Indián származású volt az a konföderációs tábornok, aki utolsóként tette le a fegyvert

Stand Watie, a cseroki indiánok egyik, vitatott megítélésű vezetője a kormányzati nyomás hatására „lemondott” ősei földjéről, menekülnie kellett népének haragja elől, családja számos tagjának haláláért később ő állt bosszút. A polgárháborúban a déliek oldalán küzdött, miközben nem egyszer az indián törzsek be nem hódoló tagjait terrorizálta. De vajon miként vált a cseroki a Konföderáció tábornokává? Miért harcolt a testvérháborúban oly hevesen az indiánok ellen?

Véres évszázad

A 19. század igen nehéz éveket tartogatott a fiatal amerikai államalakulatnak, de talán még véresebbet az őslakosainak. Ezekben az időkben egyre többször fordult elő, hogy elűzték őket földjeikről, áttelepítették lakosaikat más vidékekre, egyes esetekben pedig tömegesen mészárolták le az indián törzsek tagjait. A túlélésük érdekében sokszor kompromisszumot kellett kötniük az egyre erősebbé váló és földrajzilag is egyre messzebbre elérő washingtoni kormányzattal, ami pedig további tüskéket növesztett az őslakosok szívében, írta a history.com.

Választaniuk kellett a túlélés és az olyan szerződések között, amelyek idegen földre telepítették át őket. Ám az ahhoz hasonló témákban sem maradhattak kívülállók, mint a rabszolgaság intézménye. Ez utóbbi azért is érinthette az indiánokat, ugyanis néhány bennszülött maga is rabszolgatartó volt. Miután kitört az amerikai testvérharc, állást kellett foglalniuk a fehér ember háborújában is.

A cseroki származású Stand Watie végül a Dél mellett tette le a voksát.

Családi rabszolgák

Főszereplőnk cseroki apától, valamint egy cseroki és európai ősökkel is rendelkező anyától született 1806-ban Georgia állam területén. A Degataga nevet kapta, amely annyit tesz: „állhatatos”.

Apja, Oo-wa-tie után a David Uwatie nevet nyerte el a herrnhuti testvérgyülekezet (lutheránus, pietista szabadegyház) által elvégzett keresztségben. Később atyja az Isaac S. Uwatie nevet ragasztotta rá, felnőttként pedig kombinálta az indián megszólítást a kereszténnyel: a cseroki kifejezés angol megfelelőjét tette vezetékneve elé, amelyből eldobta az „u” betűt.

Egy missziós iskolában angolt tanult, később pedig már bátyjának segédkezett a Cherokee Phoenix nevű törzsi újság szerkesztésében. 21 éves volt, amikor apja gazdag ültetvényessé vált, földjeiken számos afroamerikai rabszolga dolgozott.

A költözésre szavazott

Miután 1829-ben aranyat fedeztek fel Georgia állam cserokik által lakott területén, aranyásó kalandorok ezrei lepték el a vidéket. Az angolszász telepesek idővel egyre nagyobb nyomást helyeztek az őslakosokra, akiket nyugatabbra akartak terelni, hogy ne akadályozzák a feltárásokat. A Kongresszus végül 1830-ban fogadta el az indiánok a Mississippi folyón túlra történő átköltöztetését előirányzó törvényt. Georgia állam két évvel később ratifikálta a cikkelyt, annak ellenére, hogy a passzus ellenkezett a korábban elfogadott szövetségi elvekkel.

A cserokik maguk is két pártra szakadtak. A zömük John Ross törzsfőnököt támogatta, aki ragaszkodott az ősi földhöz, ezért pedig akár a harcot is vállalta volna. Watie azok közé tartozott, akik meghajoltak a kormányzat akarata előtt, és az elköltözés mellett tették le a voksukat, mivel úgy vélték, csak ily módon tudják megőrizni népük megmaradt autonómiáját. Ő maga is aláírta az 1835-ös szerződést (The Treaty of New Echota), amely Oklahoma állam területén jelölt ki számukra új otthont.

Watie 1837-ben indult meg nyugat felé, és a Honey Creek mellett telepedett le. Több ezer társa azonban sohasem érte el új lakóhelyét. Az előbb említett többség a szerződést érvénytelennek kiáltotta ki, Ross pedig egyenesen Washingtonhoz fordult a jogorvoslatért. Küzdelmüket nem koronázta siker, a következő évben az amerikai milícia erőszakkal kezdte meg a cseroki törzs kilakoltatását. Becslések szerint a később a „könnyek ösvényének” nevezett útszakaszon 15 ezer indián kezdte meg a hosszú utat. A vándorlás során legalább négyezren haltak meg – köztük a törzsfőnök felesége is.

A Konföderáció első indián ezrede

A cseroki szokásjog szerint halált érdemelt az a személy, aki a törzsi földek „eladásáról” a nép jóváhagyása nélkül dönt. Ennek megfelelően az erőszakkal átköltöztetett indiánok hajtóvadászatba kezdtek: 1839-ben pedig kivégezték Watie nagybátyját és unokatestvérét, akik szintén a szerződés aláírói között szerepeltek. Neki azonban sikerült megmenekülnie a hasonló sorstól, miközben a cseroki „ellenzék” prominens tagjává, valamint Ross törzsfőnök ellenségévé vált.

Családtagjainak haláláért bosszút állt, és meggyilkolta James Foremant, aki a nagybátyja hóhérjaként volt ismert. Válaszul Ross támogatói Watie testvérét ölték meg. Az 1850-es években az arkansasi bíróság végül felmentette Watie-t Foreman meggyilkolásának vádja alól, és kimondták, hogy tette önvédelem volt. Unokaöccse védte őt a tárgyaláson. Időközben jövedelmező, rabszolgákkal megművelt ültetvényt alakított ki az új területen.

Amikor 1861-ben kitört az amerikai polgárháború, Watie nem vesztegette idejét: azonnal csatlakozott a Konföderációhoz, a washingtoni szövetségi kormányzatot ugyanis a cserokik közös ellenségének tekintette. Megszervezte a déli csapatok első indián lovasezredét, a cseroki hegyi lövészezredet, amely igen korán biztosította az indián területet a rebellis állam számára. (Egyébként a cserokik közül sokan álltak az északiak oldalára.)

Watie tehetséges parancsokká vált, aki a harcmezőn, de a merész rajtaütések alkalmával is megállta a helyét. Az 1862 márciusában, az Arkansas állam területén zajló Pea Ridge-i csata során emberei például annak ellenére szerezték meg az Unió ágyúit, hogy a déliek már vesztésre álltak. A legnagyobb haditettüket 1864. június 15-én hajtották végre, amikor elfoglalták a J. R. Williams nevű északi gőzöst. Néhány hónappal később pedig egy másfél millió dollár értékű hadizsákmányt kaparintottak meg egy uniós vonatszerelvény megtámadásával. Azonban olyan jelentések is érkeztek északról, hogy Watie csapatai az egyik rajtaütésük során minden afroamerikait megöltek, még a sebesülteket sem kímélték.

Nem volt hajlandó elismerni az északiak győzelmét

A polgárháború második felében tevékenysége jórészt abból állt, hogy azon indián területeket vegzálta, amelyek látványosan támogatták az Uniót. Leégette otthonaikat, elpusztította az élelmiszerkészleteiket, így több ezer éhező, nincstelen menekültet hagyott maga után. Azt követően is hű maradt a déliekhez, hogy a cseroki törzs tagjainak többsége 1863-ban elutasította a szövetséget a Konföderációval. A jutalma a dandártábornoki cím lett.

Olyannyira elkötelezett volt a Dél iránt, hogy sokáig nem is volt hajlandó elismerni Észak győzelmét. Csupán hetekkel azután tette le a fegyvert, hogy Edmund Kirby Smith tábornok 1865. május 26-án a texasi Galvestonban tárgyalni kezdett, majd a Konföderáció Mississippin túli serege június 2-án megadta magát. 75 napnak kellett eltelnie azt követően, hogy Robert E. Lee találkozott Ulysses S. Granttel Appomattoxban, mire 1865. június 23-án az utolsó déli tábornok, Stand Watie is kapitulált.

A polgárháborút követően hazatért, hogy újjáépítse azt, amit a testvérharc porig rombolt. Később Washingtonban igyekezett képviselni a „déli” cserokik érdekeit, a kormány azonban inkább Ross törzsfőnökkel tárgyalt, pontosabban kijátszotta egymás ellen a két cseroki pártot. Watie 1866-ban önkéntes száműzetésbe vonult, és igyekezett távol maradni a politikától, öt évvel később ültetvényesként hunyt el otthonában.