Középkori kódexek őrzik a juhhimlő genetikai nyomait
A középkori kódexek, köztük a Yorki evangéliumoskönyv pergamenlapjainak vizsgálatával tárták fel a juhhimlő háromezer-ötszáz éves történetét a University College Dublin kutatói, akiknek tanulmány azt bizonyítja: a történelmi kéziratok egyedülálló biológiai archívumként szolgálnak, amelyek révén felderíthető és rekonstruálható a korai mezőgazdaságot sújtó kórokozók evolúciója.
- A University College Dublin kutatói középkori kódexek pergamenjeiből és bronzkori fogakból mutatták ki a juhhimlő vírusának genetikai örökítőanyagát.
- A Science Advances folyóiratban publikált tanulmány szerint a kórokozó már több mint háromezer-hétszáz éve fertőzi az eurázsiai állatállományt.
- A felfedezés bizonyítja, hogy az ősi dokumentumok biológiai archívumként is szolgálhatnak a történelmi állatjárványok evolúciójának megértéséhez.
A Louis L'Hôte és Kevin G. Daly által irányított kutatás során a szakemberek genetikai és történeti módszerekkel elemezték a brit és kontinentális európai gyűjteményekben őrzött kódexeket. A vizsgált emlékek között szerepelt a mintegy ezeréves kora angolszász Yorki evangéliumoskönyv, valamint az egyik legkorábbi angol szótárnak tekinthető cambridge-i Corpus Glossary.
Mivel a középkori dokumentumok lapjait állati bőrből készítették, a pergamenek megőrizték a juhok, kecskék és szarvasmarhák pusztuláskori egészségügyi állapotának genetikai lenyomatát. Több kézirat esetében ugyanannak a kódexnek a különböző lapjain is kimutatták a juhhimlő DNS-ét. Ez egyértelműen arra utal, hogy a másolóműhelyek fertőzött állatok bőrét is felhasználták a termelés során. A kórokozó nyomait meglepő módon borjú- és kecskebőrből készült pergameneken is azonosították, ami a ritka fajok közötti fertőzésre, vagy a feldolgozás során bekövetkezett másodlagos szennyeződésre enged következtetni.
A kutatók a középkori források mellett az eurázsiai sztyeppék ősi pásztorközösségeitől származó, bronzkori juhfogakat is bevontak a vizsgálatba. A csontvázakkal ellentétben a fogak évezredeken át képesek megőrizni a fertőzések genetikai bizonyítékait.
Az ősi és modern szekvenciák összehasonlításával a szakemberek megállapították, hogy a himlővírusok ezen csoportja tizenegyezer-ötszáz és háromezer-hétszáz évvel ezelőtt vált el egymástól. Ez a genetikai idővonal szorosan egybeesik az állatok háziasításának kezdeteivel, valamint a juhállományok sztyeppékről Európába történő tömeges betelepítésével. A genetikai elemzés rámutatott, hogy az emberi feketehimlő vírusával ellentétben a juhhimlő genomja rendkívül stabil maradt az évezredek során.
Ez is érdekelhet
A juhhimlő végigkísérte az európai agrárium történetét. A rendkívül fertőző betegség gyorsan terjedt, és kifejezetten magas mortalitást okozott a fiatal egyedek körében, miközben drasztikusan csökkentette a gyapjú-, hús- és tejhozamot. A kora középkori agrártársadalmak számára a nyáj elvesztése azonnali éhínséget jelentett, így a patogén közvetlen hatással volt a múltbeli társadalmak stabilitására és a népesség túlélési esélyeire.
Az ősi genomok feltérképezése nemcsak a történelmi mezőgazdaság nehézségeit világítja meg, hanem a jelenlegi, például a Görögországban pusztító juhhimlő-járvány elleni modern biológiai védekezést is segítheti. A kutatás egyben rávilágít, hogy a világ könyvtárai a kulturális örökség mellett a múltbeli állatbetegségek feltáratlan genetikai archívumait is rejtik.
