feltételezték, fiú, azonban hamar kiderült, hogy lány.

A király féltestvére, Katalin – félve Gusztáv Adolf reakciójától – nem közölte vele a baba nemét, amikor elé vitte. Félelme azonban hiábavaló volt, a király ugyanis, miután látta, hogy lánygyermeke született, kijelentette. „Okos lesz, hiszen máris a bolondját járatta mindannyiunkkal!” Ezután azt parancsolta, hogy a fiúörökösnek kijáró minden ünnepélyességgel hirdessék ki nyilvánosan a gyermek születését, akit édesanyjáról Krisztinának nevezett el.

Az udvar több napot várt azzal, hogy a gyermekágyban fekvő királynéval közölje a hírt. Miután megtudta, hogy lánya lett, felkiáltott: „Fiú helyett lányt kaptam, sötétet és ocsmányt, nagy orral és fekete szemekkel. Vigyétek innen, nem akarok ilyen szörnyeteget!” A vélhetően szülés utáni depresszióban szenvedő királyné ellenszenve nem múlt el később sem, és különös balesetek kezdtek történni a kis Krisztina körül.

Mélyülő őrület

A mennyezet egyik gerendája titokzatos módon a bölcsőre esett, és majdnem összenyomta a kisdedet. Egy másik alkalommal – látszólag baleset folytán – leesett egy hosszú lépcsőn, azonban túlélte. Később egy dajkát vontak felelősségre azért, hogy egy kőpadlóra ejtette a gyermeket, akinek emiatt egész életében görbe volt az egyik válla. Nyilvánvaló volt azonban, hogy a valódi felelős a királyné volt.

Gusztáv Adolf, látva a helyzetet, nem osztott Mária Eleonórának semmilyen szerepet a gyermek nevelésében – helyette féltestvéréhez, Katalinhoz került. A király – látszólag lemondva arról, hogy további gyermekei szülessenek – eltökélte, hogy fiúörököshöz méltó neveltetést ad Krisztinának. Magával vitte csapatszemlékre, lőni, lovagolni és vadászni tanította. E környezetben a kislány hamar megtanult cifrán káromkodni és értékelni a trágár vicceket is.

Az uralkodó eközben továbbra is folyamatosan az életét kockáztatta Európa csataterein. Két évi könyörgés után végül 1630-ban megengedte, hogy Mária Eleonóra meglátogassa német földön, először a mecklenburgi Wolgast várában elszállásolva őt. 1632 novemberében már a thüringiai Erfurtban látogatta meg őt a király, aki nem sokkal később, november 16-án Lützennél megvívta utolsó csatáját is: egy hátát érő lövés után a földre esett lováról, amely egy darabon húzta tovább a sebesült királyt. Gusztáv Adolf végül sikeresen kiszabadította lábát a kengyelből, ezután azonban újabb lövés érte, ezúttal a fején. A csata után arccal lefelé fekve találtak rá katonái, az ingén kívül mindentől megfosztva.

1633-ban Mária Eleonóra visszatért Svédországba szeretett férje bebalzsamozott holttestével. Több mint egy éven keresztül nem volt hajlandó eltemetni – szándéka az volt, ne temessék el addig, amíg őt nem temethetik el vele együtt –, Krisztinát pedig arra kényszerítette, hogy fekete függönyökkel borított szobákban lakjon, ahová még a napfény sem jutott be. Ennél is bizarrabb rendelkezése volt, hogy Krisztina vele egy ágyban aludjon, amely fölé helyezték azt a koporsó alakú arany ereklyetartót, amelyben Gusztáv Adolf szíve volt. A kiskora óta deformált vállal élő Krisztina számára ez egyáltalán nem volt kényelmes, és csak rosszabbá tette anyja állandó zokogása. A gyermek királynő hamar megbetegedett: fekély jött létre bal mellén, amely óriási fájdalmat okozott neki. 1634 nyarán, mintegy 18 hónap után végül eltemették a királyt.

Száműzetés belföldön és külföldön

Mária Eleonóra különös epizódjai egyre gyakoribbakká váltak, ennélfogva végül 1636-ban a kormányzótanács Gripsholm várába száműzte, és megfosztotta lánya felett gyakorolt jogaitól. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy az anyakirálynő egyre barátságosabb viszonyt ápolt az ellenséges dán udvarral – kijelentette, hogy nyitott lenne a Krisztina és IV. Keresztély dán király negyedszülött fiá, Ulrik közötti házasság felé. Jogaitól megfosztva, az általa sosem kedvelt Svédországban szinte fogva tartva azt kérte a kormányzótanácstól, hadd térhessen haza Brandenburgba. A kormányzótanács ezt elutasította, Mária Eleonóra azonban saját kezébe vette az irányítást: titokban elkezdte tervezni IV. Keresztély segítségével szökését.

Az akcióra 1640. július 22-én került sor: egy udvarhölgyével egy ablakon át ereszkedtek le Gripsholm várából, ahonnan álruhában, kocsin jutottak el Nyköpingbe, ahol felszálltak a dán király által odarendelt hajóra. A hajó az eredeti terv szerint német földre vitte volna őket, Mária Eleonóra azonban meggyőzte a kapitányt, hogy vigye őket inkább Dániába.

Az anyakirálynő itt a király vendégeként élt, Brandenburgba csak azután látogathatott, hogy bátyja elhunyt, ugyanis György Vilmos választófejedelem nem volt hajlandó fogadni. Az új választófejedelem, Frigyes Vilmos azonban szintén ragaszkodott ahhoz, hogy ne Brandenburg, hanem Svédország állja az anyakirálynő eltartását. Az eddigre már nagykorúként uralkodó Krisztina elérte kormányánál, hogy biztosítsanak apanázst édesanyjának, ezt pedig még kiegészítette saját kincstárából.

A hajdani királyné idővel különös módon elkezdett visszavágyni Svédországba, és 1648-ban vissza is tért. Krisztina megvásárolta számára az újonnan épült Makalös („páratlan”) nevű várat, amelyet azonban 1652-ben végül visszaadott eredeti tulajdonosának (sosem fizette ki). A királynő 1654-ben lemondott trónjáról unokatestvére, Károly Gusztáv javára, aki így X. Károly Gusztáv néven lett Svédország királya.

Mária Eleonóra megijedt, hogy apanázsa így megszűnik, félelme azonban nem igazolódott be: 1655 márciusában bekövetkező haláláig nem voltak pénzügyi gondjai. A lemondott Krisztina ekkor már Brüsszelben lakott, és az év végén, decemberben áttért a katolikus hitre. Sohasem ment férjhez, ehelyett Rómában a művészetek, különösen a színház mecénásaként tevékenykedett. Édesanyját végül annak szeretett férje, Gusztáv Adolf mellé temették a stockholmi Riddarholm-templomban.