Kopt kolostort tártak fel Egyiptomban

Egy 1600 éves, az 5. századból származó kopt keresztény kolostorépület és vendégház maradványait tárták fel az egyiptomi Beheira kormányzóságban található Qallaya (Kellia) térségében – számolt be róla a Fox News. A leletanyag, amely falfestményeket és egy ritka görög feliratot is tartalmaz, újabb bizonyítékokkal szolgál a korai keresztény szerzetesség mindennapjairól.

A régészek által azonosított, jó állapotban fennmaradt épületegyüttes tizenhárom többcélú helyiségből állt, amelyeket a feltételezések szerint oktatásra, valamint a zarándokok és látogatók elszállásolására használtak. A komplexumhoz a lakó- és tantermeken kívül kiszolgáló létesítmények, köztük egy konyha és több raktár is tartozott.

A feltárás során a szakemberek kiterjedt leletanyagot, köztük növényi és geometriai mintákkal, illetve kopt betűkkel díszített kerámiatöredékeket, egy teljes épségben lévő márványoszlopot, valamint a szerzetesek étrendjére utaló állati csontokat és osztrigahéjakat is a felszínre hoztak.

A helyszínen talált falfestmények mellett kiemelkedő jelentőségű egy korai görög nyelvű felirat is, amelyet a szakértők egyelőre úgy fordítanak: "Abba Kir, Senuda fia". A kutatók feltételezik, hogy a kőtábla egy egykori síremlék része lehetett. Hisám el-Lejszi, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács főtitkára a közleményben hangsúlyozta: a most megtalált falfestmények és építészeti díszítések a korai egyiptomi kopt művészet tanulmányozásának legfontosabb forrásai közé tartoznak.

A kopt szerzetesség gyökerei

Az alsó-egyiptomi Qallaya (görögül Kellia, azaz "A cellák") a 4. század végén, a sivatagi atyák idején alapított egyik legjelentősebb ókeresztény szerzetesi központ volt, amely Nitria és Szkétisz mellett a kopt monaszticizmus bölcsőjének számított. A sivatagi szerzetesség a keresztényüldözések lezárulása után alakult ki, amikor a hívők a vértanúság helyett a világtól való elvonulást, a szigorú aszketizmust választották a lelki tökéletesedés útjaként.

A most feltárt épületegyüttes építészeti szempontból is mérföldkő. Jól dokumentálja azt a kulcsfontosságú történelmi és funkcionális átmenetet, amikor a korai, remete jellegű, szigorúan elszigetelt életmódot fokozatosan felváltotta a szervezettebb, közösségi szerzetesi forma.

A tizenhárom szobás, vendéglátásra és oktatásra egyaránt alkalmas, több fázisban bővített komplexum bizonyítja, hogy az 5. századra a sivatagi közösségek már nem csupán elzárt remetetelepek voltak, hanem a teológiai tudásátadás és a zarándokturizmus aktív központjaivá váltak, lefektetve a ma is ismert intézményesült keresztény szerzetesrendek alapjait.