Különleges 18. századi selyemkészítési emlékeket azonosítottak brit kutatók
Ritka, a 18. század végi indiai selyemkészítéshez kapcsolódó botanikai és textiltörténeti leletegyüttest restauráltak brit szakemberek egy korabeli kötet lapjai között. A felfedezésről és az állagmegóvási munkálatokról a British Library gyűjteménykezelési blogján számolt be Ayse Kaya, az intézmény digitalizációs restaurátora. A különleges kötetből hét préselt eperfalevél, két selyemfonat, valamint egy 1791-ben keltezett, az indiai Madraszból küldött levél került elő a feldolgozási folyamat során.
- A brit nemzeti könyvtár munkatársai egy 18. századi selyemkészítési szakkönyv ritka mellékleteit restaurálták.
- A kötetben talált eredeti, 1791-ben keltezett levelet és a mintákat Indiából küldték.
- A szakemberek toxikológiai vizsgálatok és speciális rögzítési eljárások segítségével digitalizálták az érzékeny leletegyüttest.
A leleteket a 18. századi ritka művek világhálós hozzáférését célzó ECCO III projekt keretében végzett állapotfelmérés során azonosították. A King's Tower Library gyűjteményéből származó, a selyemhernyó-tenyésztés gyakorlatával foglalkozó kötet a vártnál jóval gazdagabb történelmi forrásnak bizonyult.
A lapok közé rejtett levél írója, Joseph Anderson az indiai Fort St. George erődből küldte el jelentését 1791. július 6-án. A dokumentumban a szerző egy új selyemorsózási technológiával végzett kísérleteiről, valamint a selyemhernyók táplálására szolgáló különböző eperfafajták termesztéséről számolt be. A levél és a mellékletek egy miniatűr korabeli archívumként őrizték meg a gyarmati mezőgazdasági törekvések fizikai bizonyítékait.
Az évszázados eperfalevelek és selyemszálak rendkívül törékennyé váltak az idők során, ezért a digitalizálást megelőzően komplex állagmegóvási eljárásra volt szükség. A restaurátorok puha ecsetek és speciális szivacsok segítségével, milliméterről milliméterre haladva végezték el a száraz felülettisztítást. A selyemfonatok kezelésében Liz Rose textilrestaurátor is részt vett, aki alacsony szívóerejű vákuumos technikával távolította el a szennyeződéseket a textilszálakról.
A növényi maradványok rögzítéséhez a szakemberek a londoni Kew Gardens botanikus kertből származó friss eperfaleveleken kísérletezték ki a legbiztonságosabb ragasztóanyagokat. A teljesen levált darabokat végül etanollal aktivált, dupla bevonatú japán papírral, míg a felpöndörödött széleket metil-cellulóz oldattal rögzítették az állagromlás megakadályozása érdekében.
A múzeumi gyűjteményekben a 18. és a 20. század között gyakran alkalmaztak mérgező vegyszereket a kártevők ellen, így a munkatársak toxikológiai elemzést is végeztek a leleteken. Lucia Noor Melita vezető állagmegóvási kutató irányításával röntgenfluoreszcenciás technológiával vizsgálták meg a tárgyakat, hogy kizárják a nehézfémek jelenlétét.
Az elemzés sem arzént, sem higanyt nem mutatott ki, és a faleveleken, valamint a selymen talált minimális ólomnyomok is feltehetően csupán környezeti szennyeződésből származtak. Az oldalak digitalizálása során a könyvet a sérülékeny betétek miatt nem lehetett teljesen kinyitni, ezért a felvételeket kilencven fokos szögben megtámasztva, akrilrudak segítségével készítették el, majd a képeket szoftveresen illesztették össze.
Ez is érdekelhet
A feltárt dokumentumegyüttes szorosan illeszkedik a Brit Kelet-indiai Társaság 18. század végi gazdasági és tudományos törekvéseinek történetébe. A társaság a katonai és közigazgatási terjeszkedés mellett nagy hangsúlyt fektetett az indiai szubkontinens mezőgazdasági potenciáljának feltérképezésére és kiaknázására. A selyemipar fejlesztése kiemelt stratégiai célnak számított, mivel a brit textilipar nyersanyagigénye a korai ipari forradalom idején meredeken emelkedett. A gyarmati tisztviselők és orvosok folyamatosan kísérleteztek a helyi eperfafajták keresztezésével és a selyemhernyók tenyésztésének optimalizálásával. A központi irányítás célja a kínai és az olasz selyemimporttól való függőség csökkentése, valamint a bengáli és a madraszi régiók jövedelmezőségének növelése volt.
A korabeli botanikai és mezőgazdasági kísérleteket kiterjedt levelezőhálózatok támogatták, amelyeken keresztül a gyarmati szakemberek megosztották tapasztalataikat a londoni tudományos központokkal. Az indiai erődökből Európába küldött minták, vetőmagok és leírások a brit birodalmi tudományosság és a gazdasági tervezés alapvető forrásaivá váltak. A frissen restaurált könyv és a benne rejlő magánarchívum kiválóan példázza ezt a globális tudáscserét, ahol a helyi kísérletek fizikai bizonyítékai kézzelfogható közelségbe hozzák a koloniális kereskedelem mindennapjait.
