Hová tűnt Julius Caesar elefántja?

Az i. e. 54-ben Britanniába betörő Julius Caesar egy elefánt hátán kelt át a későbbi Londonium (London) híres folyóján, a Temzén, valahol a mai Lambeth-híd környékén. A kevésbé ismert tényt sokan csak szóbeszédnek tartják, pedig írott forrás is megemlékezik a nem mindennapi jelenetről. Az állítólag fél Európát átszelő állat igen nagy hatást tett a britekre, ugyanis korábban még nem láttak ormányost. Caesar, ha valóban vitt elefántot a szigetre, tettét nem hadi szempontok vezérelték, hanem az, hogy borsot törjön egyik vetélytársa orra alá a nagyapjára történő utalással. A rosszmájú viccelődés balul sült el, s a későbbi diktátor önmagából csinált bolondot.

Ormányos a ködös Albionban

Az írott bizonyíték a görög Polyaenus által az i. sz. 2. században összeállított, az ókor katonai stratégiáit taglaló gyűjteményben található. "Caesar egy hatalmas folyón akart átkelni Britanniában, Cassoellaunus, a britonok királya azonban lovasokkal és harci szekerekkel igyekezett megakadályozni ebben" - írja a forrás.

Caesar Britannia meghódítására induló inváziós seregében valóban lehetett egy elefánt, amelyet korábban a sziget lakói még soha életükben nem láthattak. Vaspáncélt viselt, a hátára pedig egy hatalmas torony volt erősítve, amelyben íjászok és parittyások kaptak helyet. A britek elcsodálkoztak a fenevad láttán, lovaik pedig annyira megijedtek tőle, hogy a seregnek vissza kellett vonulnia, így a rómaiak mindenféle atrocitás nélkül át tudtak kelni a túlpartra, olvashatjuk az elbeszélésben.

Más krónikás azonban még csak lábjegyzetben sem említi az elefántot, sőt még Caesar a brit és gall háborúkat taglaló, Commentarii de bello Gallico (A gall háború) című művében sem szerepel a nagytestű emlős. Courtenay Edward Stevens angol történész 1959-ben írott cikkében próbálta megmagyarázni, hogy a későbbi diktátor miért hagyta ki elbeszéléseiből e fontos momentumot, s egy két évszázaddal későbbi forrás miért említhette meg.

A történész úgy vélte, Caesar riválisa miatt dönthetett úgy, hogy egy elefánttal keseríti meg a britek életét. Egyik legelszántabb vetélytársa, a konzuli babérokra törő Domitius Ahenobarbus ugyanis néhány hónappal azelőtt elhatározta, hogy eltávolítja a politikus-hadvezért az északnyugat-európai légiók éléről. Caesarnak gyorsan cselekednie kellett, egy katonai sikert akart felmutatni, s Britannia elfoglalását tűzte ki célul, társaival, Crassusszal és Pompeiusszal pedig elfogatta Ahenobarbust. Azonban a La Manche-csatornában állomásozó római flotta egy része fellázadt, s elsüllyesztette a hajókat, így i. e. 56-ban nem tudott átkelni a Brit-szigetekre.

Blöff és gúny

Politikai szövetségesei aggódni kezdtek, ugyanis elterjedt a pletyka, hogy Caesar blöffölt: Britannia csupán egy lakatlan sziget, felesleges elfoglalni, s már azt tervezték, hogy szabadon bocsátják Ahenobarbust, illetve hogy segítik az i. e. 55-ös konzuli választásokon. Caesarnak lépnie kellett. Ismét maga mellé állította Pompeiusékat, akik elintézték, hogy újabb öt évre parancsok lehessen, s hajókat építhessen, amelyek segítségével megtámadhatja a sziget lakóit. Domitius ezt nem tudta megakadályozni, hiszen mire szabadon engedték, már a jog Caesar oldalán állt. A későbbi diktátor rendkívül rossz humorérzékkel bírt, s egy gúnyos utalással jelzett ellenfelének, akinek majdnem sikerült keresztbe tennie neki.

I. e. 121-ben Domitius nagyapja katonai érdemeinek köszönhetően a Római Köztársaság újabb provinciával gazdagodott, mégpedig a mai Dél-Franciaországot magába foglaló Gallia Narbonensiszel. A terület pacifikálása és a vérszomjas gall törzsek legyőzése óriási érdemnek számított (habár a teljes gall területeket végül csak Caesar seregeinek győzelme révén csatolták Rómához). Suetonius elbeszélése szerint Domitius őse olyannyira büszke volt tettére, hogy egy elefánt hátán lovagolva körbe is járta a megszerzett vidéket. Caesar úgy vélte, a legjobb mód, hogy visszavágjon ellenfelének, a hódító ős unokájának, hogy egy, a Dél-Galliánál jóval távolabbi, misztikusabb, valamint nagyobb területet lovagol be egy elefánt hátán.

Julius Caesar i. e. 55-ben és i. e. 54-ben két alkalommal is a Brit-szigetre lépett seregeivel, ugyanis úgy vélte, a britonok segítették a gallokat a rómaiakkal való háború során. Az inváziós kísérletek katonailag tulajdonképpen kudarcot hoztak a későbbi diktátornak, aki területeket nem szerzett, csak hídfőállásokat tudott kiépíteni, valamint adófizetésre kötelezte az ottani törzseket. (Katonailag a britanniai invázió valóban kudarc volt, politikailag azonban sikert hozott Caesarnak: a szenátus húsznapos ünnepet rendelt el a minden korábbinál távolabbi hódítás megünneplésére. A rómaiak tartós britanniai területszerzésére még legalább 90 évet kellett várni.)

Caesar Domitius Ahenobarbusnak történő visszavágása rosszul sült el, s gyakorlatilag önmagát tette nevetségessé. Ha az elefánt története valóban igaz, akkor A gall háború című mű a legutolsó hely, ahol harci elefántot kell keresnünk, ugyanis valószínűleg nem akarta megörökíteni Caesar, miként nem sikerült megszégyenítenie ellenfelét. Azonban több mint valószínű, hogy az invázió során több futárt is küldött Rómába, egyikük pedig bizonyára elkotyogta a britanniai elefánt történetét, amelyet a két évszázaddal később élt Polyaenus végül lejegyzett. 

Máig nem tudjuk, hogy volt-e Caesar britanniai seregében elefánt, azonban néhány körülmény igen elgondolkodtató. I. e. 55 végén Pompeius felépítette Róma első kőszínházát, amelynek megnyitóján húsz afrikai elefánt is szerepet kapott, ezek közül pedig a légiók parancsnoka könnyen szerezhetett volna egyet, ha szüksége van rá. Ismert továbbá egy sokáig forgalomban lévő pénzérme is abból az időből, amelyen Caesar neve, valamint egy elefánt látható, amely egy sárkányt tapos - a sárkány pedig az óceánok és a tengerek közkedvelt szimbóluma volt.